Lefelé csorog a délután folyamán a Richter árfolyama, a részvény már 3 százalék feletti mínuszban jár.
Ahogy arról a Portfolio is beszámolt, ma hajnalban közzétette negyedik negyedéves gyorsjelentését a Richter, az időszak során ugyan csúcsot döntött a bevétel, de az adózott eredmény szintjén komoly veszteséget könyvelt el a cég, amire az utóbbi húsz évben nem sokszor volt példa.
A Merck koronavírus elleni tablettája a vírus új mutációit idézi elő egyes betegeknél egy tanulmány szerint, az írás a kórokozó genetikai kódjának szándékos megváltoztatásával kapcsolatos kockázatokat emeli ki.
A Moderna kísérleti melanoma elleni vakcinájának és a Merck Keytruda immunterápiájának kombinációja 44 százalékkal csökkentette a bőrrák kiújulásának vagy a halálnak a kockázatát a Keytruda önmagában történő alkalmazásához képest egy középfázisú vizsgálatban. A Moderna részvényei több mint 8 százalékkal emelkedtek kedden a tőzsdei kereskedésben az adatok után, amelyeket a vállalatok látványosnak neveztek. A Merck részvényei közel 2 százalékkal emelkedtek.
A tegnap emelkedés után tovább menetel ma felfelé a Richter árfolyama.
Az amerikai Merck & Co. gyógyszergyártó 40 milliárd dollárért vagy még többért megvásárolhatja a biotechnológiai Seagent - számolt be a The Wall Street Journal csütörtökön, az ügyet megismerő forrásokra hivatkozva.
Bár a német részvénypiac vezető indexe, a nemrég át is alakított DAX az évet a mindenkori zárócsúcs beállításával kezdte, azóta sok víz folyt le a Rajnán és a hangulat a Frankfurtban is sokat változott. Ahogyan a nemzetközi tőzsdéken is komoly mértékű visszarendeződés zajlott le, úgy a precíz futballnemzet árfolyamai is dél felé vették az irányt. Az esés azonban a tavaly egy ideig még masszívan felülteljesítő piacot a vártnál mélyebben érintette, és alig egy hónap leforgása alatt közel 8%-kal csökkent az index. Így mostanra ennek értéke egy olyan szint közelébe zuhant vissza, ami egy nagyon hosszú ideje meglévő támasz és ami alatt a technikai elemzés szerint egy félelmetes mélység nyílna meg. A következő hetek eldönthetik, hogy képes lesz-e a mostanában éles politikai irányváltáson is áteső, útkeresést folytató ország megmenekülni a nagy zuhanás elől. Cikkünkben megnézzük, hogy ennek mik a feltételei, illetve melyek azok a nagy részvények, amelyeket a támasz elesése magával ránthat a mélybe.
Január végén tervez dönteni arról az Európai Gyógyszerhatóság (EMA), hogy engedélyezi-e a Pfizer koronavírus elleni tablettáját – számol be forrásokra hivatkozva a Reuters.
A geopolitikai kockázatoknak és az amerikai kamatemeléstől való félelemnek köszönhetően kifejezetten rossz hangulatban zajlik ma is a kereskedés a világ tőzsdéin, ez alól a maga közel két százalékos mínuszával a BUX index sem kivétel. A hazai blue chipek közül a Richter teljesít a legrosszabbul, közel négy százalékkal került lejjebb a gyógyszercég papírja.
Közel 30 generikus gyógyszergyártóval kötött megállapodást az ENSZ egyik szervezete az amerikai Merck & Co. gyógyszergyártó koronavírus-gyógyszere, a molnupiravir olcsóbb változatának gyártására, amivel a betegség kezelésére szolgáló otthon beszedhető tabletta eljuthat a szegényebb országokba is – írja a Reuters.
Engedélyezte sürgősséggel csütörtökön az Egyesült Államok gyógyszerfelügyeleti szerve (FDA) a Merck gyógyszergyár koronavírus elleni tablettáját, amelyet elsősorban "magas kockázatnak kitett" felnőtteknek szánnak. Az FDA előző nap a Pfizer hasonló gyógyszerének használatát engedélyezte.
Az FDA amerikai gyógyszerhatóság ezen a héten engedélyezheti a Pfizer és a Merck koronavírus elleni gyógyszerét, amelyek az első ilyenek lehetnek a Covid-19 betegség otthoni kezelésére – írja a Bloomberg.
Dániában csütörtökön jóváhagyták a Merck amerikai gyógyszeripari nagyvállalat molnupiravir nevű gyógyszertablettájának alkalmazását a magas kockázatú koronavírusos betegek, többek között az idősek számára.
Csaknem két év eltelt a koronavírus-járvány kitörése óta és még mindig pusztít a vírus a világban, most épp Európában állítva hatalmas kihívást elé az egészségügyi rendszert, ráadásul megjelent egy új szupervariáns, ami aggodalommal tölti el a szakértőket. De eljöhet hamarosan az az idő, amikor már nem csak az oltásokkal, hanem gyógyszerekkel is felvehetjük a harcot a Covid-19 betegség ellen. A közelmúltban ugyanis jó hírek érkeztek, a kedvező klinikai vizsgálati adatok után két amerikai gyógyszergyártó óriás is benyújtotta az engedélykérelmet a felügyeletnek a koronavírus-gyógyszerére.
Új hatékonysági adatokat közölt az amerikai Merck & Co. az engedélyeztetési folyamat alatt álló szájon át szedhető koronavírus-gyógyszeréről. Nem jó hír, hogy a korábbi számokat lefelé módosította.
Az Európai Gyógyszerügynökség hétfőn közölte, hogy "a lehető legrövidebb időn belül" ajánlani fogja a Merck & Co gyógyszeripari óriásvállalat által a koronavírus ellen kifejlesztett, molnupiravir nevű, szájon át szedhető gyógyszer uniós szintű alkalmazását.
Itthon nem volt ma kereskedés.
Már öt évnél kevesebbre tippeli a váltást.
Friss tanulmány tárja fel az állapotot.
Leállt egy dél-oroszországi olajfinomító.
Nem ideálisak a körülmények.
Keményen kritizálta az interjúban a nyugati partnereit.
Egyebek mellett erről szólt a Hype legújabb adása.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.