koronavírus

Mélypontjára érhetett a kiskereskedelmi forgalom zuhanása

2023. május 05. 08:30 | Portfolio

Mélypontjára érhetett a kiskereskedelmi forgalom zuhanása

Márciusban a kiskereskedelmi forgalom volumene jelentősen, 13,1%-kal elmaradt az egy évvel korábbi szinttől. Az éves alapon számolt óriási zuhanásban jelentős szerepe van a tavalyi, választás előtti óriási kormányzati pénzszórásnak, ami néhány hónapra az egekbe emelte a forgalmat, ezzel pedig a mostani viszonyítási alapot. Halvány reménysugár, hogy havi alapon a forgalom növekedni tudott, de egyelőre korai lenne fordulatot hirdetni.

Itt egy újabb jel arra, hogy az újranyitás után bődületes erőben van a kínai gazdaság

2023. május 04. 10:29 | Portfolio

Itt egy újabb jel arra, hogy az újranyitás után bődületes erőben van a kínai gazdaság

Az Ausztrália Kínába irányuló exportja márciusban rekordmagasra emelkedett, főleg az acélipar megnövekedett kereslete miatt – írja a Reuters. Emellett Kína csökkentette a szénbehozatal előtt álló akadályokat a diplomáciai kapcsolatok felengedése közepette. A kínai import növekedése vélhetően a gazdaság idei év eleji újranyitásának köszönhető.

Új fejlemények érkeztek a koronavírusról: a vészhelyzetről dönt a WHO

2023. május 04. 09:44 | Portfolio

Új fejlemények érkeztek a koronavírusról: a vészhelyzetről dönt a WHO

Egy, a világ több részéről érkező egészségügyi szakértőkből álló testület ül össze ma, hogy eldöntse, a koronavírus-járvány továbbra is vészhelyzetnek minősül-e az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szabályai szerint. A Reuters beszámolójából kiderül, ez azért lényeges, mert a vészhelyzeti státusz segít fenntartani a világjárványra irányuló nemzetközi figyelmet.

Felszabadult Kína a Covid alól, szárnyal a turizmus

2023. május 04. 08:43 | Portfolio

Felszabadult Kína a Covid alól, szárnyal a turizmus

A május eleji ünnepek alatt a kínai turizmus a koronavírus-járvány előtti szintre emelkedett, a belföldi utazások száma több mint kétharmadával nőtt az egy évvel korábbihoz képest, írja a Reuters.

A Synlab meg tud állni a saját lábán a piaci átalakulások után is - Interjú a cég vezérigazgatójával

2023. május 03. 17:38 | Csiki Gergely

A Synlab meg tud állni a saját lábán a piaci átalakulások után is - Interjú a cég vezérigazgatójával

Jelenleg is folyamatban van a labordiagnosztikai piac átalakítása Magyarországon, az állam a központosítás útját választotta. A Synlab, mint a laborpiac hazai legnagyobb szereplője egyetért a kormány törekvéseivel, mert - ahogyan azt Lévai Richárd, a társaság vezérigazgatója a Portfolio-nak adott interjújában elmondta - hatékonyabbá kell tenni a laborok működését és a folyamatokat, túl sok a felesleges vizsgálati igény. A Synlab fel is ajánlotta az átalakításért felelős szakmai stábnak az együttműködést. Lévai Richárd lapunknak arról is beszélt, hogy számukra az a fontos, hogy az átalakítás hogyan valósul meg, főképp az átadás-átvétel folyamata és az átmeneti időszak, valamint a finanszírozása. Úgy vélekedett, hogy mivel a Synlab jelentős szereplő, ezért egy ilyen mértékű átalakítást a cég részvétele nélkül nem lehet levezényelni. Hangsúlyozta továbbá a vezérigazgató, hogy a Synlab meg tud állni a saját lábán a piaci átalakítások után is.

Megszólaltak a cégvezérek: aki nem digitalizál, alulmarad a piacon

2023. május 03. 11:03 | Portfolio

Megszólaltak a cégvezérek: aki nem digitalizál, alulmarad a piacon

Nem szabad spórolni a kiberbiztonsági fejlesztéseken, az ilyen beruházások ugyan költségesnek tűnhetnek, de mindenképpen meg fognak térülni - derül ki a Digital Tranformation 2023 konferenciánk panelbeszélgetéséből, amelyen Gonda Gábor (Magyar Telekom), Kuhárszki András (OTP), Dr. Spaller Endre (Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség), Szabó Péter (Microsoft Magyarország) és Takács István (Bonafarm) ismertette az álláspontját.

Készülődik Amerika: 1500 katonát küldhetnek a határra

2023. május 02. 18:59 | MTI

Készülődik Amerika: 1500 katonát küldhetnek a határra

Az Egyesült Államok 1500 katonát tervez átmenetileg a mexikói határra küldeni az illegális bevándorlóknak a koronavírus-járvány miatti korlátozások májusi eltörlését követően várható áradatára tekintettel - közölték kedden amerikai kormányzati tisztségviselők.

A Fitch derűlátó a pénzügyi rendszerrel kapcsolatban

2023. április 27. 22:00 | MTI

A Fitch derűlátó a pénzügyi rendszerrel kapcsolatban

Jelentősen meghaladta a globális pénzügyi intézmények körében végrehajtott pozitív hitelminősítői lépések száma a negatív döntésekét az idei első negyedévben az amerikai és az európai bankpiacokon tapasztalt legutóbbi viharok ellenére - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban bemutatott negyedéves helyzetértékelésében.

Koronavírus: megérkeztek a heti adatok

2023. április 26. 09:15 | MTI, Portfolio

Koronavírus: megérkeztek a heti adatok

Megjelentek a koronavírus-járvány múlt heti magyarországi számai. Összesen 616 új fertőzöttet igazoltak, 8 ember meghalt a betegségben.

Sok orvos inkább külföldön folytatja

2023. április 24. 20:40 | Portfolio

Sok orvos inkább külföldön folytatja

2022-ben közel 800 orvos kért hatósági bizonyítványt többek között németországi, ausztriai, vagy angliai munkavégzéshez - idézi a Napi.hu Páva Hannát, az Országos Kórházi Főigazgatóság Humánerőforrás-fejlesztési Igazgatóságának vezetőjét, aki a Kórházszövetség konferenciáján beszélt erről.

Részletes keresés