Hitelt akarsz felvenni? - Ezt az ábrát látnod kell
Kevesen vannak tisztában azzal, mekkora hitelre tarthatnak igényt bizonyos értékű lakás megvásárlásához vagy bizonyos jövedelemszint mellett. Ezt foglalja össze az alábbi ábránk.
Kevesen vannak tisztában azzal, mekkora hitelre tarthatnak igényt bizonyos értékű lakás megvásárlásához vagy bizonyos jövedelemszint mellett. Ezt foglalja össze az alábbi ábránk.
Az új CSOK-nak is köszönhetően a tavalyi közel 7600 után idén 12 500, jövőre pedig 18 700 új lakást adhatnak át Magyarországon az MNB friss előrejelzése szerint. Mivel a jegybank szerint az új lakások háromnegyedére felvehetik a 10 milliós CSOK-ot, az új lakások támogatása idén 110-115 milliárdba, jövőre pedig 150-160 milliárdba kerülhet a költségvetésnek, miközben az adóbevételek is nőni fognak. A lakásépítések várt élénkülése az MNB becslése szerint 2016 év végéig 0,3-0,4 százalékkal, 2017 év végéig pedig 0,6-0,7 százalékkal emelheti a GDP szintjét.
Három helyen is lazít az MNB a lakossági hitelfelvétel során mérvadó adósságfék szabályokon - derül ki az MNB honlapján megjelent közleményből.
Bár a kormány 2012-ben, majd 2014-ben betiltotta az egykor rossz hírű fogyasztói csoportok szervezetését (csak a régiek működését hagyta meg), a nemzeti otthonteremtési közösségekről (NOK) szóló törvénnyel most mégis új, lakáscélú fogyasztói csoportok elindítására adott lehetőséget. Az alábbi 10 ponttal segítünk eldönteni, hogy lakástakarékba vagy NOK-ba helyezzük-e havi megtakarításunkat, ha lakásra gyűjtünk.
Szeretnél a következő 10-15 évben kamatmentes hitelből új lakást vásárolni úgy, hogy nem tudod pontosan, mikor lesz a tiéd a lakás, és azt sem, megkapod-e a befizetéseidhez megígért 30%-os állami támogatást? Esetleg csak a nálad szegényebbek pénzén gyorsan nyerni akaró ingatlanspekuláns vagy? Ha valamelyik e kettő közül, akkor neked találta ki Rogán Antal minisztériuma a Nemzeti Otthonteremtési Közösségeket. Sőt, még akkor is, ha az államilag szabályozott fogyasztói csoportok megszervezéséből szeretnél tovább gazdagodni, ugyanis 100 milliós kezdőtőkével bárki alapíthat majd ilyet, szemben a lakástakarékok 2 milliárdjával. Lássuk a bankrendszert megkerülő (ezért a kormány által olcsóbbnak vélt) NOK részletszabályait!
Visszaesett januárban a lakossági lakáshitel-felvétel növekedési üteme az MNB friss adatai szerint, a betétekből pedig a szokásosnál nagyobb összeget vontak ki a háztartások. A vállalati hitelezés továbbra sem élénkül.
Folyamatosan nő a lakáshitelek iránti kereslet, és élénkülés tapasztalható a vállalati hitelezésben is - derül ki az MNB friss Hitelezési folyamatok kiadványából. Kiderült: a hitelintézeteknél 22 milliárd forintnyi személyi és gépjárműhitel került forintosításra év végén.
Fennáll a veszélye, hogy állami mentőcsomagot kell nyújtani a Fannie Maenek - állítja a vezérigazgató a Financial Times szerint. Úgy véli, a társaság pénzügyi helyzetének romlása megingathatja az amerikai lakásfinanszírozási rendszerbe vetett bizalmat.
A bankok 2007-ben még a jelzáloghitelek 74 százalékét biztosították, 2014 végére viszont 52 százalékra esett vissza ez az érték az Egyesült Államokban, a Mortgage Bankers Association adatai szerint. Az arány tovább csökkenhet a MarketWatch beszámolója szerint.
A bankok már leírták veszteségeiket, de a lakosságnak még a nyakán van a kés, mivel mindeddig nem működött az a közvetítő rendszer, amelyik a nem fizető hitelállományt alacsonyabb értékű, de újrafinanszírozható hitellé konvertálta volna. A kilakoltatási moratórium március elejei vége elvben segítené ezt a folyamatot, ha a piaci szereplők nem aggódnának a meginduló kilakoltatásokra adott politikai válaszok miatt.
Harmadával több hitelt, ezen belül másfélszer annyi lakáshitelt vett fel a magyar lakosság 2015-ben, mint egy évvel korában. A lakosság tartozása így is folyamatosan csökken, és az MNB friss adatai alapján a vállalati hitelpiac is tovább zsugorodott decemberben a Növekedési Hitelprogram év végi hajrája ellenére. Az MKB megtisztításának is "köszönhető", hogy immár több betétük van a magyar bankoknál a cégeknek, mint hitelük. Decemberben lezárult az autóhitelek forintosítása is, így a lakossági devizahitelek kora tényleg véget ért Magyarországon.
Egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a szabályozó hatóságok a banki könyv kamatlábkockázatának kezelésére. Idén januárban lépett életbe az Európai Bankhatóság 2015 májusában kiadott, közvetlenül a banki könyvi kamatlábkockázat kezelését célzó újabb szabályozása, valamint nemrég látott napvilágot a Bázeli Bizottság egy konzultatív dokumentuma is a témában. Ezen új szabályozói tendenciáknak való megfelelés érdekében a bankszektornak egyre kiemeltebben kell foglalkoznia a kamatkockázattal - hívta fel a figyelmet az EY Magyarország.
Nehéz jobb magyarázatot találni Rogán Antal tegnapi bejelentésére, mint hogy a jól működő lakás-előtakarékossági piacot is egyre inkább saját befolyási övezetévé szeretné tenni a kormány. A szektor évi 5-10 milliárd forintos profitja nem nagy tétel a kormány számára, a több mint 600 milliárd forintos megtakarított vagyon azonban elég lehetett ahhoz, hogy megmozgassa a politikusok fantáziáját. Amíg a konkrétumokat nem ismerjük, lássuk, hogy fest a négyszereplős magyar lakás-takarékpénztári szektor, és mit takar az angol modell! A lakásfinanszírozás "közösségiesítése" persze nemcsak a lakáskasszáknak, hanem a CSOK miatt egyre aktívabb kereskedelmi bankoknak is fájhat.
A nyolcból öt nagybanknál, az FHB-nál és a takarékoknál igényelhető már a CSOK - derül ki a Portfolio körképéből. Elsőként az FHB vezette be, mától pedig az Erste és a Budapest Bank is befogadja a CSOK-kérelmeket.
Többféle felső korlát is vonatkozik a használt lakások vételárára a CSOK szabályozásában, így nagyon nem mindegy, mekkora értékű lakásba költöznénk a támogatás segítségével.
Már be is futottak az első CSOK-igénylések az FHB-hoz, ahol különösen a három gyermekkel rendelkezők részéről látnak kiemelkedő érdeklődést az elérhető 10 milliós támogatás iránt. Az első hét tapasztalatairól és a várható hitelpiaci, lakáspiaci hatásokról kérdeztük Tokodi Gábort, a bank vezérigazgató-helyettesét.
A legfontosabb tudnivalók bemutatása (itt és itt) után eljött az ideje, hogy az új CSOK gyakorlati részleteit is elemezzük. Miután kérdések tömege zúdult postaládáinkba olvasóinktól, új cikksorozatunk első részében 10 gyakorlati kérdést válaszolunk most meg. Érdekes kiskapu, hogy eddigi lakásunk elajándékozásával úgy igényelhető a CSOK, mintha nem lett volna eddig lakásunk, a 10 millió forint igényléséhez pedig egyáltalán nem kell megválni meglévő lakásunktól. Telekár nem vehető figyelembe új lakás bekerülési költségeként, bontási költség viszont igen.
Másfélszer annyi (34 milliárd forintnyi) lakáshitelt vett fel a magyar lakosság novemberben, mint egy évvel korábban, és ebben az éppen ma induló új CSOK hatása természetesen még nem érződik. Az MNB friss adatai szerint így is egyre kevesebbel tartozunk a bankoknak, és most nagyjából akkora a lakosság banki hiteltartozása, mint 2007 végén. A vállalatok sem vesznek még fel elég hitelt, így folyamatosan növekvő betétállományuk kezdi beérni hiteltartozásuk összegét. Ami az autóhitelek forintosítását illeti, ez november végére jórészt lezajlott, így a lakossági devizahitelek aránya 1%-ra csökkent Magyarországon. Az MNB csütörtökön közzétett banki statisztikáiból szemezgetünk.
A lakástámogatások kedvezményrendszerének átalakítása a gazdasági fejlődés megerősítésére is irányul, a családok otthonteremtési kedvezményének kibővítése még több család számára teszi elérhetővé a megfelelő otthonhoz jutást - mondta a Magyar Bankszövetség főtitkára az MTI-nek szerdán.
Megszólalt az RMDSZ vezetője is.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Reméli, Trump ezt megérti.
Állítják, ezért nincs szükség a tesztelésre.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?
A gyepek és méhlegelők körül mindig forró a hangulat, de a tét sokkal nagyobb a lakók igazánál.