Egy Észak-Koreából november 21-én felbocsátott műhold felvételeket készített egyebek között egy dél-koreai kikötőben horgonyzó amerikai repülőgép-hordozóról és hawaii amerikai katonai létesítményekről.
Észak-Korea rakétát bocsátott fel, amely egy feltételezett kémműholdat hivatott Föld körüli pályára állítani - jelentette a Yonhap hírügynökség a dél-koreai hadseregre hivatkozva helyi idő szerint kedden késő este.
Bulgáriából kiutasítottak egy kémkedéssel vádolt orosz újságírót - közölte szerdán a nemzetbiztonsági szolgálat (DANSZ). Európából már több mint 400 orosz kémet utasítottak ki az ukrajnai háború kezdete óta.
Feltételezett kémet fogott el a norvég belbiztonsági szolgálat (PST) - közölte a norvég sajtó vasárnap. A tájékoztatás szerint a külföldi személy egyebek mellett a norvég kormányt és a miniszterelnök hivatalát is lehallgatta.
Kína azzal vádolta meg az egyik állampolgárát, hogy rendkívül érzékeny katonai információkat adott át az Egyesült Államok hatóságainak. Az ügy érzékeny pillanatban érkezett, hiszen a globális versengés, a Tajvan-kérdés miatt egyébként sem felhőtlen Washington és Peking viszonya, egy hete ráadásul az amerikaiak számoltak be hasonló kémügyről. Akkor két kaliforniai katonát kapcsoltak le, akik Kínának adtak át érzékeny információkat - írja a CNN.
Lengyelországban letartóztattak egy ukrán állampolgárt, az orosz hírszerzésnek kémkedő csoport tizenötödik tagjáról van szó - közölte hétfőn Mariusz Kaminski lengyel belügyminiszter.
Az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója, William Burns kiemelte a Vlagyimir Putyin elnök ukrajnai háborúja miatti belső viszályt Oroszországon belül, és erre a zsoldosvezér, Jevgenyij Prigozsin fegyveres lázadását hozta fel példaként. A brit Ditchley Alapítványnak tartott előadásában Burns rámutatott, hogy Prigozsin tettei és a Kreml Ukrajna lerohanásának indoklásával szembeni kritikája aláhúzta Putyin háborújának az orosz társadalomra és saját rendszerére gyakorolt maró hatását. Megjegyezte azt is, hogy ez az elégedetlenség egyszeri lehetőséget kínál a CIA számára, hogy kémeket toborozzon.
Több mint tíz merényletkísérletet élt túl eddig Kirilo Budanov, az ukrán védelmi minisztérium hírszerzési főigazgatóságának vezetője - közölte Andrij Juszov, a hírszerzés szóvivője csütörtökön az Ukrajinszka Pravda hírportálnak adott interjújában.
Titkos találkozót tartott a világ mintegy tucatnyi legjelentősebb titkosszolgálati szervezetének vezetője Szingapúrban – írja a Reuters forrásaira hivatkozva.
Az orosz kémelhárítás közölte, őrizetbe vett két ukrán szabotőrt - írta meg a Reuters. Elmondásuk szerint a szabotőrök két atomerőmű áramvezetékeinek felrobbantását tervezték, hogy leállítsák a reaktorokat, ezzel is kínos helyzetbe hozva Oroszországot a győzelem napi események előtt.
A jelentések szerint a "Szernija-hálózat" nevű orosz kémhálózat a 2022 márciusában bevezetett amerikai szankciók ellenére érzékeny technológiát szerzett be uniós vállalatoktól, hogy ezzel segítse Vlagyimir Putyin elnök Ukrajna elleni invázióját. A Financial Times szerint a hálózatnak sikerült szerszámgépeket szereznie Németországból és Finnországból. A kémeket az amerikai igazságügyi minisztérium azzal vádolja, hogy "rendkívül érzékeny és titkos beszerzési tevékenységeket" folytat.
A Portfolio megbízható forrásai szerint nincs valóságtartalma annak a minapi kijelentésnek, amely szerint Magyarország a Nemzetközi Beruházási Bank első számú részvényese lenne, megelőzve Oroszországot is. Piaci várakozások szerint egyébként az 1970-ben alapított és a 2010-es években „felélesztett” szupranacionális intézmény hamarosan befejezi működését a csütörtökön bejelentett amerikai szankcióktól függetlenül is.
Egy kínai kémléggömb repül néhány napja az Egyesült Államok felett, Antony Blinken amerikai külügyminiszter tervezett pekingi útja előtt - közölték amerikai tisztviselők csütörtökön a Reuters beszámolója szerint.
Egy oknyomozó újságíró, aki számos orosz kémet leplezett le az elmúlt években elmondta a Bloombergnek, hogy el kellett menekülnie Bécsből, mert félt a városban működő beépített ügynököktől.
A brit hírszerzéshez köthető hét gyanúsítottat, köztük kettős állampolgárokat vettek őrizetbe az iráni hatóságok az országos kormányellenes tüntetésekkel kapcsolatban - közölte vasárnap az ISNA félhivatalos hírügynökség a biztonsági szolgálatokra hivatkozva.
Kedden kerültek fel a fényképek Twitterre, Oroszország irkutszki régiójában megjelent új plakátokról. A hirdetőtáblák felszólítják az orosz állampolgárokat, teszteljék polgártársaikat és segítsék az ukrán kémek felkutatását.
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfőn utasította a belbiztonságért és a kémelhárításért felelős Szövetségi Biztonsági Szolgálatot, hogy fokozza az orosz társadalom és az ország határainak felügyeletét a külföldről érkező kockázatok és a hazai árulások megelőzése érdekében – írta meg a Reuters.
Az Egyesült Államokban Maryland állam - követve más államok példáját - megtiltotta a TitTok közösségi oldal és egyéb kínai, valamint orosz internetes felületek használatát az állam kormányzati intézményeiben.
A Fehér Ház egyik tisztviselője bejelentette, hogy William Burns, az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) igazgatója Törökországban tartózkodik, hogy beszéljen az orosz hírszerzés (SVR) vezetőjével, és üzenetet adjon át egy esetleges ukrajnai orosz nukleáris fegyverhasználat következményeiről - számolt be a Reuters.