Súlyos kijelentések Putyin jobbkezétől: örök háborúval fenyegeti Ukrajnát
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök ismét megszólalt a Telegram csatornáján az ukrajnai háborúval kapcsolatban, és szokásához híven ismét nem finomkodott.
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök ismét megszólalt a Telegram csatornáján az ukrajnai háborúval kapcsolatban, és szokásához híven ismét nem finomkodott.
Rishi Sunak brit miniszterelnök épp Kijevben jár, Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök pedig Twitteren utalgatott arra: szívesen megszórná az ukrán fővárost kazettás bombákkal, miközben a politikus épp tiszteletét teszi Zelenszkij elnök irodájában.
Ismét atomcsapással fenyegette meg Ukrajnát és a NATO-t Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke.
Tavaly év elején abszurd jóslatokat tett Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök a 2023-as évre: szerinte ezek „majdnem bejöttek,” úgyhogy az idei évre még szürreálisabb előrejelzéseket tett közzé az orosz politikus X-oldalán.
Orosz bloggerek, médiaportálok szerint dezertált Oroszországba egy ukrán Szu-27-es vadászgép pilótája (egyes források szerint a repülőgéppel együtt). Ukrajna cáfol, szerintük az egész történet abszurd kitaláció. Orosz bloggerek interjút ígértek a dezertőrrel.
Újabb erős véleményt tett közzé Telegram-csatornáján Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke, volt orosz elnök. Ezúttal arról ír: Oroszország elfogadná Ukrajna NATO-csatlakozását, ha az országot feloszlatják és csak Lemberg (Lviv) és térsége kerül be a katonai szövetségbe.
Szombaton is kiadta szokásos napi jelentését a brit hírszerzés, amelyben az orosz (és egyetemes) történelem átírásával foglalkozott.
Veszélyes ellenségnek nevezte Lengyelországot Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke és arra figyelmeztette őket, hogy ha „folytatják a jelenlegi irányt,” elveszthetik az államiságukat – írja a Reuters.
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök kommentálta az Izrael elleni támadással kapcsolatos fejleményeket. A volt orosz vezető a NATO-t és az Ukrajnának biztosított fegyverszállítmányokat hibáztatja.
Grant Shapps brit védelmi miniszter nemrég arról beszélt egy interjúban, hogy az Egyesült Királyság katonákat küldhet Ukrajnába, hogy az ukrán haderő képzését segítsék. Orosz vezetők fenyegetőzésbe, atomháborús riogatásba kezdtek. Rishi Sunak brit miniszterelnök ma este tisztázta: nem lesz semmilyen katonai beavatkozás.
Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke nem vette jó néven azokat a híreket, melyek szerint a brit védelmi miniszter fontolgatja, hogy katonákat küld Ukrajnába, segíteni az ukrán haderő képzését. A brit katonák meggyilkolásával, német gyárak lebombázásával és harmadik világháborúval fenyegetőzik.
A volt orosz elnök, Dmitrij Medvegyev arra figyelmeztetett, hogy az ukrán csapatokat kiképző brit katonák az orosz erők legitim célpontjainak tekinthetők, és az Ukrajna számára Taurus rakétákat gyártó német gyárak is célpontok lehetnek - írja a Reuters.
Nem túl burkoltan arra utalt ma Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke, hogy azért indult meg Azerbajdzsán újabb katonai akciója Örményország ellen, mert az utóbbi vezetése elkezdett barátkozni az Egyesült Államokkal. A volt orosz elnök nem sokat tett azon pletykák eloszlatásáért, melyek szerint Oroszország pontosan tudott arról, hogy mi készül a Hegyi-Karabah régióban.
Oroszország jobban tenné, ha felfüggesztené a diplomáciai kapcsolatokat az Európai Unióval - írta Dmitrij Medvegyev, az orosz biztonsági tanács elnökhelyettese hétfőn a Telegram-csatornáján.
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök kis túlzással napi szinten fenyegetőzik nukleáris háborúval, apokalipszissel, a mai nap viszont kifejezetten végzetes hangnemet sikerült megütnie. Még megfelelő Lenin-, Hruscsov-, és Biblia-idézetet is talált az orosz vezető.
Érdekesnek nevezte Dmitrij Medvegyev, az orosz nemzetbiztonsági tanács alelnöke Stian Jenssen, Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kabinetfőnökének felvetését, aki utalta arra, hogy Ukrajnának a békéhez területekről kellene lemondania. Medvegyev ugyanakkor jelezte: Oroszország legalább Kijevre, de inkább Ukrajna teljes területére igényt tart.
Még szombaton érte támadás a stratégiai fontosságú Csongar-hidat, amely az Oroszország által megszállt Herszon megye és a Krím közötti logisztikai összeköttetésért felelős. Bár az orosz források szerint a híd nem szenvedett károkat, a most közölt, frissnek tűnő felvételek másról árulkodnak.
Az Európai Unió külügyi főtárgyalójának éhhalálával fenyegetőzött Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök, aki Telegram-csatornáján írt a gabonaalkuról erős hangvételű posztot.
Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök kedden közölte, hogy az év eleje óta 185 ezer újonc csatlakozott az orosz haderőhöz hivatásos szerződéses katonaként. Elmondása szerint múlt héten pedig - amikor a Wagner-zsoldosoknak felajánlották a csatlakozás lehetőségét az orosz haderőhöz - 10 ezer újoncot vettek fel - számolt be a Reuters.
Hétfő van, így Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök ismét nukleáris armageddonnal fenyegeti a világot, ahogy teszi ezt szinte heti rendszerességgel, mióta Oroszország megindította az Ukrajna elleni invázióját.
Korai még fellélegezni.
Nagyon feszült a mostani időszak.
Nem tetszik Madridnak a BBVA ellenséges felvásárlási kísérlete.
Folyamatosan frissülő hírfolyamunk.
A határőrség szerint már elegen vannak ahhoz, hogy támadjanak.
Kritikus a helyzet Székelyföld egyik legnépszerűbb turistalátványosságánál.
A fix kamatra vagy a változóra esküsznek a befektetők?
Fellélegezhetnek az állattenyésztők?