kormány

Kiderült, milyen hatása volt a Szép-kártyának a boltokban

2024. január 31. 09:00 | Szász Péter

Kiderült, milyen hatása volt a Szép-kártyának a boltokban

A kiskereskedelmi láncok tapasztalatai szerint a lehetőség, hogy a Szép-kártyákon lévő pénzt hideg élelmiszerre is lehetett fordítani, nem generált érezhető forgalomnövekedést, azonban az emberek alternatív fizetési módként használták a béren kívüli juttatásként kapott összegeket. Bár a lehetőség már nyár végétől élt, sokan novemberre és decemberre halasztották ezeket a vásárlásokat.

Busásan támogatja a külföldi cégeket a kormány, de kevés kínai vállalattal kötöttek szerződést

2024. január 26. 13:00 | Szabó Dániel

Busásan támogatja a külföldi cégeket a kormány, de kevés kínai vállalattal kötöttek szerződést

A Külgazdasági és Külügyminisztérium 2022 első három negyedévében közel 75 céggel kötött egyedi kormánydöntés alapján támogatási szerződést. Bár az elmúlt időszakban sorra jelentették be a kínai vállalkozások magyarországi beruházásait, összesen egyetlen társaság szerepel a szeptemberig tartó időszakot felölelő listán. A kormány főként a hazai szereplőket támogatta ebben a kilenchónapos periódusban, de így is összesen 105 milliárd forinttal ösztönözték a jövendő beruházásokat, az adatok alapján több mint 85 millió forintba kerül egy-egy újonnan létrehozott munkahely.

Újfent beköszön a kormány a bankoknak?

2024. január 24. 17:25 | Forrás Dávid

Újfent beköszön a kormány a bankoknak?

Már meghallgatható a Portfolio Checklist szerdai adása. A mai műsorban arról beszéltünk, hogy a Nemzetgazdasági Minisztérium a Portfolio-n közölt vitaindító cikke szerint a kormány beavatkozhat a hitelezési folyamatokba Magyarországon, úgy, hogy lecserélnék a kölcsönök referenciakamatát. A Portfolio saját információi szerint ráadásul az intézkedés nem biztos, hogy csak az új hitelekre vonatkozna. A potenciális változás technikai részleteiről, valamint a bankszektorra gyakorolt esetleges hatásokról Palkó Istvánt, a Portfolio vezető pénzügyi elemzőjét kérdeztük, a tőke- és devizapiaci aspektusokkal kapcsolatban pedig Nagy Viktor, lapunk vezető részvényelemzője volt a vendégünk.

Belenyúlhat a kormány a hitelekbe - Jogos, hogy büntetik az OTP-t?

2024. január 23. 14:59 | Nagy Viktor

Belenyúlhat a kormány a hitelekbe - Jogos, hogy büntetik az OTP-t?

Gyorsan nagyot emelkedett az OTP részvényárfolyama, túlvetté is vált, ilyenkor könnyebben megremegnek a kezek, és még hír is érkezett, ami arról szól, hogy a kormány belenyúlhat a változó kamatozású hitelekbe, ami kamatbevétel- és profitkiesést okozhat a bankoknál. A tényleges profithatáson túl nyilván annak sem túl jó az optikája, hogy a kormány újra átalakítja a bankok működési környezetét, és potenciálisan újra visszamenőlegesen, akár a már folyósított hitelekre alkalmazva az új szabályokat. Megnéztük, hogyan hathatnak a kormány új tervei az OTP-re.

Bejelentésekre készül a kormány

2024. január 17. 14:33 | Portfolio

Bejelentésekre készül a kormány

Csütörtökön 10 órakor kezdődik a Kormányinfó, a sajtótájékoztatóról a Portfolio tervei szerint élőben tudósít.

Trónra lépett Dánia új királya

2024. január 14. 15:38 | Portfolio

Trónra lépett Dánia új királya

X. Frigyes dán király vasárnap lépett a trónra édesanyja, II. Margrethe királynő utódjaként, aki 52 év uralkodás után hivatalosan is lemondott a trónról, írja a Reuters.

Döntött a kormány: újabb változás jön a boltokban márciustól

2024. január 08. 15:11 | Portfolio

Döntött a kormány: újabb változás jön a boltokban márciustól

A kormány arról döntött, hogy az 1 milliárd forint feletti árbevétellel rendelkező élelmiszerkereskedőknek figyelemfelhívó tájékoztatót kell kihelyezniük, amennyiben egy termék kiszerelése csökkent. A szabály március 1-től él.

Új módszerekkel javítaná az állami költségvetés rendszerét Kína

2024. január 06. 11:52 | Portfolio

Új módszerekkel javítaná az állami költségvetés rendszerét Kína

Iránymutatásokat adott ki a kínai államtanács az állami tulajdonú tőke működési költségvetési rendszerének javítására. A kormány azt tervezi, hogy kiterjeszti ennek a költségvetési rendszernek a lefedettségét, és optimalizálja az állami tulajdonú vállalatok nyereségének átadására vonatkozó mechanizmusokat.

Üzent a kormány 800 ezer magyar horgásznak

2024. január 05. 09:55 | MTI, Portfolio

Üzent a kormány 800 ezer magyar horgásznak

A kormány és a Magyar Országos Horgász Szövetség (MOHOSZ) együttműködésének köszönhetően az elmúlt hét évben megduplázódott a horgászok száma; az ország legnagyobb civil szervezetének több mint 800 ezer tagja van - mondta a miniszterelnök főtanácsadója pénteken a Facebook-oldalán megjelent videóban.

Szép csendben aláírt szerződés bizonyítja: esze ágában sincs Amerikának elhagyni a Közel-Keletet

2024. január 04. 16:36 | Portfolio

Szép csendben aláírt szerződés bizonyítja: esze ágában sincs Amerikának elhagyni a Közel-Keletet

Az Egyesült Államok több évtizede tart fenn katonai bázisokat a Közel-Keleten, de az utóbbi években erősödtek a hangok, hogy Washington szép csendben kivonulna a térségből. Egy, a héten kiszivárgott hír bizonyítja, hogy ez egyáltalán nincs így, a Fehér Ház még minimum egy évtizedre tervez a kulcsfontosságú területen – számolt be a CNN.

Megrohanták a dohányboltokat Hollandiában

2023. december 31. 14:40 | Portfolio

Megrohanták a dohányboltokat Hollandiában

Hollandiában január 1-től nem lehet ízesített e-cigaretta töltőfolyadékot vásárolni, csak "hagyományos" dohányízűt, ezért az emberek megrohanták a dohányboltokat, hogy még utoljára készleteket halmozzanak fel otthon. Több boltban már minden ízesített töltőfolyadék elfogyott - írja az NL Times.

Részletes keresés