A hivatalos adatok alapján közel 801 ezer ember gyógyult fel a koronavírusból. Ennél azonban jóval többen lehetnek azok, akik átestek a fertőzésen, hiszen a hivatalos adatokba csak a teszttel igazolt fertőzötteket számítják bele. Sokan azonban tünetmentesen vagy csak nagyon enyhe tünetekkel vészelik át a vírust.
A betegség okozta panaszok a legtöbb embernél a gyógyulást követően maradéktalanul megszűnnek, némely esetben azonban tartósan fennállnak, idővel ismét jelentkeznek, vagy korábban nem tapasztalt tünetek léphetnek föl.
Az első tünetek megjelenését követően 3 hónappal is tartósan tapasztalt tünetegyüttest nevezzük Post-COVID szindrómának
– mondta a Portfolio-nak Kiss-Dala Noémi, a Dr. Rose Magánkórház infektológusa.
Azzal kapcsolatos adatok, hogy a változó tünetegyüttest okozó szindróma hány embert érinthet Magyarországon, nem áll rendelkezésre, ahogy azzal kapcsolatos adat sincs egyelőre, hogy mekkora a Post-COVID-ban érintettek átlagéletkora. Amit viszont tudunk, hogy a koronavírus fertőzést követően kialakuló elhúzódó, tartós tünetek jellegében egyelőre nem rajzolódott ki összefüggés a fertőzést okozó vírusvariánssal, bár az infektológus megjegyezte, a jelenleg keringő delta variáns elterjedésétől még nem telt el kellő idő a következtetések levonásához.
„A Post-COVID tünetegyüttes hátterében álló szervezeti elváltozások és folyamatok jelenleg nem kellően felderítettek. Emiatt arra sem lehet válaszolni, hogy egy új, krónikus betegséggel állunk-e szemben, vagy idővel és megfelelő kezeléssel ezek az eltérések megszüntethetők vagy visszafordíthatók” – mondta a doktornő, aki arról is beszélt, a szakirodalom alapján a súlyos fertőzés átvészelését követően nagyobb a Post-COVID tünetegyüttes kialakulásának esélye, és mivel az idősebb korosztály esetében gyakrabban számolhatunk súlyos lefolyású betegséggel, ebben a korosztályban nagyobb arányban alakulhat ki Post-COVID szindróma is.
Ugyanakkor a járóbeteg szakellátásban jellemzően mégis egy fiatalabb korosztály jelentkezik. Ennek oka Kiss-Dala Noémi szerint részben az, hogy
a Post-COVID tünetek jelentős életminőség romlást okozhatnak, mely az aktív, dolgozó, gyermekeket nevelő népesség körében jelentős mindennapi problémákhoz vezethet.
Tartós munkaképtelenséget okozhatnak a tünetek
Nagyon változó, milyen tünetekkel keresik fel a Post-COVID rendelést a páciensek. Van, akinél fáradékonyság, levertség jelentkezik, mások szédülést, álmatlanságot, alvászavart tapasztalnak, sokan vannak, akiknek koncentrációs problémáik vannak, másoknál fülzúgás, légszomj, nehézlégzés, mellkasi- vagy hátfájdalom nehezíti a mindennapokat, jellemző a szag-és ízérzészavar, szájszárazság, émelygés és étvágytalanság is. A tapasztalat azt mutatja, hogy megfelelő rehabilitációval a tartós tünetek is megszüntethetők, vagy legalábbis jelentős részben csökkenthetők.
„Véleményem szerint pont a tünetek sokfélesége miatt a Post-COVID tünetegyüttessel jelentkező betegek kivizsgálásához, kezeléséhez és gondozásához is holisztikus szemlélettel szükséges hozzáállni. A betegek ellátása egyénre szabott kell, hogy legyen, a páciens előzményeit, alapbetegségeit, életkörülményeit, elvárásait, motivációit és lehetőségeit is figyelembe kell venni, a döntéseket pedig a beteggel együtt szükséges meghozni.
Ezt a szemléletmódot képviseljük mi is a Dr. Rose Magánkórházban a betegellátás során” – mondta az infektológus, hozzátéve, amikor valaki kivizsgálásra érkezik, az első lépés, hogy különböző vizsgálatokkal kizárják a szervi megbetegedéseket, a társszakmák – például a kardiológia, fül-orr-gégészet, neurológia, pulmonológia - szoros együttműködésben dolgoznak.
Kiss-Dala Noémi szerint az elmúlt egy évben, ahogy egyre több ember esett át a fertőzésen, egyre gyakoribbá vált a Post-COVID tünetegyüttes előfordulása is, nagyobb figyelmet kaptak az elhúzódó tünetek, és a köztudatban való megjelenéssel párhuzamosan az érintett betegeknek egyre több lehetősége van szakemberhez fordulni a panaszaikkal.
Orvoshoz akkor érdemes fordulni, ha az első covid-19 tünetek megjelenését követően 3 hónappal még mindig panaszokkal küzd valaki.
A cikk megjelenését a Dr. Rose Magánkórház támogatta.
Elszabadult a magyar termőföldpiac: már nem a gazdálkodás, hanem a befektetés a lényeg
50 százalékos drágulás 5 év alatt.
Keményen beleszálltak egymásba a Donald Trump székére hajtók: saját pártjából vádolják "arcátlan hazugsággal" Kamala Harrist
A volt alelnök csak a "a saját hátsóját védi"?
Tőzsdeláz a magyar piacon - Ezekbe a részvényekbe fektethetsz most be!
Három részvényt is vételre kínálnak.
Brutális kereslet mellett csövön nyomja az állampapírt az ÁKK
Hatalmas érdeklődés, komoly rábocsátás a mai aukción.
Lezárult a vizsgálat: szabályt sértett, saját katonái életét veszélyeztette Trump embere
Fontos fejlemény a botrányban.
Trump bejelentése után szárnyra kaptak az európai autógyártók részvényei
Jó hír a benzines tábornak.
Ennyit a békülésről: azt mondják, Oroszország gigantikus offenzívára készül - Elvennék Ukrajnától az egész Fekete-tengert
Az oroszok arról magyaráznak, Odessza és Mikolaiv is kell.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Nem attól lesz valaki jó befektető, hogy régóta gyakorolja
Az, hogy valaki régóta befektető, még nem feltétlenül jelenti azt, hogy szakértővé is vált. Amikor az ember gördeszkázik vagy szabadrúgást gyakorol, egyből érkezik a visszacsatolás,... The
Otthon Start - mi lesz a befektetési célú lakásvásárlásokkal?
A 3 százalékos Otthon Start hitel átrendezi a lakáspiacot: rövid távon az első lakást keresők aktivitása nő, miközben a befektetői kereslet csökken. Saját, 1000 háztartásos felmérésünk
Átütő siker a megújulók fejlesztése Texasban
Texas néhány év alatt bizonyította, hogy a nagyléptékű napenergia- és akkumulátoros beruházások képesek gyökeresen átalakítani egy teljes villamosenergia-rendszer működését.
Otthon Start: Újabb bank a 3% alatti kamatversenyben
Az MBH Duna Bank 2025. december 1-jétől bevezette kamatkedvezményes Otthon Start lakáshitel konstrukcióját, amellyel a bank is belépett a 3 százalék alatti kamatversenybe. Ez különösen figyelem
DIMOP Plusz: hol tartunk 2025 végén?
A Magyarországnak jutó 2021-2027 közötti pályázati források 9800 milliárd forintot tesznek ki. Ebből a DIMOP Plusz (Digitális Megújulás Operatív Program Plusz) esetén 764 milliárd forinttal
Véget ér a KIVA (sokk): megszűnik a KIVA-sok neobankoknál vezetett pénzforgalmi számláinak adóterhelése
2024 év végén a KIVA-s adózókat meglepetésként érhette, hogy a neobankoknál vezetett pénzforgalmi számlák egyenlegnövekedése bizonyos esetekben plusz adóterhet jelentett számukra, amennyibe
Mesterséges intelligencia és molekuláris tervezés
A hagyományos kutatásban 800 évet igénylő munkát az MI-nek sikerült néhány hónap alatt elvégeznie, 2,2 millió új kristályszerkezet felfedezésével.
Ez most a gazdagok kedvenc csokija, horror árat fizetnek érte
Csokikülönlegességek hódítanak a tehetőseknél.
Ezért nem tudnak labdába rúgni a magyar élelmiszeripari cégek a nemzetközi piacokon
Az Agrárszektor 2025 konferenciáról jelentkezik a Checklist .
Kiderült, hogy miért nem nőtt (már megint) a magyar gazdaság
A szárnyalás még várat magára.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


