ginop

Nem kell megijedni, tavasszal újranyílnak a bezárt EU-pályázatok

Mindhárom, most felfüggesztendő gazdaságfejlesztési pályázatban maradt még leköthető keret, így a felhívások egyszerűsítése, átalakítása után tavasszal újra fognak nyílni - jelezte a Portfolio kérdésére Karsai Tamás. A Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztési programok végrehajtásáért felelős helyettes államtitkára a félreértések elkerülése érdekében hangsúlyozta, hogy a felfüggesztések magyar döntésre születtek, szó sincs Brüsszel által esetlegesen feltárt problémákról.

Felfüggesztenek három uniós pályázatot!

Az EU-források teljeskörű felhasználása érdekében szükséges intézkedésekről szóló január végi kormányhatározatban foglalt feladatok és célok teljesítése érdekében az Irányító Hatóság felülvizsgálat céljából 2016.02.22. (hétfő) 14:00 órás határidővel felfüggeszt három GINOP-pályázatot, majd ezek tartalmának módosítása után várhatóan újranyitja ezeket - derül ki a hivatalos pályázati oldalon megjelent közleményből.

Még 60 milliárdnyi kapacitásbővítési EU-pályázat jön a cégeknek

A tavaly nyáron meghirdetett két, a kkv-k kapacitásbővítését támogató gazdaságfejlesztési pályázatra rendkívüli érdeklődés mutatkozott, így további összesen 60 milliárd forinttal bővítik a keretet - hívja fel a figyelmet friss blogbejegyzésében a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. Ez a gyakorlatban azt jelenti majd, hogy a Portfolio információi szerint várhatóan az idei első félévben újranyitják ezeket a pályázatokat, igaz az eddigi tapasztalatok alapján kissé "átgyúrt" pályázati szabályrendszer mellett. Azt, hogy az újranyitás nyárig megtörténhet, az is indokolhatja, hogy jelentős kifizetést kell teljesíteni idén a gazdaságfejlesztési pályázatoknál, így a várhatóan most is nagyon népszerű pályázatokkal gyorsan lehetne haladni ezen célok felé is.

Így kaphatsz EU-pénzt gyakornokok alkalmazására

A minap megjelent nagy összegű mezőgazdasági pályázatok után megjelent egy 15 milliárdos keretű uniós pályázat a KKV-k részére gyakornokok foglalkoztatásának elősegítésére. A program célja az iskolai rendszerű képzésben, felnőttoktatásban vagy felnőttképzésben megszerzett szakképesítés hasznosulásának elősegítése. Ezzel párhuzamosan megjelent egy 1,2 milliárdos keretösszegű felhívás, melyre egyetlen konzorcium adhatja be pályázatát. A szakképzési centrumok tulajdonképpen egy összekötő, tanácsadó szerepet töltenek be. A 15 milliárdos keretű felhívást röviden már megírtuk kora délután, most bővebben fejtjük ki a két pályázat kereteit.

Rendkívül fontos csomagot kapott 1150 magyar cég

Megjelent minap a tavalyi év két messze legnépszerűbb gazdaságfejlesztési pályázatának fontos információs csomagja, az ún. Monitoring Útmutató. Mivel a legfrissebb adatok szerint a GINOP-1.2.1-15 és 1.2.2-15 kódszámú pályázatokon már 1142 nyertes céget hirdettek, így az ő életüket ezek az anyagok, a bennük foglalt szabályok alapvetően befolyásolják a következő években. Azt, hogy ez pontosan mit is jelent, az alábbi cikkünkben foglaljuk össze.

Gyakornokot lehet felvenni EU-támogatásból!

Megjelent ma a gazdaságfejlesztési pályázati menetrendnek megfelelően a "Gyakornoki program pályakezdők támogatására" című (GINOP-5.2.4-16 kódszámú) felhívás, amelynek keretösszege 15 milliárd forint.

Már 400 milliárdnyi új EU-pénznek örülhetnek a nyertesek

Idén januárban összesen 27 darab új uniós pályázatot hirdettek meg a magyar hatóságok 373 milliárd forintos keretösszeggel - derül ki a Portfolio új pályázati összesítőjéből. Vizsgálatunk arra is kiterjedt, hogy a korábban már megnyílt 2014-2020-as pályázatokban január során mennyi új nyertest hirdettek. Adataink szerint ez 785 pályázót jelent, akik együttesen mintegy 50 milliárd forintnyi támogatást nyertek. A januári eredményekkel eljutottunk oda, hogy már közel 390 milliárd forintnyi elnyert támogatásról beszélhetünk, amely 2040 pályázóhoz jut el.

Két szakképzési uniós pályázat nyílt ma meg

Két pályázati felhívásra nyújtható be támogatási kérelem hétfőtől a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP), illetve a Versenyképes Közép-Magyarország Operatív Program (VEKOP) keretében, együttesen 4,6 milliárd forint értékben - tájékoztatta Rákossy Balázs, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkára az MTI-t.

Ez forog kockán Lázár halállistája miatt

A Portfolio számításai alapján mintegy 180 milliárd forinttal kevesebb uniós támogatást tudna kifizetni a kormány 2016-ban akkor, ha a minap kiszivárgott listán szereplő összes állami intézményt valóban megszüntetné, vagy beolvasztaná/leépítené idén a kormány. Összesítésünk szerint ugyanis 8 olyan állami intézmény is szerepel a Lázár János stábja által összeállított listán, amelyeknek a minap megjelent uniós pályázati menetrendekben 24 nevesített projekt formájában ennyi pénzt szántak volna. Ez a 180 milliárd az idénre rögzített teljes uniós kifizetési célnak közel 10 százalékát jelentené, így tehát ebből a szempontból sem mindegy, hogy mi lesz a "halállista" sorsa, ráadásul a 180 milliárd még jócskán nőhet is. Arra, hogy az idei uniós támogatás kifizetési célt jócskán nehezítheti a lista tartalma, egy hétvégi elemzésünkben már szintén felhívtuk a figyelmet.

Elárulta a kormány 1230 milliárd forint sorsát!

Már az újév elején közzétette a kormány a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program idei teljes éves pályázati menetrendjét, amelyből a Portfolio kalkulációi szerint 1234 milliárd forintot jelent az idén ténylegesen megnyíló, vagy rendelkezésre álló pályázati keretösszeg. További jó hír, hogy számításaink szerint ebből a teljes új keretből a kiemelt felhívások (előre nevesített szervezeteknek szóló felhívások) volumene mindössze 332,4 milliárd forint, azaz a többi pénz megszerzésére elvileg szabad a pálya mindenkinek. A legkomolyabb pályázati összegek (összesen 655 milliárd) a GINOP nyolcas prioritásába tartozó pénzügyi eszközöknél látszanak, ami érthető, hiszen ilyen pályázatok a forráselosztási rendszer felállásának időigénye miatt eddig még nem jelentek meg az új ciklusban.

Csak hárman indulhatnak a ma megnyílt két GINOP-pályázaton

A társadalmi célú vállalkozások ösztönzésére, valamint az infokommunikációs és távközlési startup vállalkozások piacra lépését segítő szakértői hálózat kialakításának támogatására lehet beadni a pályázatokat hétfőn a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében, együttesen 3,8 milliárd forint keretösszeggel - tájékoztatta Rákossy Balázs, a tárca európai uniós források felhasználásért felelős államtitkára az MTI-t. Fontos tudni, hogy kiemelt felhívásokról van szó, így ezeken csak a korábban kormányhatározatban nevesített intézmények nyújthatnak be támogatási igényt.

Cégek százai kaptak a napokban örömhírt EU-pályázatukról

Múlt héten még csak 1252 db nyertes pályázót láthattunk a 2014-2020-as pályázati ciklus kapcsán a hivatalos pályázati oldalon. Ma reggelre ugyanakkor ez a szám már 1462-re nőtt, azaz egy hét alatt 210 nyertes pályázattal nőtt a lista.

Itt a nyári GINOP-kapacitásbővítő pályázat első nyertesei!

Ma elkezdték kitenni a nyertes cégek adatait a GINOP-1.2.2-15 kódszámú, tavaly nyáron megjelent termelési kapacitásbővítő pályázaton és egyelőre 20 céget látunk a hivatalos listán 10-50 millió forint közötti elnyert támogatással, igaz a pályázat szerint 5-50 millió forint közötti lehet a támogatás mértéke projektenként. Azt, hogy rövidesen megjelenhetnek az első pályázati nyertesek erre a felhívásra, már karácsony előtti cikkeinkben felhívtuk a figyelmet.

Már 340 milliárdnyi EU-s pénzt kötöttek le az új ciklusban

A Portfolio által készített adatbázis alapján elmondhatjuk, hogy ma délutánig összesen 1252 db nyertes pályázót hirdettek meg, mely összesen közel 340 milliárd forint megítélt támogatást jelent. A legtöbb megítélt támogatást a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) köti le, számításaink szerint az eddig megítélt támogatási összeg 63,5 %-át.

Felfüggesztik az 50 milliárdos vállalati K+F+I pályázatot!

A beérkezett támogatási kérelmek nagy számára és a rendelkezésre álló kötelezettségvállalási keret valószínűsíthető kimerülésére tekintettel ma délután azt közölte az illetékes hatóság, hogy 2016. január 11-i határnappal felfüggeszti a "Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása" című (GINOP-2.1.1-15 kódszámú) felhívást. Közben lényeges, hogy megjelent az innovációs voucher névre keresztelt uniós pályázat is.

Kockázatos, de nem lehetetlen - Óriási finanszírozási kihívás előtt Magyarország

A 2016-os év nagy kihívása az, hogy meg lehet-e ismételni a tavalyi rendkívül magas uniós forráskifizetést, miközben a jegybank Növekedési Hitelprogramja már a kivezetési fázisba lép - mutatott rá a Portfolio-nak adott évértékelő interjújában Krisán László. A KAVOSZ Zrt. vezérigazgatója szerint kulcsfontosságú a nagyfokú kifizetés-lassulás elkerülésében az, hogy az uniós pályázatokat, illetve azok menetrendjét minél gyorsabban hirdessék meg, illetve utóbbihoz ragaszkodjon is az intézményrendszer. Sok múlik meglátása szerint a sikerben azon, hogy a pályázati bürokráciát mennyire lehet visszanyesni, illetve azon, hogy a bő 700 milliárdnyi visszatérítendő EU-pénzek elosztási hálózata mikorra tud felállni. Krisán ezen források kiközvetítésében felajánlotta az intézmény széleskörű tapasztalatait, és felvetette azt is, hogy a nagy keretösszeg miatt érdemes lenne megfontolni a pénz egy részének átcsoportosítását és azt már most kezdeményezni Brüsszelben. A vezérigazgató számos további fejlesztéspolitikai javaslatot is megfogalmazott, illetve úgy látja, hogy kidobott EU-pénzt jelent a Szabad Vállalkozási Zónákbeli fejlesztések támogatása.

Már 300 milliárdnál jár a megítélt új EU-támogatások összege

Az új, 2014-2020-as uniós pályázati ciklusban már hatezer pályázatot nyújtottak be összesen 1100 milliárd forint összegben, amelyek kapcsán a megítélt támogatás 296 milliárd forintot, a szerződött összeg pedig 95 milliárd forint tesz ki - ismertette ma a Világgazdaság. Beszédes, hogy mindezek mellett a cikk szerint az új pályázati ciklusban eddig mindössze 8 milliárd forintot fizettek ki ténylegesen a pályázóknak; azt is kizárólag a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Programban, igaz öt másik Operatív Programban is vannak már szerződött pénzek.

Többen indulhatnak az egyik K+F pályázaton

A "K+F versenyképességi és kiválósági együttműködések" című (GINOP-2.2.1-15 kódszámú) felhívás módosult. A technikai jellegű módosítások, illetve fogalmazásbéli pontosítások mellett bővítették a támogatást igénylők körét.

20 milliárddal megemelték az egyik gazdaságfejlesztési pályázat keretét

A júniusban megjelent Mikro-, kis- és középvállalkozások kapacitásbővítő beruházásainak támogatása című felhívás módosult - olvashatjuk a ma megjelent közleményben. A támogatásra rendelkezésre álló keretösszeg 10 milliárd forintról 30 milliárd forintra módosult a 27/2013 (II.12.) Korm. rendelet szerint szabad vállalkozási zónának minősülő településen megvalósuló fejlesztések esetén. Az is fontos, hogy azbeddigieken felül további 122 település válik szabad vállalkozási zónává, bővítve így a megvalósítási helyszínek településlistáját.

250 milliárdos beruházási hullám indul EU-s pénzből

A két, nyáron meghirdetett gazdaságfejlesztési pályázaton most 399 cég összesen 57,5 milliárd forintot nyert, és további 30-40 milliárd forintnyi támogatási döntésről születhet rövidesen bejelentés - jelezte ma a nemzetgazdasági tárca két vezető tisztségviselője. Mivel a két, tavaly őszi gazdaságfejlesztési pályázaton már 27 milliárd forintot osztottak ki a nyerteseknek, így a szóban forgó pályázatokon összesen mintegy 120 milliárdnyi uniós támogatást osztanak ki. Tekintettel a nagyjából 50%-os támogatási intenzitásra, ez azt is jelenti, hogy a vállalkozóknak szóló GINOP pályázatok eddig mintegy 250 milliárd forintnyi beruházási hullámhoz járulhatnak hozzá 2016-ban.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Nagy esemény jön a bitcoinnál, most érdemes kriptóba befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.