Az Egyesült Államok kemény üzenetet küldött Izraelnek
Kevesli az izraeli lépéseket a civil áldozatok korlátozására a Gázai övezetben az amerikai külügyminiszter. Antony Blinken erről kilencnapos diplomáciai körútjának végén beszélt pénteken.
Kevesli az izraeli lépéseket a civil áldozatok korlátozására a Gázai övezetben az amerikai külügyminiszter. Antony Blinken erről kilencnapos diplomáciai körútjának végén beszélt pénteken.
Be kell szüntetni a gázai kórházak rombolását - hangoztatta a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága (ICRC) pénteken. Egyben hangsúlyozta, hogy az egészségügyi rendszer már arra a pontra jutott, ahonnan nincsen visszatérés, ezrek élete forog veszélyben.
Az izraeli hadsereg Nahal egységének katonái tíz órás csata után elfoglalták a Hamász iszlamista terrorszervezet újabb erődítményét Dzsabálija menekülttáborban, az övezet északi részén - jelentette be az izraeli katonai szóvivő csütörtök reggel.
Egy szállítmány orvosi felszerelés és gyógyszerek érkeztek a Gázai övezet északi részében lévő Sifa kórházba - közölte szerda este az ENSZ, kiemelve, hogy még többre van szükség.
Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) légiereje az október 7-i palesztin támadás óta lényegében minden, a Hamászhoz köthető eszközt megpróbál elpusztítani. A videófelvételek alapján ez alól a munkagépek sem jelentenek kivételt.
A Jemen nyugati harmadát irányításuk alatt tartó húszi lázadók múlt héten üzentek hadat Izraelnek, elmondásuk szerint a Palesztinok felé tanúsított kegyetlen bánásmód miatt. Kik ezek az emberek, ki támogatja őket, hogyan kerültek hatalomra és mennyi veszélyt jelentenek valójában a régió egyik legerősebb államára? Nézzük.
A történelem során először lelőttek éles háborús helyzetben egy ellenséges ballisztikus rakétát a világűrből. A rakétát a jemeni húszik lőtték ki Izraelre, az ellenintézkedést egy izraeli Arrow típusú légvédelmi rakétarendszer tette meg.
A Palesztin Nemzeti Hatóság a palesztin államiság átfogó rendezésével kész felelősséget vállalni a Gázai övezetért, mondta Mahmúd Abbász palesztin elnök Antony Blinken amerikai külügyminiszternek vasárnapi tárgyalásukon Rámalláhban.
A Gázai övezetben és Ciszjordánia területén élő emberek megsegítésére körülbelül 1,2 milliárd dollárra (429 milliárd forint) van sürgősen szükség - jelentette be az ENSZ Humanitárius Ügyeket Koordináló Irodája pénteken.
A Gázai övezet egyik sajátossága volt korábban, hogy - bár minden irányból fallal van körülvéve - a nappali órákban az Izrael által működtetett két ellenőrzőponton keresztül a helyiek engedéllyel elhagyhatták a területet, többek között munkavégzés céljából. Jeruzsálem péntek hajnali közleménye alapján ennek most vége szakad - Írja az MTI.
Csütörtök este friss térképek érkeztek a Gázai övezetben dúló harcokról, melyek alapján úgy tűnik, hogy az izraeli csapatok sikeresen kettévágták az övezetet, és megkezdték Gázaváros megtisztítását a Hamász fegyvereseitől.
A hétvége során korlátozottan ugyan, de megindult a gázai invázió harmadik szakasza: az Izraeli Védelmi Erők (IDF) katonái több ponton behatoltak az övezetbe, céljuk egyértelműen a terület felszabdalása. A nemzetközi közösség aggodalmát fejezte ki a gázai civilek miatt, és humanitárius katasztrófára figyelmeztetett, Jeruzsálemet azonban úgy tűnik, már semmi nem tántoríthatja el. Nézzük, mire számíthatunk az elkövetkező hetekben.
A jemeni húszi lázadók közleményben adták hírül azt, hogy "hadat üzentek" Izraelnek és drónokat fognak indítani az ország felé - Írja az MTI. Október közepén az amerikai haditengerészet már jelezte, hogy Jemen területéről Izrael felé küldött drónokat semmisített meg a Vörös-tenger fölött.
2023. október 17-én robbanás rázta meg a Gázai övezet egyik kórházát. A bizonyítékok arra utaltak, hogy egy rakéta csapódott be az épületbe, ezzel számos ember halálát okozva. A találgatások rögtön el is indultak, a Hamász Izraelt vádolta, míg Jeruzsálem az Iszlám Dzsihád nevű csoportra mutogatott. Ők nem új szereplők a háborúban, sőt, már régebb óta meghatározó résztvevői az izraeli-palesztin konfliktusnak, mint a nagy figyelmet kapó Hamász.
Megnyitotta Egyiptom a Gázába vezető rafah-i határátkelőt, a Hamász "humanitárius okokból" szabadon engedett két túszt, Izrael továbbra is a "végső győzelemig" tervez harcolni a térségben. Cikkünk folyamatosan frissül az izraeli-palesztin konfliktus legfontosabb híreivel.
Közleményt adott ki a Telegramon a palesztin radikális szervezet, a Hamász. Világszerte mozgósítanák holnapra az embereket, hogy gyülekezzenek és álljanak ki a Gázai övezet ügyéért.
Kobi Shabtai izraeli rendőrfőnök kijelentette, hogy „zéró tolerancia” lesz bevezetve azokkal szemben, akik tüntetni szeretnének Izraelben a palesztinok mellett. Azzal is fenyegetett, hogyha ennek ellenére mégis valaki protestálni szeretne, azokat a bombázott palesztin területre fogja küldeni.
Izraelbe érkezett szerda délelőtt Joe Biden amerikai elnök, hogy kifejezze szolidaritását az Hamász iszlamista terrorszervezet október 7-i terrortámadása után. Az Irán által vezetett "ellenállás tengelye" előzetes ellencsapást helyezett kilátásba Izrael ellen. Jeruzsálem folyamatosan bombázza a Gázai övezetet, de a Hamász is rakétázza az izraeli településeket. Egyre tolódik az övezet elleni szárazföldi támadás, egyesek szerint nemzetközi nyomásra. Cikkünk folyamatosan frissül az izraeli-palesztin háború legfontosabb híreivel.
Humanitárius övezetet hoz létre Izrael a Gázai övezet déli, tengerparti területein annak érdekében, hogy az északról elmenekülő palesztinok menedéket kereshessenek - Írja az IDF nyilatkozatára hivatkozva az MTI.
A nyugati mediációs kísérletektől függetlenül küszöbön áll izrael gázai inváziója. Jeruzsálem a már meglévő 170 ezres aktív állomány mellé 350 ezer tartalékost mozgósított, páncélosok százait küldte a gázai határra, a haditengerészet elvágta a tengeri kijáratokat, a légierő pedig folyamatosan bombázza a kétharmad budapestnyi övezetet. Mindettől függetlenül az IDF-nek egy rendkívül kockázatos, számos áldozattal járó hadműveletre kell felkészülnie. Nézzük, miért.
Több területen is nagyobb visszaesésről jelentett a társaság.
Brutális statisztika érkezett Moszkvából.
MHC Mobility: A dráguló vételár ellensúlyozható a kedvezőbb és biztonságosabb fenntartással vagy bérléssel.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Teljes készültségben a haderő.
Szerinte három nagy kihívás van, amire megoldást kell találni rövidtávon.
Erről és osztrák állampapírokról is szó volt a csütörtöki Checklistben.
Milyen árfolyamra készüljünk idén?
Most a kis kapitalizációjú papírok ideje jön?