létszám

2017. július 11. 09:14 | Portfolio

Visszalopakodhat a vasárnapi boltzár

A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint a kiskereskedelmi dolgozók egy része már nem csak a létszámhiány miatt fordulna segítségért a kormányhoz, hanem azt is kérnék, hogy vegye fontolóra a vasárnapi munkavégzés tilalmának ismételt bevezetését.

2017. április 20. 09:15 | Portfolio

Nincs megállás, tovább nőnek a bérek

Februárban 10 százalékkal járt magasabban a rendszeres bruttó átlagkereset a legalább ötfős vállalkozások körében, mint egy évvel korábban. Ilyen mértékű éves béremelkedési ütemet utoljára 5 éve láthattunk, akkor került sor legutóbb jelentős minimálbér-emelésre. Országosan 11,2 százalékkal bővültek átlagosan a jutalom nélküli bruttó bérek.

2017. március 24. 11:50 | Portfolio

Valami nagyon jó dolog történt a kisvállalkozásokkal

Gigantikus ugrást láthattunk januárban a versenyszektor foglalkoztatottságában: 64 ezer fővel nőtt a bejelentett alkalmazottak létszáma a legalább 5 fős cégek körében, ami több mint 3 százalékos foglalkoztatottság-bővülést jelent egyetlen hónap alatt. Bár a meglepő jelenség mögött egy statisztikai hatást is sejthetünk, a számok mindenképpen az erős munkapiaci konjunktúra folytatódását jelzik.

Kis cégnél vagy, ahol csak álom a jó fizetés? Nem vagy egyedül!

2017. február 02. 14:00 | Rigó Anita

Kis cégnél vagy, ahol csak álom a jó fizetés? Nem vagy egyedül!

Magyarországon egy a versenyszektorban dolgozó munkavállaló átlagosan havi bruttó 250 ezer forintot keresett tavaly. Nem mindegy azonban, hogy mekkora cégnél vállal munkát: a nagyvállalati alkalmazottak rendszeres átlagkeresete bruttó 300 ezer forint körül alakul, miközben a mikrovállalkozásoknál kevesebb mint bruttó 180 ezer forintot lehetett keresni, legalábbis papíron.

2017. január 17. 10:40 | Palkó István

Eltűnt a magyar bankfiókok negyede és a dolgozók tizede

A válság elejéhez, vagyis 2008 végéhez képest 25%-kal kevesebb fiókkal és 11%-kal kevesebb alkalmazottal működik a 10 legnagyobb magyar bank - mutatják a Portfolio saját számításai. A CIB-nél, az UniCreditnél, a Raiffeisennél és a Sberbanknál a fiókszám (és előbbinél a létszám is) közel felére esett. Tavaly mindkét szám kis mértékben csökkent csak a bankszektorban, ami már a beinduló üzleti aktivitással magyarázható. A digitalizáció azonban - különösen a fiókok esetében - a negatív tendencia folytatódását és a fiókok szerepének átértékelődését ígéri.

2016. december 15. 14:58 | Portfolio

Eltűnt a kisebb magyar cégek árbevételének negyede

Mintegy 5 ezerrel kevesebb a kis- és középvállalkozások száma Magyarországon és 25%-kal kisebb az együttes árbevételük, illetve 20%-kal a bruttó hozzáadott értékük akkor, ha a Központi Statisztikai Hivatal által kifejlesztett új módszertan szerint vizsgáljuk az itthoni cégvilágot. Ezek a jelentős eltérések úgy álltak elő, hogy a KSH túllépett a cégek klasszikus létszám alapú besorolási kategóriáján és bizonyos pénzügyi és önállósági mérési mutatókat is beépített a módszertanába. Jó hír: ez az új módszertan sem cáfolta meg azt az örvendetes folyamatot, hogy 2013 és 2015 között jelentősen nőtt a kkv-k és a náluk foglalkoztatott emberek száma, illetve az általuk elért árbevétel.

2016. október 03. 19:28 | Portfolio

Tízezreket terveznek utcára tenni a bankok

Hollandiában 2300, Belgiumban pedig 3500 fő elbocsátását tervezi az ING Bank, ezzel együtt 20 ezer álláshely megszüntetését tervezik az európai bankok - szedte össze a Bloomberg.

2016. február 19. 09:20 | Portfolio

4,4 százalékkal emelkedtek a magyar fizetések tavaly

Decemberben 4,8 százalékkal jártak magasabban a nettó reálbérek Magyarországon, mint egy évvel korábban - derült ki a KSH friss közléséből. Ami pedig az egész évet illeti, 2015-ben átlagosan 4,4 százalékkal emelkedtek a reálkeresetek, amit leginkább az állami szektorban történt béremelések hajtottak.

2016. január 21. 09:15 | Portfolio

Nagyot nőttek a bérek novemberben

Novemberben 4,7 százalékkal jártak magasabban a nettó reálbérek a nemzetgazdaságban, mint egy évvel korábban - ez a növekedési ütem megegyezik az októberi adattal. A létszámstatisztika összességében a foglalkoztatás mérsékelt csökkenéséről számol be, ugyanakkor a versenyszektorban kismértékben folytatódott a bővülés.

2015. november 20. 09:00 | Portfolio

Ismét az állami szférában nőttek a legjobban a bérek

Szeptemberben átlagosan 5,5 százalékkal jártak magasabban a nettó reálkeresetek nemzetgazdasági szinten, mint egy évvel korábban. A bérek értékét növelte most a negatív, -0,4 százalékos szeptemberi infláció is. Eközben a versenyszférában a foglalkoztatottság bővülése a harmadik negyedévben megtorpanni látszott.

2015. július 21. 09:15 | Portfolio

Másfél éve a leglassabb a magyar reálbérek növekedése (2.)

Az infláció hirtelen "meglódulása", illetve a nettó keresetbővülés ütemének lassulása együttesen oda vezetett, hogy májusban éves alapon mindössze 1%-os volt a nemzetgazdaságban a reálkeresetek növekedése az áprilisi 3,9%-os bővülés után. A friss adat másfél éves mélypontot jelent, igaz ha a közmunkások bérfolyamatait kiszűrjük, akkor 4,0%-os nemzetgazdasági reálbér-dinamikát kapunk, ami december óta a legmagasabb. Közben a jegybank számára továbbra is nyugtató lehet, hogy a versenyszféra rendszeres keresetei nem utalnak említésre méltó bérnyomásra. A közmunkások létszáma májusra már csaknem elérte a kerek 200 ezres számot, így a költségvetési szektorban dolgozók létszáma tavaly szeptember óta nem látott szintre kapaszkodott.

Részletes keresés