ingatlan

A Juncker-csomagból fejlesztenék az osztrák-magyar vasutat

Vizsgálják annak lehetőségét, hogy a Juncker-csomag keretében megvalósíthatók legyenek a Magyarország és Ausztria közötti vasúti fejlesztések - jelentette ki Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) gazdasági diplomáciáért felelős államtitkára azon a soproni konferencián, amelyen bemutatták a két ország közötti közösségi közlekedés fejlesztéséről szóló tanulmányt.

Az ázsiai csúcsgazdaságok felvásárolják a világ ingatlanjait

Ázsiai befektetők 2014-ben 40 milliárd dollárért vásároltak a nemzetközi kereskedelmi ingatlanpiacon, ami 23 százalékkal több a 2013-as költésüknél - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb felméréséből.

Budapesti olimpia 1000 milliárdból - Kell ez nekünk?

Kisebb városoknak, országoknak is lesz esélye olimpiát rendezni a Nemzetközi Olimpiai Bizottság legújabb javaslatcsomagja alapján. Az új feltételrendszernek köszönhetően Budapest és Magyarország meggyőző érveket tud felsorakoztatni maga mellett, pályázni azonban csak akkor érdemes, ha az olimpia megrendezése nem önmagában cél, hanem egy fontos mérföldkő egy hosszabb távú nemzetgazdasági és fejlesztési tervben - állítják a KPMG szakértői.

Elfogadták a lex-Metrot

Az Országgyűlés kedden törvényben rögzítette: a vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló jogszabály hatálya azokra az üzletekre is kiterjed, amelyek benzinkút területén működnek, de nem árulnak üzemanyagot, valamint azokra, amelyek azonos helyen és időben folytatnak kis- és nagykereskedelmi tevékenységet.

Valódi luxus vagy átverés? - Itt a budapesti lista

Tavaly mintegy 50%-kal több új társasházi lakást adtak el Budapesten, mint 2013-ban, az élénkülő keresletre a beruházók azonban csak most kezdenek reagálni új projektek indításával. Jelenleg alig több mint ezer új építésű lakás keresi gazdáját a fővárosban, ezek között szemezgettünk az Otthontérkép kínálatában. A projekteket végignézve többször is felmerülhet a kérdés: a "valódi luxusért" kell 1 millió forinthoz közeli vagy afeletti négyzetméterárat fizetni, vagy csak a környéket nem ismerő külföldiek naivitásában reménykednek a fejlesztők?

Jelentősen nőtt a megbüntetett bliccelők száma

Emelkedett a bliccelők száma a BKV járatain 2013-ról 2014-re vonatkozóan, 68 ezerrel több jegy nélkül utazót bírságoltak meg tavaly, mint egy évvel korábban - írja a Napi Gazdaság.

18 ezer matricát váltottak vissza

Összesen 890 ezer megyei e-matricát vettek az autósok március 15-ig, és közel 18 ezer visszaváltását kezdeményezték a vasárnap éjfélkor lejárt határidőig, a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NUSZ) Zrt. tájékoztatása szerint.

Új főváros épülhet alig 13 ezer milliárdból

Az egyiptomi kormány bejelentette, hogy új fővárost kívánnak felépíteni, nem messze a túlnépesedett Kairótól. A rendkívül ambiciózus beruházás 45 milliárd dollárba (közel 13 ezer milliárd forintba) kerülne és öt-hét év alatt készülne el - adta hírül a CNN.

Olimpiai sportközpont is lehet a Hajógyáriból

200 millió forintos koncepciótervet rendelt a kormány a Hajógyári-sziget déli harmadának hasznosítására - értesült a Népszabadság. A fejlesztés során a kormány olimpiai vágyait is figyelembe vennék.

A 4-es metró még feljebb repítheti a legkedveltebb budai kerületet

Már két éve is a legalacsonyabb kihasználatlansággal üzemelő alpiac volt, ráadásul a 4-es metró tavalyi átadása, az 1-es villamos közelegő meghosszabbítása, valamint a Kelenföldre tervezett új fejlesztéseknek köszönhetően csakis felfelé vezet az út Dél-Buda számára. Elérkeztünk a budapesti irodapiac szegmenseit bemutató sorozatunk harmadik részéhez, melyben a XI. kerületet lefedő alpiaccal ismerkedhetünk meg az irodaház.info adatbázisának segítségével.

A sorozat első két részét az alábbi linkre kattintva olvashatod:

Ingyen mozi a reptéren

A legjobb repülőtér a szingapúri Changi Repülőtér lett az idén is, ami nem is csoda, a reptér számos dologgal kedveskedik az utazóknak, úgymint ingyen mozi, játékközpont és kétszintes kert - adta hírül a CNBC.

Döntöttek! Itt vannak a világ legmenőbb épületei

Idén 26. alkalommal került megrendezésre a világ legrangosabb ingatlanpiaci eseménye, a MIPIM (Marché International des Professionnels de l'Immobilier). A Cannes-ban, az Oscar-díjátadó helyszínén megrendezésre kerülő ingatlanpiaci kiállítás évről évre referenciapontként és piaci indikátorként szolgál az iparág számára, így márciusban minden ingatlanos legalább fél szemmel a francia Riviérára figyel. Az esemény fénypontja a MIPIM Awards díjátadás ceremóniája, ahol a világ legkiválóbb, legkülönlegesebb és legmodernebb ingatlanprojektjeit díjazták - a győzteseket mi is bemutatjuk.

A nyugdíjasokat már az idén elrepíti a BKK a jelenbe

Tavasszal elkészül a budapesti elektronikus jegyrendszer részletes tervezése. Először a BKV-dolgozók tesztelhetik az új technológiát, az év végén pedig a nyugdíjasok kapják meg az új utazási kártyát - értesült a Napi Gazdaság a Budapesti Közlekedési Központtól (BKK).

Van, amiben a régiónk megelőzte Angliát

Az európai és a közel-keleti hotelbefektetések 16,8 milliárd euróra rúgtak 2014-ban, ami 30 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest és azt mutatja, hogy a szállodák egyre fontosabbak a kereskedelmi ingatlanpiacon befektetők számára - derül ki a CBRE globális ingatlan-tanácsadó legfrissebb kutatásából.

2016-ig 8 milliárd jut a Budai Vár átalakítására (2.)

Jövő év végéig a kormány 7,9 milliárd forintot szán a Várnegyed rekonstrukciójára - közölte a Budai Vár megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Terv társadalmi testületének második ülése előtt tartott sajtótájékoztatón a Miniszterelnökség parlamenti államtitkára.

Újabb nagy fejlesztésbe kezd a Prologis

A Prologis, Inc. globális ipari-ingatlan vállalat megkezdte egy harmadik, 27 650 négyzetméteres létesítmény fejlesztését a Prologis Park Szczecin területén. Az építkezés várhatóan 2015 harmadik negyedévében fejeződik be.

Úgy tűnik, eldőlt - Bezáratják a belvárost!

A kormány szerdán megtárgyalta a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmával összefüggésben benyújtott módosító javaslatokat.

Kifacsarják a plázákat?

A plázák közül ugyan sok tervezi, hogy március 15-e után is nyitva tart vasárnapokon, de a bennük található boltok egy jelentős része azonban biztosan nem nyithat majd ki. Érdekes kérdés lesz a bérleti díjak sorsa, hiszen a korábbi 7 nap helyett, most csak 6 nap után kell ugyanazt az összeget kifizetnie a bérlőknek, míg a másik nagy kérdés az üzemeltetési költségek szétosztása lehet.

Itt van, mennyit kaszált a MÁV

A MÁV-Start Zrt. bevételei több mint 1,6 milliárd forinttal nőttek 2014-ben a nemzetközi és a belföldi menetjegy-, illetve bérleteladásokból az előző évhez képest - közölte a vasúttársaság.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Kihúzzák a szőnyeget a magyar szankciós vétók alól
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.