koronavirus

Mínuszban fejezte be a napot Amerika

2021. január 11. 22:03 | Portfolio

Mínuszban fejezte be a napot Amerika

Emelkedni tudtak pénteken az amerikai vezető indexek, leginkább annak örülhettek a befektetők, hogy Joe Biden megválasztott elnök jelezte, hogy e hét csütörtökén ezermilliárd dolláros méretű gazdaságélénkítő csomag tervét fogja bejelenteni. Európában továbbra is zajlanak a koronavírus-oltások, az Európai Bizottság további 300 millió adag koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséről egyezett meg a Pfizer és a BioNTech vállalatokkal pénteken, illetve egyre több helyen üti fel a fejét az agresszívabb brit vírustörzs, több országban is szigorításokra lehet számítani. Az ázsiai tőzsdéken ma többnyire jó hangulatban telt a kereskedés, Európában azonban kimondottan rossz hangulatban nyitottak a vezető indexek, feltehetőleg korrekció zajlik a börzéken. A délutáni órákban még rosszabbra fordult a közhangulat, a legtöbb ország vezető indexe lejjebb került a kereskedésben, felülteljesítenek valamelyest a régiós indexek. Kimondottan rossz hangulatban kezdte a kereskedést Amerika is, mindhárom vezető index több, mint 1 százalékkal került lejjebb a piacnyitásban, zárásra a Dow Jones Index 0,3, az S&P 500 0,7, a Nasdaq 1,3 százalékkal került lejjebb.

Egyetlen húzással több százezer Pfizer-vakcinát nyert Magyarország

2021. január 11. 17:31 | Portfolio

Egyetlen húzással több százezer Pfizer-vakcinát nyert Magyarország

Egy szabályozói ajánlás hatására egy csapásra 20 százalékkal több ember oltására elegendő Pfizer-oltóanyag áll rendelkezésre Európában: az Európai Gyógyszerügynökség engedélyezte, hogy az egy ampullában lévő oltóanyag mennyiséget ne 5, hanem 6 oltásra használják fel az orvosok. Ha a Pfizer-BionTech páros tehát az eredetileg tervezett, szerződésben vállalt mennyiséget szállítja továbbra is Magyarországnak, akkor hirtelen nem 4,4, hanem csaknem 5,3 millió adag Pfizer-vakcinánk lesz.

Soha nem látott ábrákon a történelmi deficit

2021. január 11. 17:15 | Csiki Gergely

Soha nem látott ábrákon a történelmi deficit

5548 milliárd forint mínusz. Ekkora deficitet ért el a költségvetés 2020-ban, pénzforgalmi szemléletben. A koronavírus-krízis és az arra adott kormányzati válaszok megtették a hatásukat. Főleg az utolsó pillanatban megvalósított pénzszórás volt látványos, bár kérdéses, hogy ezek mennyiben képesek kifejteni valós gazdaságélénkítő hatást 2020-ban és 2021-ben.

Egyre kevesebb autót adnak el Kínában

2021. január 11. 14:55 | MTI

Egyre kevesebb autót adnak el Kínában

Kínában tavaly már a harmadik egymást követő évben csökkent az új személyautók eladása, miután az előző harminc évben töretlenül nőtt.

Hamarosan kész az egydózisos vakcina

2021. január 11. 14:17 | Portfolio

Hamarosan kész az egydózisos vakcina

Miközben az összes nyugati világon jóváhagyott koronavírus-vakcina kétdózisos, a Johnson & Johnson január végére várhatóan működő, egydózisos Covid-vakcinát fog tudni gyártani – írja a CNBC. A vállalat arra számít, hogy az év végére már több mint 1 milliárd vakcinát tudnak leszállítani.

Kiemelten figyelnünk kellene az otthonunk levegőminőségére - A járvány terjedése is múlhat rajta

2021. január 11. 13:38 | Portfolio

Kiemelten figyelnünk kellene az otthonunk levegőminőségére - A járvány terjedése is múlhat rajta

A járvány megjelenése kapcsán a tavalyi évben kiemelt figyelmet kapott az épületeink belső tereinek levegőminősége. Az épületek jó légminőségének biztosításával sokat tehetünk a járvány terjedésének megfékezéséért, ráadásul ez nemcsak a nagyméretű, nagy forgalmú középületek üzemeltetőire vonatkozik, hanem a saját otthonunkra is, még akkor is, ha a home office-ban nem állnak rendelkezésünkre az irodaépületekben, bevásárlóközpontokban, kórházakban telepített csúcstechnológiás légkezelő berendezések. A Siemens szakértői összegyűjtöttek néhány gyakorlati tippet, amelyek segítségével tiszta, egészséges levegőt szívhatunk be és ezáltal csökkenthetjük a fertőzés veszélyét is.

Még tíz hónap, mire helyreáll a turizmus Magyarországon

2021. január 11. 13:38 | MTI

Még tíz hónap, mire helyreáll a turizmus Magyarországon

A vírus nem mindennapi helyzetet teremtett, nyáron újraindulhat a turizmus a remények szerint - mondta Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) vezérigazgatója hétfőn, a Facebookra feltöltött évindító videójában.

Operatív törzs: már 71 ezer magyart beoltottak

2021. január 11. 12:00 | Portfolio

Operatív törzs: már 71 ezer magyart beoltottak

Már 71 ezer embert beoltottak Magyarországon, holnap újabb vakcinaszállítmányok érkeznek hazánkba. Jelenleg az idősotthonokban és az egészségügyi intézményekben oltatnak, később sor kerül majd a regisztrációk alapján a tömeges oltatásra is.

Hatott a kormány pénzszórása: soha nem volt még ekkora deficit a magyar költségvetésben

2021. január 11. 11:00 | Csiki Gergely

Hatott a kormány pénzszórása: soha nem volt még ekkora deficit a magyar költségvetésben

Minden várakozást felülmúló költségvetési hiány jött össze 2020-ban - derül ki a Pénzügyminisztérium előzetes hétfői adatközléséből. A központi alrendszer ugyanis pénzforgalmi szemléletben 5548,6 milliárd forintos hiánnyal zárta az évet, ez pedig jócskán meghaladja a tárca által előzetesen jelzett értéket, a minisztérium azonban hangsúlyozza azt is, hogy az uniós módszertan szerint számolt hiány a GDP 9% körül lehet. Csak decemberben 2250 milliárd forintos lyuk lett a büdzsében, ami történelmi rekordot jelent és azt mutatja, hogy az év végi példátlan költekezésnek meglett a következménye.

Részletes keresés