rezsi

2014. április 01. 18:57 | Portfolio

Néhány állami céggel tartaná alacsonyan a rezsit a Fidesz

A rezsicsökkentéssel eddig körülbelül 250 milliárd forint maradt a családok zsebében a szolgáltatók helyett, és már áprilisban 25 százalékkal alacsonyabb fogyasztói gázárat fizetnek az emberek, mint 2012 decemberében - mondta Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője kedden az MTI-nek.

2014. április 01. 08:47 | MTI

Gázárcsökkentéssel indult az április

Mától újra csökken a rezsi, a gáz ára 6,5 százalékkal mérséklődik. Szeptembertől az áram, októbertől pedig a távhő ára is csökkenni fog.

2014. március 13. 10:30 | Portfolio

Furcsára sikerült az áprilisi gázárcsökkentés első eleme (2.)

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal nemrég közölte, hogy az áprilisban megvalósuló egyetemes földgázszolgáltatásra vonatkozó 6,5%-os díjcsökkentés részeként új árrendelet adott közre a rendszerhasználati díjakra vonatkozóan. Miközben az elosztási alapdíjakat 6,6%-kal csökkentette a Közműhivatal, addig a forgalmi díjak esetében 10-20%-os emelkedés lesz áprilistól.

2014. március 05. 13:09 | Portfolio

Rezsi: több fejlesztési díj esetében csökkennek a fogyasztói terhek

A kormány a mai ülésén tárgyalt a rezsicsökkentéssel kapcsolatos további lépésekről. Döntött arról, hogy a lakosság a civil szervezetek, az önkormányzatok és a vállalkozások számára a teljesítménybővítés, a fejlesztési hozzájárulás, a hálózat bővítés, csatlakozás, bekötés, mérőhely kialakítással kapcsolatos területeken, a méltányos tehermegosztást tűzi ki célul. Ez azt jelenti, ahol eddig a fogyasztót terhelték a költségek, ott a jövőben a szolgáltatót terheli a költségek minimum 50%-a - olvasható a kormány közleményében.

2014. február 26. 12:55 | Portfolio

Döntött a kormány: nem ma véreznek el a közműszolgáltatók

A kormány az újabb rezsiintézkedések keretein belül négy esetben rendelt el vizsgálatot, továbbá döntés született arról, hogy a mérőórákkal kapcsolatos minden költség a jövőben a szolgáltatókat fogja terhelni. Az Elmű-Émászt szigorú vizsgálat alá vonják, míg a nemrég teljes egészében közösségi tulajdonba került Főgázt átvilágítják. Az alapdíjak eltörléséről még nem született döntés.

2014. február 26. 08:42 | Portfolio

Orbán megnyugtatott mindenkit - Lesznek még rezsicsökkentések

A kormányfő egy tévéinterjúban beszélt arról, hogy a harmadik rezsicsökkentésen túl még tovább csökkentések is várhatók, mert az a cél, hogy a következő négy évben hazánkban legyen a legolcsóbb a villamos energia ára. A mai kormányülésen olyan újabb javaslatokat fogadhatnak el, amelyek elősegítik, hogy a szolgáltatók "tisztességesebben bánjanak az emberekkel" - idézi a köztévé a kormányfőt.

2014. február 24. 14:43 | MTI, Portfolio

Rogán "3+1" gyomrost adna az energiacégeknek

A Fidesz azt javasolja a kormánynak, vizsgálja meg a közműszámlákban szereplő alapdíjak jelentős csökkentésének vagy teljes megszüntetésének lehetőségét - közölte Rogán Antal, a Fidesz parlamenti frakcióvezetője hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

2014. február 20. 16:02 | Portfolio

Rezsiháború: növekedhet a feszültség Brüsszel és a kormány között

Az Európai Bizottság kétoldalú egyeztetéseket javasol a központi árszabályozás fokozatos kivezetéséről azoknak a tagállamoknak, így Magyarországnak is, amelyek jelenleg is alkalmazzák ezt a gyakorlatot - közölte csütörtökön az MTI-vel egy bizottsági forrás.

2014. február 08. 15:05 | Portfolio

Állami bevásárlás: ezeket a cégeket nézhette ki magának Orbán

A kormányfő több alkalommal is beszélt arról, hogy a monopol jellegű szolgáltatást nyújtó társaságokat állami tulajdonban szeretné tudni. A rezsicsökkentés, az új különadók, illetve az elmúlt időszakban napirendre került "nonprofit közműszolgáltatás" mind a kormányfő és a kormány "államosítási" szándékait erősítik. Mindeközben van olyan szolgáltató, amely már az utolsó rezsiháború-mentes évben is közel 80 milliárd forintos veszteséget könyvelt el.

2014. február 06. 11:15 | MTI

Döntött az országgyűlés - Befutott a "rezsigőzős"

Elfogadta az Országgyűlés csütörtökön a harmadik rezsicsökkentésről szóló törvényt, amely szerint az idén három lépésben lesz olcsóbb a rezsi: a gáz ára április 1-jétől 6,5 százalékkal, az áramé szeptembertől 5,7 százalékkal, a távhő ára pedig októbertől 3,3 százalékkal csökken.

2014. február 04. 09:29 | Patkó Gábor, MTI

Rogán eldörrentette a "Paks-rezsi-ágyút"

Magyarországnak az az érdeke, hogy egyáltalán ne importáljon villamos energiát, sőt exporthelyzetbe kerülhessen - idéz az MTI Rogán Antalt, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét egy újbudai rezsicsökkentési fórumról.

2014. január 28. 10:05 | MTI

Rezsi-ügy: Brüsszelnek nem csak Magyarországgal van gondja

Minden olyan uniós tagállammal kétoldalú egyeztetéseket folytat az Európai Bizottság, amelyben központilag szabályozzák a kiskereskedelmi energiaárakat - közölte magyar újságírókkal egy név nélkül nyilatkozó bizottsági forrás.

2014. január 27. 10:35 | Portfolio

Az MVM állhatja a következő rezsicsökkentés 70%-át

Németh Szilárd, az M1 A Lényeg című műsorában számolt be arról, hogy a következő rezsicsökkentés a piac minden szereplőjét érinti majd, példaként említve, hogy az állami energetikai csoport a díjcsökkentési lépés fedezetének 70%-át állhatja majd. Az országgyűlési képviselő, aki egyben Csepel polgármestere is, beszámolt arról is, hogy városrészében egy mintaprojekt keretén belül felszámolnák a közműtartozásokat.

2014. január 27. 09:55 | BruxInfo

Brüsszel buktathatja meg a rezsicsökkentést?

Az Európai Bizottság kész kötelezettségszegési eljárásokat indítani azokkal a tagállamokkal szemben, amelyekkel a folyamatban lévő kétoldalú egyeztetések során nem sikerül megállapodni az energiaár-szabályozás fokozatos kivezetéséről - közölte egy magas rangú bizottsági illetékes egy brüsszeli szakmai konferencián - írta hétvégén a BruxInfo.

2014. január 08. 20:31 | Portfolio

Gőzerővel készül a harmadik rezsicsökkentés

"Rezsicsökkentéssel kezdjük az új évet. Ülésezett a munkacsoport: az előkészítő tanulmányok és a számok alapján egyértelműen megvalósítható a harmadik rezsicsökkentés. Közel vagyunk a megoldáshoz, jövő hétre véglegesítjük a frakcióülésre készülő javaslatokat." - tette közzé Facebook-oldalán Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője.

2013. december 30. 05:21 | Patkó Gábor

És még csak most jön a Rezsiháború? (Top 10 sztori - 2.)

Túl a második jelentős rezsicsökkentési hullámon a vezetékes energiaszolgáltatásban egyértelműen kijelenthető, hogy a jelenlegi kormányerők rátaláltak a politikacsinálás Szent Gráljára. A rezsicsökkentés politikai szempontból jól kommunikálható, népszerű, kevésbé terheli az államkasszát, és mindemellett az ellenzéknek sem ad érdemi támadási pontot. Az érem másik oldalán azonban ott vannak a gazdasági szempontok, amelyek korántsem festenek ennyire pozitív képet az akciósorozatról. Az év egyik legnagyobb sztorija egyértelműen a Rezsicsökkentés volt 2013-ban.


Részletes keresés