Új vezetőkkel erősít a Netlock

Október elejétől új szakemberek csatlakoztak a Docler Holdinghoz tartozó Netlock Kft. vezetőségéhez. A teljes IT-operáció vezetését Tichy–Rács Bálint veszi át, akinek munkáját IT igazgató-helyettesként Horváth Ádám támogatja a jövőben. Bánhegyi Katalin pedig a marketing és PR terület irányításáért felel majd, mint kommunikációs igazgató.

Négy év alatt négyszerezni készül a Gloster csoport: a jövő IT-szolgáltatóját építik

Négy év alatt négyszerezni készül a Gloster csoport: a jövő IT-szolgáltatóját építik

Egy többéves vállalatfejlesztési program elején tart a Gloster, ugyanakkor a 2021-es számok már meghaladták a várakozásokat, a növekedés pedig stabil. A cégcsoport egyre erősebb a nemzetközi piacokon, elsősorban a német autóiparban vannak komoly projektjei – mondta a Portfolio-nak Szekeres Viktor, a Gloster Infokommunikációs Nyrt. igazgatósági elnöke. A cégvezető szerint a nemzetközi  szoftverfejlesztési piacban komoly lehetőségek vannak, a magyar szakemberek pedig biztosan tudnak hosszútávú karriert építeni.

Beruházás nélkül is biztonságban lehet az IT-rendszer

Beruházás nélkül is biztonságban lehet az IT-rendszer

Az elmúlt másfél év tapasztalata az, hogy a stabil, strapabíró és kellően biztonságos vállalati internet nélkül nehéz reagálni a hirtelen jött kihívásokra. A többnyire mobilszolgáltatásáról ismert Telenor már nem csak vállalati vezetékes internetszolgáltatást kínál minden vállalati szegmensben, hanem havidíjas menedzselt tűzfalat is ajánl közép- és nagyvállalati céges ügyfeleinek, amely biztosítja a védelmet akkor is, ha a cégnél nincs jelentős forrás IT-rendszerek kiépítésére.

Kibertámadás érte az amerikai külügyminisztériumot

Kibertámadás érte az amerikai külügyminisztériumot

Kibertámadás érte nemrég az amerikai külügyminisztériumot, egy súlyos incidens lehetőségéről értesítették a védelmi tárca illetékes osztályát - jelentette a Fox News hírcsatorna szombaton.

Felhő, AI, hackerek és koronavírus - Alaposan felforgatta a világjárvány a nagyvállalati informatikát

Felhő, AI, hackerek és koronavírus - Alaposan felforgatta a világjárvány a nagyvállalati informatikát

A világjárvány olyan ügyféligényeket hívott életre és olyan folyamatokat hozott létre a pénzügyi intézményeken belül, amelyek szinte elképzelhetetlenek felhő nélkül, a terület rendkívül gyors fejlődésen megy keresztül – véli Christopher Mattheisen, a Microsoft Magyarország ügyvezető igazgatója. Becslések szerint 2022-re a kibertámadások gazdasági hatása elérheti a 8 ezer milliárd dollárt, az IT-biztonsági terület egyértelműen fókuszba került a nagyvállalati szektorban. A COVID-járvány hatására pár hónap alatt milliók rendezkednek be otthoni munkára és távtanulásra, és ezt a kibertér bűnözői is pontosan tudják: a pandémia miatti félelmeinket és zaklatottságunkat használják ki a csalók.

Veszélyben a 21. század aranya - Baljós számok érkeztek

A magyar cégek az EU-átlaghoz képest kevesebbet költenek IT-biztonságra, és sokszor ezek az összegek nem is a megfelelő területekre vannak elköltve. A támadások kb. 80%-a azért következik be, mert valakinek ellopják az identitását, a cégvezetők mintegy 90%-a pedig elkövetett már véletlenszerű adatszivárogtatást. A Portfolio Smart Logistics 2018 konferenciájának panelbeszélgetésében szó volt arról is, hogy a cégek nem fordítanak kellő figyelmet az áruhamisítások elleni küzdelemre sem, sok magyar cégnek nincs is erre vonatkozó stratégiája.

Zsarolóvírus bénította meg a veszprémi megyei kórházat

Nem tudta biztosítani az előjegyzett ellátást a Veszprém megyei kórház pénteken, mert egy zsarolóvírus került az intézmény informatikai rendszerébe. Emiatt le kellett állítani az egész hálózatot, hogy elkerüljék a további fertőzéseket. A sürgősségi ellátás működött - írja a veszpremkukac.hu.

Halálos kiberdzsihád támadásokkal riogat Amerika

Az amerikai igazságügyi minisztérium egyik vezetője figyelmeztetett: az iszlám szélsőségesek egyre közelebb állnak egy "halálos kiberdzsihád" támadás elindításához Amerika ellen - írja a Financial Times.

Így védik meg a bankok a pénzed a csalóktól

Mit tehetnek a bankok, amikor a pénzügyi világ csalói nem a rendszereiket, hanem a banki alkalmazottakat vagy az ügyfeleket támadják? Mit tehetnek olyankor, ha adathalász klónoldalt készítenek a netbankjukról? Egyáltalán melyik pénzügyi csalások okozzák a legtöbb fejfájást Magyarországon? Imrei József, az MKB Bank operációs ügyvezető igazgatója válaszolt kérdéseinkre.

Elárulta az IBM, mit terveznek a magyar sikersztorival

Az IBM nem fél attól, hogy hirtelen egy semmiből érkező startup felforgatja a piacait, viszont a jó befektetési lehetőségekre folyamatosan figyelnek. Így történt ez a Ustream felvásárlásakor is, amiről ugyan az IBM Magyarország igazgatója, Benedek Péter sem árulta el a pontos vételárat, de azt igen, hogy messze a legmagasabb értékű magyar startup-felvásárlásról van szó. Szerencsére a Ustream fejlesztési központja marad Magyarországon, sőt, bővítéseket is terveznek. Az IBM gondolkodó gépéről, a magyar bankok alaprendszerinek cseréjéről, a pénzintézetek felhőbe költözési esélyeiről is beszélgettünk a szakemberrel.

Rendkívüli esetben ránézne a bankszámládra a kormány

Terrorizmus elleni intézkedéscsomag alkotásáról döntött a kormány, módosítanák az alaptörvényt és több kétharmados jogszabályt is - jelentette be Pintér Sándor belügyminiszter és Simicskó István honvédelmi miniszter a Parlamentben tartott sajtótájékoztatón csütörtökön. Az adatszolgáltató eszközökre "hátsó ajtót", a bankszámlákba betekintést, a mobilhálózatokon elsőbbséget biztosítanának terrorfenyegetettség esetén a hatóságoknak.

Megvan, kik támadhatták meg Amerika legnagyobb bankjait

Az amerikai Igazságügyi Minisztérium hét iráni, az ottani kormányzattal szoros kapcsolatban álló személyt vádolt meg azzal, hogy sorozatos kibertámadásokat indítottak nagy amerikai bankok ellen - írja a Reuters. A vád szerint több millió dolláros kárt okozhattak akcióikkal, ugyanakkor valószínűtlen, hogy Irán kiadná őket.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.