A Magyar Honvédség kiképzése miatt figyelmeztetnek
Honvédségi kiképzés miatt erősebb hanghatásokra kell számítani szerdától péntekig Szolnokon.
Honvédségi kiképzés miatt erősebb hanghatásokra kell számítani szerdától péntekig Szolnokon.
Megnövekedett katonai járműforgalomra kell számítani a Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint.
Ma hajnalban egy nagyon érdekes cikk jelent meg az amerikai Washington Post hírportálon, melyben arról írtak, hogy egy republikánus szenátor blokkol egy 735 millió dolláros fegyvercsomagot Magyarországnak, mivel a magyar törvényhozás késlekedik jóváhagyni Svédország NATO-csatlakozási kérelmét. A cikk egész konkrétan leírja azt is, hogy Magyarország 24 darab M142 HIMARS rakétarendszert és 100 rakétát akart beszerezni. Ma délután a Honvédelmi Minisztérium közleményt adott ki, melyben egyértelműen azt írják: évek óta nincs napirenden a HIMARS-beszerzés, Magyarország nem akar vásárolni az amerikai rakétarendszerből és soha nem is jutottak el a beszerzési tárgyalások ilyen konkrétumokig. A politikai huzavonától függetlenül amúgy egy ilyen rakétarendszer beszerzésének lenne értelme, de továbbra is úgy néz ki, nem az „ukrán sztárfegyver” lesz a befutó.
A hétvégén erőszakos tömegdemonstrációk zajlottak Koszovó északi, szerb többségű településein, a NATO KFOR missziójának katonái is részt vettek a zavargások megfékezésében. A küldetésben legalább 20 magyar katona megsérült, közülük többen súlyosan és van, aki műtétre is szorult. Mi áll a mostani krízis hátterében? Mi az a KFOR és mit csinálnak a magyar katonák Koszovóban? Van esélye annak, hogy tovább eszkalálódik a helyzet? Nézzük.
Tömegoszlatási feladatokra vetették be a koszovói Zvecan településen a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonáit - írja a Facebookon Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter.
A Magyar Honvédség fennállásának 175. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 100 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot bocsát ki 2023. május 23-án. A különleges érme a Magyar Honvédség logójának szimbolikus elemeit emeli ki, megörökítve a történelmi múlt és a katonatörténelem ma is érvényes értékeit és hagyományait. Az érme tematikus oldalát Kovács Zoltán szobrászművész tervezte, és 1 millió példányban kerül forgalomba, a kibocsátás napjától - olvasható az MNB közleményében.
Katonai menetoszlopokra kell számítani az ország több vármegyéjében - közölte a Honvédelmi Minisztérium (HM) pénteken az MTI-vel.
Katonai mentoszlopokra lehet számítani 2023. május 14. (vasárnap) 8:00 és 21:00 óra között az ország főútvonalain.
Az Országos Sajtószolgálat osztotta meg a Honvédelmi Minisztérium közleményét, amelyben beszámoltak a Magyar Honvédség technikai átcsoportosításáról és figyelmeztettek az azzal kapcsolatos tudnivalókra.
A Magyar Honvédség katonái 2023. május 11-én és 12-én (csütörtökön és pénteken) 5:00 és 21:00 óra között, átkelési gyakorlatot hajtanak végre a Duna Fajsz - Dombori és Meszes - Gerjen kompátkelő között - írja a Honvédelmi Minisztérium.
A Honvéd Vezérkar főnöke a harckészültség, a kiképzés és a gyakorlatok szintjének emelését nevezte kötelességének, hogy a Magyar Honvédség képes legyen arra, ha szükséges, Magyarország érdekében háborút vívjon.
Az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár május 08-án technikai átcsoportosítást hajt végre Debrecen és Táborfalva között.
Megtartotta első állománygyűlését Böröndi Gábor altábornagy május 5-én pénteken, írja a Honvédelmi Minisztérium. A Honvéd Vezérkar főnöke tájékoztatójában többek között részletezte azokat az irányelveket, amelyek mentén vezetni kíván, bejelentett számos, bürokráciát csökkentő intézkedést. Az állománygyűlésen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mellett a tárca vezetői, illetve a Magyar Honvédség alakulatainak parancsnokai vettek részt.
Harcászati szintről hadműveleti szintre kell emelni a Magyar Honvédség képességeit és ehhez a megfelelő ember a Honvéd vezérkar főnökének jelölt Böröndi Gábor altábornagy - mondta a honvédelmi miniszter kedden Budapesten. A honvédelmi bizottság ma szavazta meg az altábornagy kinevezését a Magyar Honvédség vezérkari főnöki posztjára.
Ma váratlanul, indoklás nélkül felmentették Ruszin-Szendi Romulusz altábornagyot, a Honvéd Vezérkar főnökét. Megkerestük a Honvédelmi Minisztériumot, hogy a döntés hátteréről érdeklődjünk, a válaszukig azonban érdemes talán reflektálni néhány értesülésre, amely a hazai sajtóban jelent meg az eseménnyel kapcsolatosan.
A szudáni polgárháborús helyzet miatt a magyar kormány a Magyar Honvédség erőforrásaira támaszkodva, a kül- és belügyi tárcával együttműködve egy különleges akció keretében 32 embert, köztük 7 magyar állampolgárt menekített ki az országból - jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön hajnalban a kecskeméti repülőbázison.
A Honvédelmi Minisztérium közleményében jelezte, alacsony magasságban végrehajtott kiképzési repülésekre lehet számítani a csütörtök hajnali órákban.
A Magyar Honvédség vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár vadászpilótái április 14-ig munkanapokon 9 és 16 óra között kiképzési repüléseket hajtanak végre az éves kiképzési repülési tervnek megfelelően - tudatta a Honvédelmi Minisztérium közleményben kedden.
Minden haderőnek, így a Magyar Honvédségnek is stratégiai érdeke, hogy megfelelő lőszertartalékai legyenek, valamint, hogy az utánpótlást is folyamatosan és biztonságosan biztosítani tudja – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter annak kapcsán, hogy Magyarország csatlakozik a közös EU-s lőszerbeszerzéshez.
Az összes NATO-tagállam közül Magyarország költötte 2022-ben védelmi költségvetés-arányosan a legtöbb pénzt haditechnikai eszközökre – derül ki a NATO friss éves jelentéséből.
Cikkünk folyamatosan frissül.
Oroszország fenyegetése egyre súlyosabb.
Javulhat az előrejelzések hatékonysága.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk a közel-keleti háborúról.
A brent ára a 100 dollárt is elérheti.
92 milliárd forinttal csökkent a magyar agrárium hitelállománya, ami 10 éve nem látott mértékű csökkenést jelent.
Baj van a hitelezéssel.