A világ lakosságának közel fele, azaz 3,5 milliárd ember szenved szájüregi betegségekben – írja a WHO adataira hivatkozva a Reuters.
Az orvosi és szakdolgozói társadalom osztatlan örömmel fogadta az Országgyűlésnek, a több lépcsőben - 2021 és 2023 között - megvalósuló, az orvosok és a szakdolgozók béremeléséről szóló döntését. Mindenki reménykedett abban, hogy az évek óta tartó alacsony bérezési lehetőség után a közfinanszírozott ellátásban dolgozók szektorsemlegesen, a szolgálati idő függvényében egységesen részesülnek majd a bértámogatásban. A részletszabályokat tartalmazó kormányrendelet végrehajtása során viszont kiderült, hogy ez korántsem így van. A bértámogatás kiterjed az egészségügyi szolgálati jogviszonyban dolgozó orvosokra, szakdolgozókra, és a praxiközösségekre vonatkozó kormányrendelet alapján az alapellátásban a háziorvosokra, fogorvosokra és azok szakdolgozóira. A felnőtt és gyermek háziorvosok esetében a praxisközösségekről szóló kormányrendelet problémamentesen alkalmazható, mivel a háziorvosi szolgálatok egymáshoz nagyon hasonló struktúrával működnek, praxisközösséget tudnak alkotni. Ugyanez nem mondható el a fogászati szolgáltatók mindegyikére. Más a szolgáltatók típusa, az ellátás szintje, ezáltal a háziorvosi "köntös" a fogászatra teljes egészében nem húzható rá. Ennek eredménye, hogy bizonyos szolgáltatóknak eddig nem volt lehetősége praxisközösségbe lépni, a rájuk vonatkozó kormányrendelet bizonyos passzusai miatt, így lényegesen alacsonyabb, kizárólag 30%-os mértékben vagy egyáltalán nem volt elérhető számukra a sok éve várt és üdvözölt bértámogatás.
Másfélszeresére emelkedik a fogászati finanszírozás forrása – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Erre az adatra vártak a piacok egészen héten.
A miniszterelnök személyéről azonban még mindig nincs egyetértés.
Jelasity Radovánt, az Erste Bank elnök-vezérigazgatóját, a Magyar Bankszövetség elnökét kérdeztük a Checklistben.
A keddi Checklist a Portfolio Hitelezés 2024 konferenciáról jelentkezik.
Tényleg felfelé bukott Szergej Sojgu?