infláció

Lassulás vár az európai gazdaságra, megáll az olasz adósságcsökkenés

A gazdasági fellendülés tetőpontján már túl van az Európai Unió, fokozatos lassulás vár 2020-ig a térségre, de ezt jelentős lefelé irányuló kockázatok övezik főként a kereskedelmi háború és az amerikai gazdasági lassulás bizonytalanságai miatt - derül ki az Európai Bizottság ma közzétett őszi gazdasági előrejelzéseiből.

Kijött az inflációs adat: közel hatéves csúcson a drágulási ütem!

Októberben az előző év azonos időszakához képest 3,8%-kal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon - derült ki a KSH mai adataiból. Ez alapján közel hat éve nem látott ütemben drágult az élet. A Portfolio által megkérdezett elemzők 3,7%-os árindexet vártak, így az adat kisebb meglepetést okozott.

Közel hat éve nem drágult úgy az élet Magyarországon, mint most

Új csúcsra, 3,7%-ra gyorsulhatott az infláció októberben a Portfolio által megkérdezett elemzők prognózisa szerint az előző havi 3,6% után. Ilyen magas áremelkedési ütemre utoljára 2013 elején volt példa. A következő hónapokban ugyan szelídülhet az infláció, ami továbbra is kicsivel a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3%-os célja felett, a 2-4%-os toleranciasávon belül maradhat.

Hatéves csúcs közelében az euróövezeti infláció

Októberben éves alapon 2,2%-kal nőttek a fogyasztói árak az euróövezetben, ami 0,1 százalékpontos gyorsulást jelentett szeptemberhez képest - derült ki az Eurostat előzetes adataiból. Ezzel közel hatéves csúcsra kapaszkodott az árindex, a maginflációs mutató azonban továbbra is visszafogott árnyomást jelez.

Példátlan mértékben szakadtak Magyarországon a távközlési árak

Míg az EU28 átlagában gyakorlatilag stagnáltak, addig Magyarországon 11,2%-kal zuhantak az idei második negyedévben éves alapon a távközlési árak, ami példátlan mértékű áresés a felmérések bő 10 éves idősora alapján és ez jócskán visszafogta a szolgáltatások kibocsátási árainak növekedését - derült ki a Központi Statisztikai Hivatal friss összesítéséből.

Már fáj a dráguló benzin és a forint esése is - Ez még csak a kezdet

A szolgáltatási kibocsátási árak összességében 0,6%-kal emelkedtek az előző év azonos negyedévihez képest 2018 II. negyedévében a megfigyelt szolgáltatási területeken - derült ki a KSH jelentéséből. A távközlési szolgáltatások olcsóbbak lettek - a szabályozás miatt -, de a szállítás, a postai, futárpostai tevékenység, valamint az infokommunikációs szolgáltatások is drágultak. Számos szolgáltatási terület áralakulására hatással van az üzemanyagárak emelkedése és a forint esése. A következő időszakban ezek a tényezők felfelé hajthatják a szolgáltatási árakat.

Alávág az infláció a nagy magyar bérrobbanásnak

Habár a versenyszférában továbbra is dinamikus béremelkedés hátható Magyarországon, a több mint öt és fél éves csúcsra emelkedő infláció miatt egyre lassabban nőnek a reálkeresetek.

Zsiday: Súlyos hibát követnek el a világ jegybankjai

Zsiday: Súlyos hibát követnek el a világ jegybankjai

A jegybankok nagy része ugyanazt a hibát követi el, mint a 2000-es évek közepén: azt gondolják, hogy ha a fogyasztói árinfláció "rendben van", akkor nekik semmi dolguk sincs ezen kívül - írja blogjában Zsiday Viktor. A befektetési szakember párhuzamot von a 10 évvel ezelőtti helyzettel: 2008 előtt a bankrendszert hagyták elszabadulni, aminek a vége hitelbuborék lett, most pedig a pénznyomtatással és a mesterségesen alacsonyan tartott kamatszinttel az összes eszközosztályban gyártottak le árfolyambuborékot, ráadásul a lakásárak egekbe küldésével még komoly társadalmi feszültségeket is generálnak.

Mielőtt savazza a Fedet Trump, nézzen rá erre az ábrára!

Ha egy egyébként is érett fázisában lévő gazdasági fellendülést még tovább hevítünk egy Trump-féle masszív adócsökkentő csomaggal, akkor ne csodálkozzunk, ha a Fed folyamatos kamatemelési sorozatra kényszerül. Ez persze előbb-utóbb beomlasztja a tőzsdéket, de amíg azok felfelé mentek, addig lelkesen posztolt róla a Twitteren az amerikai elnök, mint munkássága sikerének visszaigazolása. Most viszont, amikor fordult a kocka, éppen azért (a kamatemelésért) kritizálja kemény szavakkal a Fedet, aminek kialakulásáról jelentős részben ő maga tehet.

Lassult az infláció az USA-ban

Szeptemberben 0,1%-kal nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban az előző hónaphoz képest, miközben az elemzők 0,2%-os emelkedésre számítottak.

Matolcsy György is állampapírok vásárlására biztatja a magyarokat

Az alapkamat 610 bázispontos csökkentése 2012 augusztusa és 2017 vége között 1600 milliárd forint kamatmegtakarítást eredményezett a költségvetés számára - mondta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke kedden a Országgyűlés Gazdasági bizottságának ülésén. Matolcsy beszélt arról is, hogy jó lenne ha a háztartások a készpénzükből állampapírt vásárolnának. Az MNB elnöke szerint az lenne kívánatos, ha nullára csökkenne a devizaadósság.

Itt az inflációs adat! Több mint öt és fél éves csúcson az éves drágulási ütem

Szeptemberben az előző év azonos időszakához képest 3,6%-kal emelkedtek a fogyasztói árak Magyarországon - derült ki a KSH mai adataiból. Ez azt jelenti, hogy közel hat éve nem látott ütemben drágult az élet az ősz első hónapjában. A Portfolio által megkérdezett szakértők 3,5%-os éves árindexre számítottak, így az adat kisebb meglepetést okozott.

Mi vár Magyarországra 2023-ban?

Javította az áprilisi előrejelzéséhez képest a magyar GDP-növekedési prognózisát a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a kedden kiadott World Economic Outlook (WEO) című kiadványában, de a IV. cikkely szerinti felülvizsgálathoz képest nem változtatott a rövid távú előrejelzésen. Bemutatták azt is, mit várnak hosszú távon, 2023-ra.

Közel hat éve nem drágulhatott így az élet Magyarországon - Mi lesz most a forinttal?

Szeptemberben 69 hónapos csúcsra, 3,5%-ra gyorsulhatott az éves infláció Magyarországon - vélik a Portfolio által megkérdezett elemzők. A Magyar Nemzeti Bank nem vár további gyorsulást az inflációban, így érdekes lesz, hogy a tényleges adat fényében a piaci szereplők hogyan ítélik meg az MNB inflációs forgatókönyvének hitelességét. Különösen érdemes lesz figyelni a forintra, hiszen minden olyan jel, ami a jegybank inflációs várakozásainak (ezáltal pedig monetáris politikájának) helytállóságát kétségbe vonja, piacmozgató hatású lehet, a hatás pedig először a forint árfolyamában csapódhat le.

Elképesztő drágulás Törökországban - Robognak a szakadék felé

Törökországban 25% közelébe emelkedett az infláció szeptemberben, ami több mint egy évtizede a legmagasabb pénzromlást jelenti. Ez azt mutatja, hogy a valutaválságnak egyre súlyosabb hatása van az árakra és így a gazdaságra nézve.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Furcsaság az izraeli támadás kapcsán: mégis hova tűntek az iráni vadászgépek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kedves Olvasónk!

A Portfolio híreinek, elemzéseinek többségét előfizetés nélkül olvashatod. Ez azért van így, mert a hirdetések jelentik szerkesztőségünk legfontosabb bevételi forrását. A célunk az, hogy ez hosszú távon is így maradjon.

Kérünk, ne használj adblockert, és olvasd tovább a Portfolio-t!
×
Lájkolja Facebook oldalunkat!
Értesüljön azonnal a legfontosabb gazdasági hírekről!