rák

Sokkal hatékonyabban ismerheti fel a mellrákot a mesterséges intelligencia, mint az orvos

Sokkal hatékonyabban ismerheti fel a mellrákot a mesterséges intelligencia, mint az orvos

A svédországi Lund Egyetem új tanulmánya szerint a mesterséges intelligencia (AI) jelentősen segíthetné a mellrák diagnosztizálását, különösen a radiológushiánnyal küzdő országokban. A kutatás megállapította, hogy az AI által támogatott mammográfiás szűrés csaknem a felére csökkentette a radiológusok munkaterhelését, ráadásul az AI-rendszer 20%-kal több rákos megbetegedést fedezett fel, mint a két mellradiológus által végzett rutinszerű kettős leolvasás.

Döntött a WHO: rákkeltő lehet az egyik gyakran használt édesítőszer

Döntött a WHO: rákkeltő lehet az egyik gyakran használt édesítőszer

A Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO), valamint az Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezet (FAO) élelmiszer-adalékanyagokkal foglalkozó közös szakértői bizottsága (JECFA) ma közzétette legfrissebb listáját a lehetséges rákkeltő anyagokról. A korábban már megjelent előrejelzésnek megfelelően, az aszpartám is felkerült erre a listára, az IARC az aszpartámot az emberre nézve lehetséges rákkeltőnek minősítette.

Rákkeltő anyagnak nyilvánítja a WHO a Coca-Colában is megtalálható édesítőszert

Rákkeltő anyagnak nyilvánítja a WHO a Coca-Colában is megtalálható édesítőszert

A WHO rákkutató részlege, a Nemzetközi Rákkutatási Ügynökség (IARC) a jövő hónapban lehetséges rákkeltő anyagnak fogja nyilvánítani az aszpartámot, amely a világ egyik legelterjedtebb mesterséges édesítőszere és olyan termékekben is megtalálható, mint a Coca-Cola diétás üdítők és a Mars rágógumi.

Érdekes dologra bukkantak a kutatók az alkoholfogyasztásnál

Érdekes dologra bukkantak a kutatók az alkoholfogyasztásnál

Egy új kutatás szerint a kevés vagy mérsékelt alkoholfogyasztás csökkentheti a szívbetegségek kockázatát, mivel hosszú távon csökkenti az agyban a stresszjelzéseket. Mielőtt nagyon megörülnénk, arra is felhívják a figyelmet, hogy bármilyen mennyiségű alkohol növeli a rák kockázatát – számol be a hírről a The Guardian.

Biztató eredményt ért el az AstraZeneca a rák kezelésében

Biztató eredményt ért el az AstraZeneca a rák kezelésében

Az AstraZeneca szerdán azt közölte, hogy Imfinzi és Lynparza rákgyógyszereinek a kombinációja elérte a fő célt egy előrehaladott petefészekrákban szenvedő betegeknél végzett, késői stádiumú vizsgálatban - írja a Reuters.

Joe Bident rákkal műtötték

Joe Bident rákkal műtötték

Bőrrákos elváltozást távolítottak el Joe Bidenről, de orvosa pénteki közlése szerint rutinbeavatkozásról volt szó, további kezelést nem igényel.

Forradalmi lépéssel gyorsítaná fel a rákkutatást az EU

Forradalmi lépéssel gyorsítaná fel a rákkutatást az EU

Az Európai Unió hétfőn elindított egy projektet a rákos képalkotó adatok összegyűjtésére és összesítésére annak érdekében, hogy a mesterséges intelligencia segítségével felgyorsítsa az innovációt és a korai rákdiagnózist – számol be a hírről a Reuters.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Eljöhet a benzinkutak bosszúja
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.