reszveny

Az iPhone még mindig nagyon menő, és válságálló is

2023. május 05. 10:33 | Portfolio

Az iPhone még mindig nagyon menő, és válságálló is

A gyorsjelentési szezonok alkalmával mindig kiemelt figyelem irányul a világ legértékesebb vállalatának számító Apple-re, amely a nagy technológiai cégek közül az utolsók között tette közzé legfrissebb számait. Számítani lehetett rá, hogy ez egy gyengébb időszak lesz a cég számára a jelenlegi gazdasági helyezetben, és ennek megfelelően a cég árbevétele is profitja is mérsékelten csökkent, azonban az iPhone szegmens meglepően jól teljesített, amivel részben sikerült ellensúlyozni a többi szegmensben (főleg Mac) tapasztalt visszaesést. A jelentés kicsengése összességében tehát pozitív volt, az Apple részvényárfolyama pedig felpattant.

Itt a történelmi csúcs az aranynál!

2023. május 04. 17:49 | Mohos Kristóf

Itt a történelmi csúcs az aranynál!

Történelmi csúcsra ért a mai nap folyamán az arany ára, a klasszikus menekülőeszközként számon tartott nemesfém áremelkedése mögött több rövid és hosszabb távú ok is meghúzódik. De vajon mire lehet számítani a történelmi csúcs után, milyen események befolyásolhatják az arany árát?

Jó híreket hozott a BMW, emelkedik az árfolyam

2023. május 04. 16:46 | Portfolio

Jó híreket hozott a BMW, emelkedik az árfolyam

A BMW részben a drágább autók növekvő értékesítésének köszönhetően javuló marzsokat ért el az első negyedévben, és megerősített az idei évre vonatkozó előrejelzését a mai gyorsjelentés során. Ezzel együtt viszont figyelmeztetett a gyártó, hogy a költségek továbbra is magasak, a verseny pedig egyre fokozódik, különösen Kínában.

Minden adott, újabb naperűművet építhet az Alteo

2023. május 04. 15:31 | Portfolio

Minden adott, újabb naperűművet építhet az Alteo

Megvalósultak a post-closing feltételek az EDELYN SOLAR Kft felvásárlásával kapcsolatban, így most már adottak a lehetőségek ahhoz, hogy megkezdhesse egy közel 20 MW-os naperőmű kivitelezését az Alteo, amennyiben erről a társaság döntést hoz.

Földbe döngölték az energiaárakat, az olajcégek mégis lubickolnak a profitban - Mi folyik itt?

2023. május 04. 14:45 | Mohos Kristóf

Földbe döngölték az energiaárakat, az olajcégek mégis lubickolnak a profitban - Mi folyik itt?

A szokatlanul enyhe téli időjárásnak és az orosz fosszilis energiatermékekről való sikeres leválásnak köszönhetően az elmúlt hónapok a meredek olaj-és gázáresésről szóltak az energiapiacon, jelen pillanatban tehát szerencsére nem panaszkodhatunk a tavaly ilyenkor (és később) látott magas energiaárakra, amik lehetővé tették, hogy a legnagyobb olajcégek brutális rekordprofitokat hozzanak össze a negyedévekben. Hiába azonban a jegyzések beesése, a supermajor cégek így is rendkívül magas számokkal tudtak előrukkolni az elmúlt napokban - elemzésünkben utánajárunk, hogy mi okozhatta az elemzői várakozásokat túlszárnyaló eredményeket.

Bill Ackman: bajban van a bankrendszer, mi meg végignézzük, ahogy bedőlnek a dominók

2023. május 04. 10:45 | Portfolio

Bill Ackman: bajban van a bankrendszer, mi meg végignézzük, ahogy bedőlnek a dominók

Ismét feléledtek az amerikai regionális bankredszer problémáival kapcsolatos félelmek, miután a napokban megtörtént minden idők második legnagyobb amerikai bankcsődje. Bár ez a lépés sokak szerint a pánik továbbterjedését más regionális bankokra megállította, a befektetők nem egészen ezt kezdték el árazni, az árfolyamok zuhanása alapján az volt a kérdés, hogy melyik bank lehet a következő gyenge láncszem - a legújabb fejlemény nem sokat váratott magára, tegnap ugyanis napvilágra kerültek egy Los Angeles-i bank eladásáról szóló híresztelések, aminek hatására a pénzintézet részvényei 50 százalékkal estek a zárás utáni kereskedésben. Az egyre élesebb helyzetben megszólalt Bill Ackman, a Pershing Square Capital Management igazgatója, aki a regionális bankrendszer problémáiról értekezett a Twitteren.

Nagy rali után lefordult a magyar tőzsde

2023. május 04. 09:15 | Portfolio

Nagy rali után lefordult a magyar tőzsde

Az elmúlt napokban jelentősen emelkedett a magyar tőzsde, főleg az OTP húzta felfelé a magyar piacot, azonban ma reggel úgy tűnik, hogy a hazai piac is beáll az európai sorban, hiszen a nemzetközi hangulattal együtt esik a magyar tőzsde.

Közel 500 milliárd forintot fizetnek ki a magyar cégek - Mutatjuk, hogy lehet hozzájutni

2023. május 04. 09:00 | Kövesy Károly

Közel 500 milliárd forintot fizetnek ki a magyar cégek - Mutatjuk, hogy lehet hozzájutni

A tavasz utolsó hónapját tapossuk, ami a változékony időjárás ellenére több szempontból is jó hírnek számít. Egyrészt, hamarosan beköszönt a nyár és indulhat a nyaralási szezon, de a tőzsdei befektetőknek talán még ennél is fontosabb, hogy lezajlottak a magyar cégek éves rendes közgyűlései, amelyeken döntés született a tavalyi év eredményei utáni osztalékfizetésről. Ez azt jelenti, hogy hazai cégek hamarosan több százmilliárd forintot kezdenek el kifizetni a részvényeseik számára, és aki időben kapcsol, az még nagyon vonzó osztalékhozam mellett tud vásárolni. A rendelkezésre álló információk alapján összegyűjtöttük, hogy mekkora kifizetésekre számíthatnak a részvényesek, illetve, hogy melyek azok a kiemelt dátumok, amelyekre érdemes lesz figyelni a következő időszakban.

Részletes keresés