Lecsaptak a hackerek a TikTokon, de nagyon furcsán viselkedtek
A TikTok biztonsági csapata megerősítette, a héten felröppenő híreket, miszerint hackerek törték fel a több híresség és vállalat profilját is – írja a Techcrunch.
A TikTok biztonsági csapata megerősítette, a héten felröppenő híreket, miszerint hackerek törték fel a több híresség és vállalat profilját is – írja a Techcrunch.
Nagyszabású hackertámadás érte a német jobbközép Kereszténydemokrata Uniót (CDU) a berlini belügyminisztérium szombati tájékoztatása szerint.
A kínai politikával és a Tajvannal foglalkozó szakértők január eleje óta kiemelten foglalkoztak azzal, hogy a május 20-i nap kiemelkedő fontosságú lesz. Ekkor iktatták be ugyanis azt a Laj Csing-töt elnöknek, akinek a személye a legkevésbé sem felel meg Peking érdekeinek. A politikus ugyanis rendszeresen hangoztatja, hogy a sziget sorsáról csak annak lakói dönthetnek, ezt pedig a keleti nagyhatalom vezetői nyílt szeparatista hozzáállásnak tekintik. Az elnöki ceremóniát követően aztán radikális húzással fitogtatta az erejét Kína: kétnapos hadgyakorlat indult a sziget körüli vizeken. A történet viszont itt még nem ért véget, és a jövőben sincs kilátás arra, hogy lényegesen közeledjenek a felek, ez pedig egy potenciális háborúval fenyegeti az egész térséget.
A kormány áttekintette a háborús helyzetet, amely szerintük Ukrajna számára kedvezőtlenül alakul, a sorozás pedig a kárpátaljai kisebbségre is kiterjedhet. Az Európai Unió Bíróságnál több magyar eljárás is zajlik, ezek közül a menekültügyi rendszer miatt hozott korábbi ítélet végrehajtása kapcsán újabb elmarasztaló döntésre számítanak, a kabinet arra számít, hogy napi pénzbírság kiszabásáról dönt majd a testület – ismertette Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón.
A nukleáris ipari létesítmények - de általában véve a nagy, illetve kritikus infrastruktúrák - védelme és biztonsága új fejezetbe kezdett az oroszok ukrajnai háborújával. A zömében közép-európai célpontokat érő incidensek mögött egy új típusú kártevő dolgozik: a Kapeka sokáig képes észrevétlenül lapítani, kémkeresőket megtéveszteni és ha muszáj, egyszerűen felszívódni is képes. A nyomait és az orosz kormányzati hátteret így is beazonosították, ebből tudható, hogy a lebukott kártevőt nem csak simán kémkedésre használhatják a hackerek, hanem szabotázs akciók vagy pusztító műveletek segéderőjeként is.
Jóval gyakoribbak voltak az Oroszországból és Kínából indított kibertámadások tavaly - állítja a Bitkom német digitális egyesület. A banki csalási trendekről is szó lesz a Portfolio június 11-ei Financial IT rendezvényén. Regisztráció itt!
A brit parlamenti képviselőket tájékoztatták egy súlyos adatszivárgásról a védelmi minisztériumban, amely a szolgálati személyzetet érinti, és amelyért valószínűleg Kínát teszik felelőssé - közölte a Sky News.
Kína arra szólította fel Új-Zélandot, hogy változtassanak az eddigi külpolitikájukon, és a vitás ügyeket próbálják meg egymással párbeszédben rendezni – számolt be a South China Morning Post.
A Financial Times több európai titkosszolgálati forrásból is úgy értesült, hogy az oroszok megpróbálnak beszivárogni a kontinensre és ott a kritikus infrastruktúra ellen robbanásokat terveznek.
Oroszország számára következményei lesznek annak a kibertámadásnak, amelyet állítólag egy, a katonai hírszerzéséhez kötődő csoport irányított - mondta pénteken Annalena Baerbock német külügyminiszter.
Miközben az Európai Bizottság a nagy közösségi oldalakat kötelezte arra, hogy aktívan lépjenek fel az orosz dezinformációs kampányokkal szemben, addig a tagállamok titkosszolgálatai is aktivizálták magukat. Csehországban már leállítottak egy állítólag magyar politikusokat is pénzelő hálózatot. Az Egyesült Államok pedig arra figyelmeztet, hogy Jevgenyij Prigozsin korábbi zsoldosvezér botfarmjai is zombiként keltek ki sírjukból.
Több jelentés szerint is fokozták aktivitásuk azok a külföldi hálózatok, amelyek megpróbálnak beleavatkozni az európai parlamenti választásokba, valamint a tagállami referendumokba. Az Európai Parlament friss jelentése szerint is már egy láthatatlan háború zajlik az uniós választások integritása ellen, amely ellen fokozott erőfeszítésekre van szükség. Nemcsak Oroszország, de Kína is számos műveletet indított az EU-ban, ráadásul a gyanú szerint az ázsiai ország egyetemeken és kutatásokon keresztül befolyásolja az európai választásokat – többek között erről beszélt Vladimir Bilčík szlovák néppárti európai parlamenti képviselő lapunknak.
Több francia kormányszervet is "példátlan intenzitású" kibertámadás ért, amelyet oroszbarát hackerek vállaltak magukra - értesült hétfő este az AFP francia hírügynökség.
A Microsoft arról számolt be, hogy a Midnight Blizzard vagy Nobelium néven ismert, orosz kormányhoz köthető hackercsoport ismét megpróbált betörni a rendszereibe. Az akció során azokat az információkat használták fel, amelyeket korábban, a vállalat e-mail rendszerének januári feltörésekor szereztek meg.
Az ukrán kiberhadsereg sikeres támadást intézett a legnagyobb orosz portál, a Mail.ru ingyenes e-mail-szolgáltató ellen – írja az Ukrajinszka Pravda az ukrán Digitális Átállási Minisztérium közleménye alapján.
A Pepco kereskedelmi lánc részvényei 10 százalékot estek a tőzsdén, miután egy Magyarországról indult hackertámadás következtében mintegy 15,5 millió euró tűnt el a cég számlájáról.
Az ENSZ több tucatnyi, feltehetőleg Észak-Korea által kivitelezett kibertámadást vizsgál, amelyekkel 3 milliárd dollárt loptak el. A gyanú szerint ebből Észak-Korea nukleáris fegyverprogramjának továbbfejlesztését finanszírozták - írja a Reuters.
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) igazgatója azzal gyanúsított meg csütörtökön a kínai kormánnyal kapcsolatban álló internetes bűnözőket, hogy káoszt akarnak kiváltani az Egyesült Államok területén.
Ukránbarát hacktivisták, a "BO Team" tagjai állítólag betörtek a Planeta néven ismert orosz űrhidrometeorológiai központba, és 2 petabájtnyi fontos adatot szereztek meg és töröltek az eredeti szerverekről – számolt be a Bleeping Computer. Az orosz hadsereg által használt pontos időjárási adatok nélkül nehezebben hajthatnak végre támadásokat Ukrajna területén.
Ausztrália szankciókkal sújtott egy orosz hackert, mert köze volt az ország története egyik legjelentősebb kibertámadásához, amely a Medibank biztosítót vette célba - közölte kedden az ország belügyminisztere. Claire O'Neil tudatta, hogy Alekszandr Jermakov ellen célzott pénzügyi büntetőintézkedéseket és beutazási tilalmat vezettek be.
Különösen a német autógyártók részvényeit adták ma a befektetők.
Mintegy 75 millió eurót foglaltak le nála.
Sok százezer háztartás járhat jobban, de gondban a szolgáltatók.
Eközben vaskapuk védik az Országházat.
Cikkünk folyamatosan frissül a háború aktualitásaival.
Tényleg jön az 5 százalékos THM?
Ha az adatok mögé nézünk, már messze nem olyan szép a kép.
Közel 90 éves cég megy csődbe?