hitelfelvétel

Ez vethet véget a lakásárcsökkenésnek az Egyesült Királyságban

Ez vethet véget a lakásárcsökkenésnek az Egyesült Királyságban

A brit lakásárak szeptemberben 5,3%-kal voltak alacsonyabbak, mint egy évvel korábban, ami megegyezik az augusztusi eséssel, ami 2009 óta a legnagyobb éves csökkenés volt, ugyanakkor egyre inkább úgy tűnik, hogy kezdjük elérni a mélypontot – írja a Nationwide jelzáloghitelező hétfői adatai alapján a Reuters.

Döntött az Európai Parlament: változnak a hitelfelvétel szabályai

Döntött az Európai Parlament: változnak a hitelfelvétel szabályai

A fogyasztók hitelképességének hatékonyabb vizsgálatát írja elő egy új EU-s irányelv, amit a tagállamoknak még át kell ültetniük saját jogrendükbe két éven belül. Díjplafonokat vezetnek be a jogalkotók, hogy a fogyasztókat ne lehessen túlzott kamatlábakkal terhelni, emellett a fogyasztóknak jogukban áll 14 napon belül, indoklás nélkül elállni a hitelmegállapodástól az új szabályok értelmében. Ez utóbbi szabály egyébként Magyarországon már eddig is létezett.

Terven felül teljesít a Garantiqa, 3200 milliárd forint fölé emelkedett a biztosított hitelállomány

Terven felül teljesít a Garantiqa, 3200 milliárd forint fölé emelkedett a biztosított hitelállomány

Az első félévben 2545 milliárd forintra emelkedett a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. (Garantiqa) kezességvállalási állománya, ez éves szinten mintegy két százalékos növekedést jelent. A Garantiqa kezességvállalásával biztosított teljes hitelállomány 5%-kal, 3203 milliárd forintra emelkedett - derül ki a pénzintézet közleményéből.

Soha nem voltak még ennyire eladósodva a világ nagyvállalatai

Soha nem voltak még ennyire eladósodva a világ nagyvállalatai

A vállalati adósságok jelentősen, nettó 456 milliárd dollárral, rekordszintre emelkedtek a világon a 2022-2023-as pénzügyi évben - áll a Janus Henderson brit alapkezelő szerdán ismertetett jelentésében, amely szerint a hitelfelvételi kedv alább hagy a közeljövőben várható kamatemelések hatására.

A piacoknak nem tetszik Nagy Márton inflációs célról szóló felvetése

A piacoknak nem tetszik Nagy Márton inflációs célról szóló felvetése

A piaci szakértők nem támogatják Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter javaslatát, miszerint az inflációs célt magasabbra kellene emelni, mivel egy sor strukturális ok miatt tartós lehet a pénzromlás. A befektetők viszont úgy látják, hogy kockázatos ilyen lépést tenni, erről beszélni, amikor a magyarországi infláció még mindig nagyon magas.

Hitelválság ide vagy oda, egyre többen érdeklődnek a személyi kölcsönök iránt

Hitelválság ide vagy oda, egyre többen érdeklődnek a személyi kölcsönök iránt

Egyre többen érdeklődnek a személyi kölcsönök iránt, az ügyfelek főleg a digitális megközelítést részesítik előnyben - derül ki a Portfolio csütörtöki Hitelezés 2023 konferenciájának panelbeszélgetéséből. A versenyt a digitalizáció és az árazás döntheti el, a jövőben pedig már az is lehetséges lesz, hogy a boltokban személyes megjelenéssel, akár pár perc alatt is áruhitelt vehessünk fel.

Dráma a lakáshiteleknél: így olvadt el szép lassan a szemünk láttára a magyarok hitelképessége

Dráma a lakáshiteleknél: így olvadt el szép lassan a szemünk láttára a magyarok hitelképessége

Az elmúlt két évben több mint negyedével emelkedett a magyarok átlagkeresete. „Békeidőben,” változatlan kamatkörnyezet mellett ez azt jelentené, hogy ugyanilyen mértékben megemelkedett a maximálisan felvehető hitelösszeg is a bankoknál. Ez azonban nincs így: a hitelkamatok drámai emelkedése miatt jelentős mértékben visszaesett a lakossági hitelfelvevők hitelezhetősége már csak a jogszabályi korlátok miatt is. Kiszámoltuk, mennyivel.

Tényleg rablás folyik Magyarországon? Kiszámoltuk, miért kérik vissza a bankok a hitel dupláját

Tényleg rablás folyik Magyarországon? Kiszámoltuk, miért kérik vissza a bankok a hitel dupláját

Sokszor felvetődik a kérdés, miért lehetséges az, hogy a bankok akár a felvett hitelösszeg dupláját is visszakérik, holott a kamat csak 8-10 százalék körül mozog. Bár észszerű lenne azt gondolni, hogy ilyenkor a hitel teljes költsége száz százalék, ami nem igazán van összhangban a kamattal, a valóságban ez a dolog nem ilyen egyszerű. Ebben a cikkben azt vesézzük ki, hogy mitől függ a hitelek teljes visszafizetendő összege, és miként tudjuk azt csökkenteni – még ha nem is mindig éri meg igazán.

Mégis kész eladósodni az EU, hogy szembeszálljon Bidennel

Mégis kész eladósodni az EU, hogy szembeszálljon Bidennel

Bizonyos feltételek mellett a legtöbb tagállam hajlandó egy újabb közös uniós hitelfelvételre, hogy ellensúlyozzák az Egyesült Államok inflációcsökkentő törvényének hatásait. Viszont nem a helyreállítási alapnál látott módon jöhet kötvénykibocsátás, hanem bevonhatják az Európai Beruházási Bankot is. Viszont komoly alkuk jöhetnek még.

Felszínre jött egy új konfliktus az uniós közös kasszánál, jöhet a széthúzás

Felszínre jött egy új konfliktus az uniós közös kasszánál, jöhet a széthúzás

Az Európai Unió többet fizet a közös kötvényekkel felvett hitelekért, mint a blokk nagyobb gazdaságai, ami csorbítja a közös kibocsátások vonzerejét, és felbátorítja az egységes eladósodás kritikusait. Brüsszel közben megpróbál versenyezni a nemzeti kötvénypiacon, de a befektetők vonakodnak.

Megvan az alku, amivel Magyarország kihagyásával adna hitelt az EU Ukrajnának

Megvan az alku, amivel Magyarország kihagyásával adna hitelt az EU Ukrajnának

A Tanács megállapodásra jutott arról a jogalkotási csomagról, amely lehetővé fogja tenni az EU számára, hogy 2023-ban 18 milliárd euró összegű pénzügyi segítséget nyújtson Ukrajna számára. A javaslatot a Tanács a mai napon írásbeli eljárás keretében fogadta el, és azt a jövő héten történő esetleges elfogadása céljából benyújtják az Európai Parlamentnek - derül ki az Európai Tanács oldalán megjelent közleményből. Lényegében tehát lehetővé vált, hogy akár Magyarország kihagyásával is hitelt adhasson az EU Ukrajnának.

Kimondta Szijjártó Péter: nem támogatja Magyarország az Ukrajnának szánt közös uniós hitelfelvételt

Kimondta Szijjártó Péter: nem támogatja Magyarország az Ukrajnának szánt közös uniós hitelfelvételt

Magyarország kész folytatni Ukrajna bilaterális alapú támogatását, de nem járul hozzá a közös EU-s hitelfelvételhez – hangsúlyozta Szijjártó Péter a Külgazdasági és Külügyminisztérium hétfői közleménye szerint azt követően, hogy tegnap kiderült: havi 1,5 milliárd eurós hosszú lejáratú közös hitelfelvételt tervez az Európai Bizottság jövőre Ukrajnának.

Borúlátóak a magyarok: nem lesz miből költeni, visszaesik az életszínvonal

Borúlátóak a magyarok: nem lesz miből költeni, visszaesik az életszínvonal

Szeptemberben a lakosság kétharmada számított fogyasztásának stagnálására vagy csökkenésére, megtakarítási képességeinek romlására, valamint háromnegyedük hitelfelvételi lehetőségeik szűkülésére. Az eredmények látványosan rosszabbak, mint az első félévben mért értékek – derül ki a Scale Research friss kutatásának eredményeiből.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.