növekedés

2014. szeptember 04. 15:58 | Portfolio

Varga: jövőre forintosítunk, a bankadót felülvizsgáljuk

A fenntartható magyar gazdasági növekedéshez elengedhetetlen az újraiparosítás, közben 3% alatti államháztartási hiány és az államháztartás kiadási oldalának a GDP 45%-ára csökkentése is fontos gazdaságpolitikai cél - többek között ezeket mondta a Magyar Közgazdasági Társaság 52. Vándorgyűlésének nyíregyházi nyitóelőadása keretében Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter a fenntarthatóan csökkenő adósságpályát is fő célnak nevezte és közben bejelentette, hogy a devizaalapú sérülékenység csökkentése érdekében sem idén, sem jövőre nem tervezünk kibocsátani devizaalapú államkötvényt. A devizahitelezés kapcsán Varga elárulta, hogy saját becsléseik szerint mintegy 3 milliárd eurónyi összeg járhat vissza a hiteladósodnak a bankok korábbi tisztességtelensége nyomán. A devizahitelek forintosítása jövőre jöhet, amely szavai szerint a "jelzálogalapú, lakáscélú" hitelekre vonatkozhat. A miniszter megjegyezte, hogy a pénzügyi szektort terhelő adókat (bankadó, tranzakciós illeték) újra fogják gondolni, hiszen szükség lehet apróbb módosításokra, már csak a hitelezés újraindítása érdekében is.

Fontosabb részletek

  • A fiskális fegyelmet fent kell tartani, azaz továbbra is 3% alatt marad a GDP-arányos államháztartási hiány
  • A költségvetés kiadási oldalát a GDP 45%-ára kell szorítani a mostani 50% felettről (időkorlát említése nélkül)
  • A fenntartható növekedést szolgálja az újraiparosítás, és a beruházási ráta 20% fölé emelésének célja
  • A külföldi működőtőkét fontos ösztönözni, ahogy az itt képződött külföldi profit minél nagyobb részének itt tartása is cél
  • Az államadósság további csökkentése lényeges, a devizaadósság csökkentése (a jövőre is elmaradó devizakötvény-kibocsátással) segíti, hogy felminősítsék Magyarországot a hitelminősítők
  • Cél, hogy a magyar bankrendszerben a hazai tulajdonú bankok aránya 50% felett legyen és az MKB-ban csak átmenetileg jelent meg az állam
  • A devizahiteles probléma rendezése az idén még megszülető elszámolási szabállyal történik majd meg
  • A devizahitelek forintosítása jövő tavasz körül indul és Varga jelzése szerint (nem teljesen egyértelműen) a "jelzálogalapú, lakáscélú" hitelekre vonatkozhat.

2014. szeptember 03. 13:49 | Portfolio

Látványos ugrás az irodapiacon

Látványosan megugrott az idei első félévben a kereslet a nagy, több ezer négyzetméteres összefüggő irodaterületek iránt, viszont egyre kevesebb olyan irodaház van jelenleg Budapesten, amely ki tudná szolgálni ezt a növekvő igényt - derül ki a Laurus Irodaházak és a Robertson Hungary ingatlan-tanácsadó friss elemzéséből.

2014. augusztus 21. 21:20 | MTI

Egyre jobban lemarad az eurózóna

A legutóbbi aktivitási adatok is azt mutatják, hogy egyre inkább lemarad az euróövezet az Egyesült Államok mögött, és ez várhatóan markáns hatással lesz az euró dollárárfolyamára is - jósolták csütörtöki helyzetértékelésükben londoni pénzügyi elemzők.

2014. augusztus 19. 11:00 | Portfolio

Gázpedálra akarnak taposni a kínaiak?

Aggodalmaskodó kormányközeli kutatók szerint lazítani kell Kína monetáris kondícióin, hogy támogassák a gyengülni látszó növekedést. Véleményük annyiban meglepő, hogy nem pusztán a bankok tartalékolási kötelezettségén kívánnak változtatni, hanem a kamatkörnyezeten is, erre pedig a piacon egyáltalán nem számítanak - derült ki a Reuters felméréséből.

2014. augusztus 18. 05:55 | Portfolio

Most megtudjuk, hogy durván fékez-e Európa

A szerdai ünnepnap miatt magyar szempontból "kettétört" hét kifejezetten izgalmasnak ígérkezik a külföldi makronaptárunkat elnézve és a sokféle adat közül most talán a legnagyobb figyelem a csütörtöki előzetes augusztusi eurózónás feldolgozóipari és szolgáltató szektorbeli menedzser indexekre irányulhat. Ezekből ugyanis megtudhatjuk majd, hogy milyen keményen hatnak az augusztustól életbe lépett oroszok elleni, illetve ő általuk hozott különböző gazdasági szankciók.

2014. augusztus 14. 15:50 | Portfolio

Mit szólnak az elemzők a 8 éves GDP-növekedési csúcshoz?

A vártnál intenzívebben, 3,9%-kal nőtt az idei első negyedévben a magyar gazdaság a KSH ma reggel közzétett első becslése alapján, ami 8 éve a leggyorsabb éves ütemnek számít és egyúttal az Eurostat adatai szerint az egész EU-ban is a legdinamikusabb növekedést a magyar gazdaság produkálta az említett időszak alatt. Negyedéves alapon 0,8%-os volt a bővülés üteme és feltehetően az ipar, illetve az építőipar húzta leginkább a gazdaságot.

2014. augusztus 14. 09:56 | Portfolio

NGM: 3% felett lesz az idei magyar növekedés

A második negyedévi, 8 éves csúcsot jelentő GDP-növekedési ütem kapcsán a szokásosnál kicsit hosszabb közleményt adott ki a Nemzetgazdasági Minisztérium, amelyben a tárca többek között rögzíti: "A vártnál nagyobb GDP-növekedés hátterében a piaci szolgáltatások gyorsabb bővülése állhat." A kilátások kapcsán az NGM szakértői azt hangsúlyozzák, hogy "A bizalomindexek és a rendelésállományi adatok alapján tartósan magas maradhat a dinamika, így a 2014-es növekedés minden bizonnyal meghaladja a 3%-os értéket", "ami jóval magasabb, mint a legutóbbi Konvergencia Programban prognosztizált 2,3%-os mérték." Az idei első félév átlagában 3,7%-os volt a GDP-növekedés, így ennek tükrében kell értelmezni a 3% feletti növekedéssel kapcsolatos NGM-jelzést. Az alábbiakban az NGM közleményét közöljük.

2014. augusztus 14. 09:00 | Portfolio

Itt a friss magyar GDP-adat!

Az első negyedévi 3,5% után 3,9%-kal, 8 éve nem látott ütemmel bővült a második negyedévben éves alapon a magyar gazdaság - közölte az előzetes, munkanaphatással korrigált adatot a KSH. Utóbbi gyorsabb, mint a Portfolio tegnap közzétett elemzői konszenzusa (3,6%), illetve egy egyszerű előrejelző modell által jelzett dinamika (szintén 3,6%). Negyedéves alapon a magyar gazdaság az első negyedévi 1,1% után 0,8%-kal bővült.

2014. augusztus 14. 08:17 | Portfolio

Váratlanul visszaesett a német gazdaság

A francia gazdaság a második negyedévben stagnált, a német pedig váratlanul visszaesett - derül ki a ma reggeli előzetes statisztikai hivatali adatokból. Úgy tűnik, hogy az orosz-ukrán konfliktus a külkereskedelmi kapcsolatokon keresztül egyértelműen lehúzza Európa legnagyobb gazdaságait.

2014. augusztus 13. 14:57 | Portfolio

Szárnyaló magyar gazdaságról jöhet holnap adat

Csütörtök reggel teszi közzé az idei második negyedévi GDP-ről szóló előzetes becslését a KSH és mind a Portfolio szűk piaci konszenzusa, mind egy egyszerű becslő modell 4%-ot alulról közelítő (3,6%) adatot jelez az első negyedévi 3,5%-os meglepő dinamika után. Ha tényleg 4% közeli lenne a második negyedévi GDP-adat, akkor az 8 éves csúcsnak számítana, persze rögtön érdemes hozzátenni, hogy könnyen lehet: a mostani kiugró tempó inkább csak átmeneti jelenség.

2014. augusztus 13. 06:40 | Portfolio

Az orosz függőségnek ára van!

A közép- és kelet-európai térség 25 évvel a rendszerváltozás után sem tudott teljes mértékben elszakadni keleti nagytestvérétől, Oroszországtól. A régió országainak kitettsége az energiahordozók terén a legjelentősebb, de az agrárszektorban is fennmaradtak a korábbi összefonódások az egykori KGST-országok között. Az orosz-ukrán válság negatív hatásai ennek következtében súlyosabban érintik a térség országait, közülük is Lengyelország veszíthet a legtöbbet.

2014. július 30. 14:30 | Portfolio

Kilőtt az Egyesült Államok gazdasága

Kiugróan jó növekedési adat látott napvilágot az Egyesült Államokban, amire a piac is azonnal reagált. Az előző negyedévben az ország rendkívül tragikus, -2,1 százalékos (évesített negyedéves) eredményt tudott csak produkálni, de ezt az elemzők a zord tél hatásainak tudták be. Az egyszeri sokkhatás kifutásával és a kifejezetten kedvező havi adatokból már lehetett rá számítani, hogy a második negyedévben korrigál az USA. Viszont ennyire magas, 4,0 százalékos évesített növekedést csak nagyon kevesen feltételeztek, a várakozások mediánja "pusztán" 3,1 százalék volt. A dollár erősödést mutat az adatközlést követően.

2014. június 19. 13:16 | Portfolio

Durva kínai lassulás? - Mással számolnak a nagybankok

Az első félévinél stabilabb gazdaságra és mérsékelt erősödésre számítanak Kínában az elemzők az év második felében a kormány gazdaságpolitikájának és a javuló nemzetközi gazdasági környezetnek köszönhetően.

2014. június 04. 09:00 | Portfolio

Így nőtt a magyar gazdaság (3.)

A feldolgozóipar és az építőipar húzta a magyar gazdaságot az elmúlt egy évben - derül ki a ma közzétett részletes GDP-adatokból. Az idei első negyedévben már szinte minden ágazat bővülni tudott. Az éves GDP-növekedés 0,1 százalékponttal magasabb lett, mint az előzetes szám - legalábbis a naptárhatással igazított szám 3,4%-ról 3,5%-ra változott. A nyers növekedési adat (3,5%) nem módosult.

2014. május 30. 09:00 | Portfolio

Brutálisan bővülő beruházások (3.)

Az első negyedévben 22,6%-kal haladta meg a beruházások volumene az egy évvel korábbi szintet - jelentette ma reggel a KSH. Ilyen magas ütemet még soha nem regisztráltunk. A növekedést (az igen alacsony bázis mellett) főként az infrastrukturális fejlesztések magyarázzák.

2014. május 13. 08:38 | Portfolio

Várt alatti ipari lendület Kínában

Bár továbbra is igen lendületesen, de a várttól kissé elmaradó ütemben bővült áprilisban Kínában az ipari termelés és ugyanez mondható el a kiskereskedelmi forgalomról is - közölte ma hajnalban a kínai statisztikai hivatal. Az közelmúltban bejelentett nagy infrastrukturális beruházásokkal is összefügghet, hogy a nemzetgazdasági beruházások továbbra is igen dinamikusan, igaz a korábbiaktól kissé visszafogottabb ütemben bővült.

2014. április 13. 21:38 | Portfolio

Ekkora pofont kapna Japán, ha durván belassulna Kína

Két, Japánra vonatkozó válságforgatókönyvet is felvázolt friss elemzésében a Bank of America-Merrill Lynch szakértői csapata arra az esetre, ha a kínai gazdaság lassulása fokozódna, mivel a két ország közötti gazdasági kapcsolatok szorosak. A befektetési bank arra a megállapításra jut, hogy ha a súlyosabb kínai válság alakulna ki, akkor a japán GDP-növekedés lényegében nullára fékeződne.

2014. március 26. 10:30 | Portfolio

Ne temessétek még Kínát!

Kína idén halmozza a csalódást keltő eredményeket, ami miatt az elemzők jelentős része irreálisnak tartja a kommunista kormányzat 7,5 százalékos idei növekedési célját. Egyes vezető kínai tisztségviselők viszont arra hívják fel a figyelmet, hogy az első negyedéves gyengélkedés alapján nem lehet a teljes évre következtetéseket levonni.

2014. március 17. 14:24 | Portfolio

Mely országok tudnak tartósan növekvő pályára állni?

A pénzügyi szektornak, és az ügyfelekkel közvetlen kapcsolatban levő tanácsadóknak az alacsony kamatkörnyezetben az egyik legnagyobb kihívást éppen az jelenti, hogy az ügyféligényekhez leginkább illeszkedő, versenyképes termékeket megtalálják. Ebben próbál segítséget adni a Portfolio.hu által először életre hívott rendezvény, amely célzottan banki, biztosítói és egyéb befektetési szolgáltatók tanácsadóinak szól. Az állófogadással záruló félnapos eseményen neves külföldi és magyar vagyonkezeléssel foglalkozó szakemberek mondják el véleményüket a befektetési lehetőségekről.

2014. március 06. 09:38 | Portfolio

Londoni elemző: Magyarország csöbörből vödörbe esett (2.)

Élesen eltérő módon érinti a feltörekvő piacokat a Fed eszközvásárlási programjának fokozatos visszavonása. Magyarország 2013-ban végig az ellenálló országok közé tartozott, ami az egyensúlyi kockázatok visszaesésének, a jelentős mérlegkorrekciónak köszönhető - mondta David Lubin, a Citigroup londoni elemzője mai előadásában a Portfolio.hu Forint 2014 Konferenciáján. Magyarországgal ebből a szempontból nincs problémája a piacnak, az ország növekedési pályája azonban nagy fejtörést okoz számára. A növekedési modell korrekciója sokkal nehezebb, mint a mérlegkorrekció: ez Brazília és Oroszország nagy problémája, és félő, hogy Magyarország is ebben a cipőben jár.

Részletes keresés