Megjelent az úgynevezett "lex akkugyár" kormányrendeletre vonatkozó részletes kormányzati magyarázó utasítás a Hivatalos Értesítőben. A kormány azt közölte, hogy a kivételezés lehetőségét kizárólag a Dunaferr megmentése céljából vezették be a környezetszennyezési szabályokat megsértő vállalatok esetében, azonban a most megjelent szöveg alapján mégis több szereplőre vonatkozhat majd a lazább keretrendszer.
Angliában és Walesben legalább 2000 rendőr veszítheti el az állását a brit kormány azon tervei alapján, amelyek a szabálysértési rendszer átalakítására irányulnak - írja a The Times.
A brazil futballsztár Neymart több mint 1 milliárd forintos bírsággal sújtották, mert a helyi hatóságok szerint megsértette a környezetvédelmi előírásokat a Brazília délkeleti részén található tengerparti luxusvillájának építése során.
Május 1-jétől a rendőrség szigorúbban szankcionálhatja a gyorshajtókat, de eddig több kérdés is fölvetődött azzal kapcsolatban, a gyakorlatban mit is fog ez jelenteni. Óberling József ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője a kreszvaltozas.hu-nak most tisztázta a felmerülő kérdéseket.
A köztársasági elnök szerint az április 11-én elfogadott törvény „a közösség tagjai közötti bizalmatlanság növelését szolgálhatja" - írja a 24.hu.
Több száz bírságot szabtak ki a rendőrök szabálytalan autósoknak az év első három hónapjában a "Pofátlan(tan)ítás" ellenőrzések során - tudatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) pénteken a police.hu oldalon.
A Pest megyei katasztrófavédelem végül kiadja a gödi Samsung-gyár új létesítményeire a hatósági engedélyt, annak ellenére, hogy a lakosság az utóbbi időben hevesen tiltakozott a bővítési projekt ellen – írja a Mérce.
Petárdázni idén szilveszterkor is tilos, a legális árusoktól vásárolt tűzijátékok december 31-én este hat órától január 1-jén reggel hat óráig használhatók - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata kedden a police.hu-n.
Németországban azt tervezik, hogy megerősített hatáskörrel ruházzák fel a versenyhatóságot, miután a rendkívüli adócsökkentés nem hozta el a fogyasztók számára a tervezett árcsökkentést. Robert Habeck gazdasági miniszter azzal vádolta az olajtermelőket, hogy nem adták át az alacsonyabb adókból származó előnyöket a fogyasztóknak, és így profitáltak az energiaárak ugrásszerű emelkedéséből.
Érdekes statisztikákat kapott a vezess.hu az ORFK-tól, ezekből kiderül, hogy ma több ezer ember vezet jogosítvány nélkül Magyarországon, holott ez már bűncselekménynek számít.
A rendőrség fokozott ellenőrzést tart a város frekventált részein, különösen a parton. Azok, akik nem hordanak maszkot vagy közterületen ételt–italt fogyasztanak, büntetésre számíthatnak.
Ismét problémák vannak a Deutsche Bank háza táján, legújabban a befektetési banki termékek félrevezető értékesítése miatt indult belső vizsgálat – írja a Financial Times.
Többször kellett intézkedniük a rendőröknek szilveszter éjjel a kijárási tilalom megszegése, illetve pirotechnikai termékek használata miatt - közölte a rendőrség péntek reggel a honlapján.
A járvány elleni védekezés érdekében szilveszterkor nem lehet tűzijátékozni - derül ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ közleményéből.
A Morgan Stanleynél dolgozó két, vezető árupiaci kereskedőnek is az állása bánta, hogy a WhatsAppot használták munkahelyi csevegésre – számol be a hírről a Financial Times. A Wall Street-i vállalatok egyre erőteljesebben lépnek fel az olyan kommunikációs csatornákkal szemben, amelyeket nem tudnak ellenőrizni.
Abban az esetben, ha a kijárási korlátozás alatt egy budapesti lakos autót vásárol és ezt követően eleget tesz bejelentési kötelezettségének, nem követ el szabálysértést - jelentette ki az Operatív Törzs vasárnap a Portfolio kérdésére.
Nagy tervekkel álltak elő.
Van olyan forgatókönyv, hogy egyikőjük sem nyer egyértelműen.
Gyakorlati, jól bevált módszerek.
Úgy beszél, mintha nyert volna az államban.
Tardos Gergelyt, az OTP Bank elemzési központjának igazgatóját kérdeztük.
Simák Pál a Portfolio Checklistnek nyilatkozott a Hitelezés 2024 konferencián.
Czímer Gábort, az Új Szó belpolitikai újságíróját kérdeztük a Szlovákiában kialakult helyzetről.