Egyéves csúcsot közelít a forint!
Deviza

Egyéves csúcsot közelít a forint!

Portfolio
Az elmúlt napok csendesebb kereskedése után tegnap számottevően erősödött a forint a dollárral és az euróval szemben is, melynek köszönhetően az árfolyam mindkét piacon egyhetes mélypontra csökkent. A forint felértékelődését főként a régiós versenytársakhoz és a fejlett gazdaságokhoz képest magasabb kamatkörnyezet, valamint a nemzetközi kockázatok erősödése segíti. Ezek közül a legfontosabb a ma reggel életbe lépő amerikai kormányzati leállás, ami várhatóan kockázatkerülő magatartást és dollárgyengülést eredményez a piacokon. Az erősödés a mai nap is
Megosztás

Összeszedte magát a dollár?

Ledolgozta a reggel összeszedett hátrányát a dollár az euróval szemben, a jegyzés visszatért a hajnali 1,173-as szintre.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Az amerikai deviza a forinttal szemben is visszanyert valamennyit délelőtti leértékelődéséből, a zöldhasú kurzusa az elmúlt percekben 331,3-ig emelkedett.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Hirtelen megugrott az euróövezeti infláció

Szeptemberben 2,2 százalékra gyorsult az infláció az euróövezetben - derül ki az Eurostat legfrissebb adatközléséből. A drágulás üteme 0,2 százalékponttal gyorsult a nyári hónapokhoz képest, köszönhetően elsősorban a német árnyomás erősödésének. Az adat várhatóan óvatosságra inti majd az Európai Központi bank (EKB) döntéshozóit is, mely arra enged következtetni, hogy nem várható kamatcsökkentés a következő hónapokban.

Hirtelen megugrott az euróövezeti infláció
Megosztás

389 alatt az euró

A 389-es szintet is átvitte a forint az euróval szemben, az árfolyam pedig mostanra egészen 388,8-ig csökkent.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Leállt az amerikai kormányzat: hogyan tovább?

Nem sikerült megegyezniük egymással a demokratáknak és a republikánusoknak, ezért kormányzati leállás jön az USA-ban. Nem ez az első ilyen eset, de most az időzítés nagyon szerencsétlen. Az amerikai jegybank nagy kamatcsökkentési ciklus kezdetén van, miközben túl erős reálgazdasági adatok jönnek. Nagyon fontosak lennének a friss adatok, de minél tovább tart a leállás, annál inkább vakon maradhatnak a befektetők.

Leállt az amerikai kormányzat: hogyan tovább?
Megosztás

Ez nem a dollár napja

A legtöbb nemzetközi kulcsdevizával szemben gyengül ma a dollár az amerikai kormányzati leállás híre miatt. Az euró árfolyama most enyhén a hajnali szintek felett alakul, jelenleg 1,175.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Az amerikai fizetőeszköz az angol fonttal, a japán jennel és a svájci frankkal szemben is hasonló mértékben gyengül, bár utóbbi piacon az erősebb volatilitás miatt nem igazán lehet trendet azonosítani.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Tartja magát a forint

389 körül ingadozik a forint árfolyama az euróval szemben, azaz a magyar fizetőeszköz tartja a reggeli momentumát a közös európai fizetőeszközzel szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A reggeli nagyobb mozgások után a dollár piacán is csillapodott az ingadozás, az amerikai deviza egységára most 330,9.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Vészjósló magyar államadósság-adatok érkeztek

A bruttó államadósság GDP-arányos értéke Magyarországon 76,2%-ra emelkedett az idei második negyedévben - közölte a Magyar Nemzeti Bank a pénzügyi számlák adatairól szóló jelentésében. Ez a szám 3 éves csúcsnak felel meg. Ami szintén nem túl kedvező trend, hogy a kormányzat megemelte az idei év végére vonatkozó adósságráta-előrejelzését.

Vészjósló magyar államadósság-adatok érkeztek
Megosztás

Irigykedve nézi a világ, amit a forint művel idén – Meddig tarthat a diadalmenet?

A harmadik negyedévben is a világ élmezőnyében volt a forint teljesítménye, a magyar devizánál csak négy fizetőeszköz tudott többet erősödni június vége óta világszerte. Az év elejéhez képest pedig továbbra is csak az orosz rubel mutat a forintnál jobb teljesítményt. De meddig tarthat ki ez a jó hangulat? Az első kérdés az lehet, meg tudja-e ugrani a 390-es lécet a forint. Most valószínűbbnek tűnik, hogy az ősz már inkább döccenőket hoz az úton, de így is marad esély, hogy akár 400 alatti euróval zárjuk az évet.

Irigykedve nézi a világ, amit a forint művel idén – Meddig tarthat a diadalmenet?
Megosztás

Fontos hír érkezett Japánban, jöhet a régóta várt fordulat

A frissen megjelent japán jegybanki jelentés arról számolt be, hogy a harmadik negyedévben számottevően javult az ázsiai ország feldolgozóiparának hangulata. A hangulatindexek javulása nagy valószínűség szerint a japán-amerikai kereskedelmi megállapodásnak és a japán exportot sújtó vámok csökkenésének köszönhető, amely a vállalatok beruházási kedvére is pozitív hatással volt a felmérés szerint. A reálgazdasági kilátások javulása az infláció elleni küzdelem felé fordíthatja a jegybank figyelmét, így a szakértők szerint októberben jöhet a már régóta belengetett kamatemelés.

Fontos hír érkezett Japánban, jöhet a régóta várt fordulat
Megosztás

Kapaszkodik a dollár

A délelőtti gyors dollárgyengülés az elmúlt percekben megállt és úgy tűnik, hogy az amerikai fizetőeszköz kezdi visszanyerni erejét. A 330,4-es mélypontról mostanra 331,4-ig erősödött a zöldhasú.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Hasonló korrekció látszik az euró piacán is, itt a reggeli 1,177-es tetőpont elérése után 1,174-re süllyedt az euró jegyzése.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Rég nem látott mértékben erősödik a forint

Felgyorsult a magyar deviza felértékelődése az elmúlt percekben. Az euró árfolyama lassan 389 alá esik (közel 1 forintnyi erősödés reggel óta), miközben a dollárral szemben már 2 forintot csökkent a kurzus a hajnali szintekhez képest. A zöldhasú gyengülése főleg az amerikai kormányzati leállásnak köszönhető. Az amerikai fizetőeszköz egysége most 330,5 forintba kerül.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Nyolc éve nem történt ilyen a magyar költségvetésben

A KSH közlése szerint az idei második negyedévben 480 milliárd forintos többletet halmozott fel a kormányzati szektor, ami a GDP 2,2%-a. Ilyen magas negyedéves szufficitre legutóbb 2017 első három hónapjában volt példa. Közben megjelent az EDP jelentés keretében az is, hogy 2024-ben a hiányszámot 5%-ra módosították, az eddigi 4,9%-ról, ez pedig fontos üzenetet hordoz.

Nyolc éve nem történt ilyen a magyar költségvetésben
Megosztás

A nap eseménye az amerikai kormányzati leállás

Devizapiaci szempontból a nap fő eseménye az amerikai kormányzati leállás életbe lépése. Ez azért történt, mert a Kongresszus a határidőig nem tudott sem éves, sem ideiglenes finanszírozási törvényt elfogadni, a Fehér Ház és a demokraták közti politikai patthelyzet miatt. Ennek megfelelően ma reggel életbe léptek a leállási protokollokat: csak az alapvető feladatok működnek, sok nem létfontosságú tevékenység leáll, több dolgozónak kényszerszabadságra kell mennie, miközben egyes kormányzati adatok közzététele is csúszhat.

A történelmi példák azt mutatják, hogy a befektetők kockázatkerülő viselkedéssel reagálnak az ilyen helyzetekre, amely a devizapiacon is megmutatkozik.

A kockázati étvágy megváltozása a dollár árfolyamát is megrángatja, ilyenkor nagyobb volatilitás mellett általában vegyesen teljesít az amerikai fizetőeszköz, de gyakran inkább gyengül a fő devizákkal szemben.

A befektetők főként a leállás várható hosszát és a megállapodás esélyeit figyelik; az elhúzódás jellemzően nagyobb volatilitást és bizonytalanabb piaci árazást hozhat.

A piaci bizonytalanságot és a kockázatkerülést az euró-dollár árfolyam is tükrözi, ma reggel ugyanis egyhetes mélypontra gyengült az amerikai fizetőeszköz az euróval szemben.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Rákapcsolt a forint

Gyorsult a reggeli forinterősödés a közös európai fizetőeszközzel és a dollárral szemben is. Az euró jegyzése 389,7, a dolláré 331,2 körül alakul.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Megosztás

Erősödéssel kezdi a napot a forint

Jól kezdte a napot a hazai fizetőeszköz mindkét nemzetközi kulcsdevizával szemben. Az euróval szembeni jegyzés az elmúlt percekben 390 alá csökkent, miközben a dollár árfolyama 331,7 alá mérséklődött.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader
Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

A dollár gyengülése szempontjából az USA-ban itthoni idő szerint ma reggel életbe lépő kormányzati leállás (government shutdown) a meghatározó tényező, ami bizonytalanságot és kockázatkerülő piaci magatartást eredményez.

Ennek megfelelően a zöldhasú nemcsak a forinttal, de az euróval szemben is gyengüléssel kezdett, 1 euró most 1,176 dollárért lehet venni.

Devizapárok, indexek, árutőzsdei termékek, részvények, CFD-k. Minden, ami a hullámzó árfolyamok kapcsán megdobogtatja egy trader szívét. Portfolio Trader

Ma reggel itthon a kormányzati szektor egyenlege és a pénzügyi számlák friss, második negyedéves adatai érkeznek, melyekből kedvet kaphatunk a büdzsé jelenlegi állapotáról és kilátásairól is. A befektetők jelenleg kiemelten figyelik az ezzel kapcsolatos híreket a 2026-os parlamenti választások előtt.

A piac és a hitelminősítők egyértelműen negatívan értékelnének minden olyan információt, ami a jövőbeli választási költekezéssel kapcsolatos.

Az eurózóna szeptemberi inflációjára is érdemes lehet figyelni, mivel befolyásolhatja az EKB jövőbeli döntéseit, de talán még fontosabb lesz a kora délután megjelenő amerikai ADP index, mely a magánszektor foglalkoztatásának változását jelzi. Az utóbbi hetekben komoly kérdések vetődtek fel a tengerentúli munkaerőpiaci adatokkal kapcsolatban, részben ennek gyengélkedése indokolta a Fed szeptemberi kamatcsökkentését.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Megosztás

Rendkívüli: megállt az élet Washingtonban, leállt a kormányzat

Leállt az Egyesült Államok szövetségi kormányzata szerdától kezdődően - írja a Reuters és az AP. Washingtonban azután függesztették fel az adminisztráció működésének jelentős részét, hogy a Kongresszus, pontosabban a szenátusi demokraták és republikánusok nem jutottak dűlőre a finanszírozás kapcsán. A leállás napi 400 millió dolláros költséggel jár.

Rendkívüli: megállt az élet Washingtonban, leállt a kormányzat

A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ

Holdblog

Olcsó kacatból high-tech ipar

USA Innovates, China Replicates, Europe Regulates - szól a régi mantra. Sokan még ma is igaznak tartják, hogy Kína csak lopja a technológiát, másolja a... The post Olcsó kacatból high-tech ipar a

Ricardo

A Vaslady ébredése

Batman, Spiderman, Iron Lady. Mintha Thatcher valami szuperhős lenne a Marvel univerzumból, akinek az a szuperereje, hogy soha "nem hátrál meg". Meg azt mondja: "ha a mértéktelen [állami] költek

Kasza Elliott-tal

Clorox Company - elemzés

Kereskedési célpontokat keresgéltem, most éppen a magas ROIC, az elfogadható osztalékhozam és a chart alapon jó beszállási lehetőségek voltak a legfontosabb szempontjaim. Így találtam rá a C

ZALAEGERSZEG - Finanszírozás a gyakorlatban

ZALAEGERSZEG - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október 1.

SZOLNOK - Finanszírozás a gyakorlatban

2025. október

Otthonteremtés 2025-2026-ban

2025. október 7.

Portfolio Budapest Economic Forum 2025

2025. október 7.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet