Megszólalt az iráni elnök az Egyesült Államok támadásaival kapcsolatban
Az IRNA iráni hírügynökség friss jelentése szerint Ebrahim Raisi iráni elnök nyíltan bírálta az Egyesült Államokat a Jemen elleni légicsapások miatt -írja a Reuters.
Az IRNA iráni hírügynökség friss jelentése szerint Ebrahim Raisi iráni elnök nyíltan bírálta az Egyesült Államokat a Jemen elleni légicsapások miatt -írja a Reuters.
Aránytalannak nevezte a török elnök pénteken a brit légierő (RAF) és az amerikai erők közös, a jemeni húszik állásai ellen végrehajtott műveletét, és azt vetette London és Washington szemére, hogy "vértengerré" változtatnák a Vörös-tengert.
A Biden-kormányzat megtorlásra számít a jemeni húszik elleni amerikai-angol légicsapások után - írta a Fox News.
Izraelnek minden joga megvan ahhoz, hogy megvédje magát a Hamász ellen - jelentette ki Robert Habeck német alkancellár Izraeli látogatásán csütörtökön.
Izraelt népirtással vádolják a Nemzetközi Bíróságon a Gázai övezetben elkövetett atrocitásokért. Jeruzsálem tagadja a vádakat és a Hamászt okolja a konfliktusért - írta a Reuters.
Friss térképek jelentek meg az X-en Izrael gázai inváziójáról. Jeruzsálem még a múlt hét során jelentette be, hogy új szakaszába lép a hadművelet, mostanra pedig az is láthatóvá vált, hogy az övezet mekkora részét sikerült irányításuk alá vonni.
Németország és Egyiptom egyetért abban, hogy a Gázai övezet és Ciszjordánia a palesztinoké - közölte kedden egyiptomi látogatása alatt Annalena Baerbock német külügyminiszter.
A libanoni Hezbollah kedd délelőtt dróntámadást indított az Izraeli Védelmi Erők (IDF) Északi Parancsnoksága ellen. Az esetről videó is készült.
Izrael kiterjesztette a harcokat a Gázai övezet déli részén, Hán-Junisznál - közölte az izraeli hadsereg (IDF) katonai szóvivője kedd reggel - Írja az MTI.
Azt követően, hogy 2023 októberében a gázai Hamász terrorszervezet meglepetésszerű támadást indított Izrael ellen, sokan az azonnali eszkalációtól tartottak: az Irán által támogatott milíciák szó szerint közrefogják a zsidó államot, ráadásul a konfliktus kirobbanása óta Libanonból és Szíriából is érték kisebb támadások Izraelt. Az IDF már többször átlőtt a határokon, így újra kiújultak a háború kiterjedésével kapcsolatos félelmek, melyeket a múlt heti bejrúti rakétatámadás csak tetézett. Nézzük, mekkora az esély arra, hogy Libanonba is átgyűrűznek a harcok.
Izrael Dél-Libanon elleni hétfői támadásában meghalt a Hezbollahon belüli elitegység, a Radván ezred egyik magas rangú parancsnoka - közölte három biztonsági forrás a Reuters hírügynökséggel.
Az amerikai külügyminiszter, Antony Blinken szerint Izraelnek vissza kell engednie a Gázai övezetbe az onnan elmenekült palesztinokat - közölte a The Hill.
Ezen a héten jelentette be az Izraeli Védelmi Erők (IDF) vezérkara azt, hogy lezárult a Hamász elleni hadművelet második szakasza, és kivonják erőik egy részét a Gázai övezet északi részéből. A neves amerikai elemzőintézet, az Institute for Study of War (ISW) elemzésében gyorsan le is vonta a konklúziót: Jeruzsálem komoly hibát vét, mivel hagyja, hogy a Hamász újraépítse katonai erejét a térségben. De tényleg ennyire komoly lenne a helyzet? Nézzük.
Őrizetbe vettek a török hatóságok 15 embert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban állnak az izraeli Moszad hírszerző szolgálattal, és palesztin civilek elleni támadásokat irányítanak az országban.
Libanonba utazik pénteken Josep Borrell, az Európai Unió kül-és biztonságpolitikáért felelős főképviselője, hogy az izraeli határon kialakult helyzetről és az izraeli-palesztin konfliktus kiszélesedésének elkerüléséről tárgyaljon - közölte az Európai Külügyi Szolgálat (EKSZ) Brüsszelben.
A libanoni kormány közölte: tárgyalásokat folytat az Irán-barát Hezbollah mozgalommal, hogy elkerüljék a háború kiterjedését Izraellel, miután Bejrút déli külvárosában megölték kedden Száleh Arúrit, a Hamász palesztin iszlamista mozgalom második legmagasabb rangú vezetőjét.
A gázai események kapcsán Európában és Amerikában láthatóan már a fogalmak sem mindig tiszták. Sokan – leginkább a politikai paletta tévesen „szélsőbalként” jelölt oldalán – nem hajlandók terrorizmusként definiálni a közvetlen kiindulópontot, ártatlan izraeli civilek százainak október 7-i szándékolt legyilkolását. Mindeközben „szélsőjobb” propagandaként illik félreseperni minden olyan értelmezést, mely az események mögött látni véli – az egykori amerikai elnök, a demokrata Jimmy Carter tanácsadójaként ténykedő Samuel Huntington professzor által már a kilencvenes években megjósolt – civilizációs összecsapást. A magát mérsékeltnek valló tábor a szokásos „egyrészt-másrészt” formulákkal zsonglőrködik, a hangsúlyt pedig a politikai-diplomáciai megoldásra helyezi. Remélve, hogy ilyen még mindig létezik.
Pilóta nélküli légi jármű talált el egy izraeli kötődésű kereskedelmi hajót az Arab-tengeren, India nyugati partjainál, a támadás tüzet okozott - közölte szombaton az Ambrey nevű, hajózási biztonsággal foglalkozó brit magáncég szombaton.
A gázai Hamász terrorszervezet október 7-i, Izrael ellen indított támadása rég nem látott válaszcsapást eredményezett Jeruzsálem részéről, ugyanakkor többen tartanak attól, hogy a lokális harcok regionális háborúvá szélesedhetnek, az Irán által vezetett „ellenállás tengelye” pedig aktívabban részt vehet a harcokban. Nézzük, mekkora esély van erre.
Tárgyalások kezdődtek szerdán az egyiptomi fővárosban az izraeli hadsereg és a palesztin szélsőséges Hamász szervezet közötti tűzszünetről és arról, hogy a palesztin civileknek szánt segélyek eljuthassanak Gázába, és kiszabaduljanak a túszok.
Az inflációs adat után nagy erősödést követett a gyengülés.
Az elnök szentségtelenségről beszélt.
Milliárdos üzlettel erősíti szemüvegpiaci pozícióját a Meta.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Washingtonba utazott az izraeli kormányfő.
Friss adatok érkeztek.
Sötét felhők a költségvetés felett.
Az éghajlatváltozás lehet az, ami átbillenti a növekedést a recesszióba.