Komoly utóhatásai vannak a koronavírus-járványnak – Tömegeket érint a Post-COVID szindróma

Komoly utóhatásai vannak a koronavírus-járványnak – Tömegeket érint a Post-COVID szindróma

Hogy pontosan hány embert érint Magyarországon a Post-COVID szindróma, nem tudni. Egyelőre sem az érintettek átlagéletkorára, sem a nemek szerinti eloszlásra nem állnak rendelkezésre adatok, de a tapasztalatok alapján a változó tünetegyüttest produkáló szindróma nem csupán súlyos fertőzés után alakulhat ki, hanem enyhe, akár tünetmentes lefolyás után is felléphet. Dr. Kiss-Dala Noémi, a Dr. Rose Magánkórház infektológusa a Portfolio-nak elmondta, a koronavírus fertőzést követően kialakuló elhúzódó, tartós tünetek jellegében egyelőre nem rajzolódott ki összefüggés a fertőzést okozó vírusvariánssal, és hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy egy új, krónikus betegséggel állunk-e szemben, vagy idővel és megfelelő kezeléssel a tünetek és egészségügyi problémák megszüntethetők és visszafordíthatók-e. Kitért arra is, mely tünetek esetén és mikor érdemes orvoshoz fordulni.

Súlyos utóhatásai vannak Magyarországon a koronavírus-járványnak

Súlyos utóhatásai vannak Magyarországon a koronavírus-járványnak

Hivatalos választ nem kaptunk arra, hogy hányan küzdhetnek poszt- és long-Covid szindrómával, azonban Zacher Gábor részletes betekintést nyújtott nekünk a hazai helyzet alakulásába. Az orvosok Magyarországon is a sötétben tapogatóznak sokszor, amikor a koronavírus-fertőzés után különböző tünetek maradnak meg a pácienseknél. Pszichoszomatikus tünetek, rémálmok, tartós szaglásvesztés, pánikrohamok – csak néhány példa, amely gyötri a Covidon átesetteket. Azok, akik lélegeztetésre szorultak, akár 20-25 kg-os súly- és izomvesztést is elszenvedhettek. Zacher arról is beszélt, hogy sajnos van, aki két oltás után hal meg a koronavírusban, a vakcina mégis nagyon hatékony: az oltottak 13-14-szer kisebb eséllyel halnak bele a betegségbe, mint az oltatlanok.

Újabb klinika csatlakozik a post-Covid tüneteket mutató gyermekek ellátásához Magyarországon

Újabb klinika csatlakozik a post-Covid tüneteket mutató gyermekek ellátásához Magyarországon

Bővül a gyermekek poszt-COVID ellátása a Semmelweis Egyetemen: az I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika és a II. Sz. Gyermekgyógyászati Klinika után a Szent Rókus Klinikai Tömbben található Semmelweis Egyetemi Szakrendelő Intézetben (SESZI) is várják azokat a gyerekeket, akiknek korábban bizonyítottan koronavírus-fertőzésük volt, és tartósan különböző tünetektől szenvednek - derül ki a Semmelweis Egyetem közleményéből.

Az egészségügy nem szolgáltatás, hanem védelmi rendszer (Interjú Ficzere Andreával)

Az egészségügy nem szolgáltatás, hanem védelmi rendszer (Interjú Ficzere Andreával)

Mostanra az ellátó személyzet és a lakosság is fellélegezhetett, a járványhullám ugyanis lecsengett - értékelte az aktuális járványügyi folyamatokat a Portfolio-nak Ficzere Andrea. A Magyar Kórházszövetség elnöke az interjúban ugyanakkor rámutatott arra, hogy egyre több olyan beteg jelentkezik az ellátórendszerben, aki az elmúlt időszakban a covid miatt várakozni kényszerült és jellemzően a korábbinál rosszabb az egészségi állapota. Nem lesz tehát könnyű a következő időszak az egészségügyben dolgozóknak, de biztosítani kell számukra a regenerálódást, ugyanis elmondása szerint a dolgozók a járványhullám utolsó heteiben a testi-lelki kimerülés határán mozogtak. A szakemberrel emellett beszéltünk arról, hogy mit éreznek az intézmények a felmondások terén, számít-e felmondási hullámra, hogy miért van emelkedő pályán újra a kórházak adóssága, és hogy a kórházszövetség részt vesz-e az egészségügy átalakításának folyamatában. Ficzere Andrea egyúttal javaslatokat is megfogalmazott a jövőbeni ellátások kapcsán az interjúban, melynek apropóját az adta, hogy idén 90 éves a kórházszövetség és ezekben a napokban zajlik Siófokon a 33. éves kórházi kongresszus.

Átestél a covidon? Azonnal fordulj orvoshoz, ha ezektől a tünetektől szenvedsz

Átestél a covidon? Azonnal fordulj orvoshoz, ha ezektől a tünetektől szenvedsz

A koronavírus sok esetben nem tűnik el nyomtalanul, van, hogy a tünetek hosszú távon fennmaradnak, vagy épp a fertőzés után bizonyos idővel - akár 12 héttel később - egészen új tünetek jelentkeznek. Ebben az esetben beszélhetünk poszt-covid szindrómáról. Hogy pontosan hány embert érint, azt egyelőre nem lehet tudni, a WHO idén februárban még úgy becsülte, a covidon átesett betegek 10%-a szenvedhet a poszt-covid szindrómától, ugyanakkor bizonyos kutatások szerint ennél több, akár a koronavírus-fertőzöttek 30%-a is érintett lehet. Szakértők segítségével jártuk körbe, mégis milyen esetekben érdemes orvoshoz fordulni, milyen tünetekkel és szövődményekkel találkoznak leginkább a magyarországi privátszolgáltatók, és hogy nagyjából mennyit kell most várni a különböző poszt-covid vizsgálatokra.

Zacher: egyre többen szorulnak poszt-Covid-ellátásra

Zacher: egyre többen szorulnak poszt-Covid-ellátásra

Egyre többen vannak azok, akiknek szüksége van poszt-Covid-ellátásra akár hónapokkal azután, hogy elkapták a fertőzést, a tünetek pedig változatosak - számolt be a tapasztalatairól a hatvani kórházban dolgozó orvos, Zacher Gábor.

Koronavírus: ijesztően sokan szenvednek poszt-covid szindrómától, ezek a leggyakoribb tünetek

Koronavírus: ijesztően sokan szenvednek poszt-covid szindrómától, ezek a leggyakoribb tünetek

Teltház van a Szent Ferenc Kórház covid utáni rehabilitációs részlegén, jelenleg a betegek 30 százalékánál észlelnek poszt-covid szindrómát – mondta el InfoRádiónak Toldy-Schedel Emil, a kórház főigazgatója. A leggyakoribb, és egyben a leggyorsabban orvosolható tünetegyüttes a köhögés és a fulladás, de vannak, akiknél mentális és pszichés problémák, szívproblémák, vagy cukorbetegség jelentkezik.

Post-covid osztályok állhatnak fel a magyar kórházakban

Post-covid osztályok állhatnak fel a magyar kórházakban

Létre kell hozni olyan rehibilitációs osztályokat a kórházakban, ahol azokat a betegeket lehet kezelni, akik átestek az úgynevezett kovid-szindrómán. Rövidesen ki fog menni egy miniszteri utasítás, ami alapján kell felállítani ezeket az ambulanciákat - jelezte Kollár Lajos, a Pécsi Tudományegyetem Érsebészeti Klinikájának egyetemi tanára, Kásler Miklós miniszter tanácsadója a Spirit FM Exkluzív című műsorában.

Sokba kerülhet a post-covid kivizsgálás - Mutatjuk az árakat

Sokba kerülhet a post-covid kivizsgálás - Mutatjuk az árakat

A koronavírus fertőzésből felgyógyultak esetében már ismertek azok a szövődmények, maradványtünetek, amelyek hosszabb távon egészségügyi problémákat okozhatnak. Nem meglepő, hogy a magánszolgáltatók gyorsan reagáltak és úgynevezett post-covid szűrőcsomagokkal álltak elő, hogy feltérképezzék a szövődményeket. A Pénzcentrum körképéből kiderül, hol és milyen árban vannak ezek a csomagok és pontosan milyen vizsgálatokat tartalmaznak.

Új ellátást kapnak a post-Covidosok

Új ellátást kapnak a post-Covidosok

A koronavírus-fertőzésen átesett betegek utógondozására az országban egyedülálló új ellátási formát, post-Covid szakambulancia-hálózatot indít a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központja - közölte az intézmény a honlapján pénteken.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.