2001. október 17. 08:02 | Portfolio
2001. október 17. 08:02 | Portfolio
2001. október 17. 07:11 | Portfolio
Várakozások feletti eredményszámokat tett közzé a tegnapi amerikai piaczárás után a világ első számú hardvergyártó vállalata, az IBM, melynek az árbevétele az előzetes prognózisoktól elmaradó volt, elsősorban a hardver eszközök csökkenő kereslete miatt, amit azonban a szoftverbevételek, valamint a szolgáltatások értékesítése javítani tudott. A részvények árfolyama 4%-ot erősödött a bejelentés után, mivel az IBM új gondolja, tartani tudja a korábbi terveket az év utolsó három hónapjára vonatkozóan is.
2001. október 17. 07:10 | Portfolio
A tegnapi piaczárás után közzétette harmadik negyedéves eredményszámait a világ legnagyobb chipgyártója, az Intel. A társaság az előzetes várakozások feletti, 6.5 mrd dolláros árbevételt ért el, így az előző negyedévhez viszonyítva növekedtek az értékesítések, a nettó eredmény azonban a várakozásoknak megfelelően alakult. A cég részvényeinek az árfolyama mégis csökkent a zárás utáni kereskedésben, mivel az Intel alacsonyabb bevétellel számol az év utolsó három hónapjában, mint ahogyan azt az elemzők várták.
2001. október 16. 14:29 | Portfolio
2001. október 16. 13:47 | Portfolio
2001. október 16. 13:24 | Portfolio
2001. október 16. 12:03 | Portfolio
A mai amerikai piaczárás után teszi közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a világ legnagyobb hardvergyártó vállalata, az IBM. A társaság elnöke, Louis Gerstner megítélése szerint a társaság legfőbb előnye a riválisokkal szemben az üzleti modell, melyet a többi hardvergyártó is próbál lemásolni, s melynek lényege, hogy egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek a vállalati szerverek, valamint a szolgáltatások értékesítésére.
2001. október 16. 11:27 | Portfolio
2001. október 16. 11:27 | Portfolio
2001. október 16. 09:29 | Portfolio
2001. október 16. 08:58 | Portfolio
Európa legnagyobb háztartási berendezéseket gyártó vállalata, és harmadik legnagyobb chipgyártója, a Philips ma reggel tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését, melyben az előzetes elemzői várakozásoknál nagyobb veszteség található. A vesztesége működés a társaság szerint a romló gazdálkodási környezettel, elsősorban a félvezetők, mobiltelefonok és televíziók csökkenő keresletével magyarázható, ami egyenes következménye a szeptember 11.-ei terrorista támadást követő fogyasztói bizalom csökkenésének.
2001. október 16. 08:36 | Portfolio
2001. október 15. 16:25 | Portfolio
2001. október 15. 13:54 | Portfolio
2001. október 15. 13:44 | Portfolio
2001. október 15. 13:09 | Portfolio
2001. október 15. 11:32 | Portfolio
László Gézával, az Antenna Hungária elnök-vezérigazgatójával folytattunk egy átfogó beszélgetést, amely amellett, hogy a most ismételten az érdeklõdés középpontjába került Vodafone részesedést boncolgatta, alapos figyelmet fordított a társaság tõkehiányának lehetséges megoldási módozataira és esélyeire, valamint az AH üzletmenetére. Az interjúból olvasóink megtudhatják, hogy az állam oldaláról még idén megszülethet az orientáló döntés az AH eladásról, miközben a lehetséges befektetõk egyes üzletágak iránt külön-külön is érdeklõdhetnek. A beszélgetésben ismét nyomatékosításra került, hogy amennyiben nem kerül rendezésre a társaság tõkehelyzete, akkor a növekedésrõl le kell mondani. A Vodafone a múlt heti tõkeemelésen felül akár 1 éven belül újra igényelhet friss tõkét.
Portfolio.hu: A társasághoz érkezésedkor az Antenna Hungária mûködésében és szervezetében egyaránt tipikus állami vállalat volt. Sikerült a társaságot átalakítani végleg egy modern, piacgazdasági alapokon mûködõ szervezetté? Van-e még tere a további hatékonyságjavításnak?
2001. október 15. 10:07 | Portfolio
A 8 kereskedési nap óta tartó Synergon-láz sok befektető és spekuláns fantáziáját megmozgatta. A vételi ajánlatokat egyrészt a Videotonnal (egészen pontosan Széles Gáborral) kapcsolatos találgatások, másrészt a nagy állami megrendeléssel kapcsolatos várakozások indukálhatták. Az árfolyam már napok óta limittel emelkedik, a forgalom pedig múlt hét csütörtökön és pénteken már új csúcsokat döntögetett: a Synergon történetének harmadik és negyedik legnagyobb forgalmát produkálták a brókerek. Az elmúlt két nap alatt a jegyzett tőke több mint 20%-a, a közkézhányadnak pedig a közel 32%-a fordult meg. A kötéseket közelebbről megvizsgálva nagy valószínűséggel ki lehet jelenteni, hogy nem felvásárlásról van szó, a napi forgalom 80%-át a day-trade és a rövid, egy-két napos spekuláció adja, míg a fennmaradó rész eladói oldalát továbbra is az intézményi befektetők folyamatos kiszállása jellemzi. Így a kétségkívül látványos szárnyalás most már hamar véget érhet, ezt egyedül talán a korán short pozíció felvett befektetők kirázása késleltetheti.
2001. október 15. 08:17 | Portfolio
2001. október 12. 14:18 | Portfolio
Négy éve nem látott ilyet a piac.
Egyesek már a Nokia sztori megismétlődésétől tartanak.
A költségvetés azonban még így sem szárnyal. Ennek köszönhető, hogy nem állt fejre.
Mekkora robbanást hoz, és milyen versenyt generál a program?
Aranyat érhet egy adóstárs, aki viszont csak házastárs vagy szülő lehet.
Ezeket még Te is rosszul tudtad? - Öntsünk tiszta vizet a pohárba!
Itt a lista, hol és mikor.
Csak az M1-esen több baleset történt.
Az is kiderült, hogy erre mikor kerülhet sor.
Az USA túl keveset és túl későn szabályoz, míg Európa túl sokat és túl hamar.
Eljött a következmények ideje.
A krakkói repülőtéren.
Az AI az új vasút - írtuk nemrég egy posztunkban. Beruházási oldalról tényleg lehet így tekinteni, de vagyongyarapítási oldalról inkább a kriptóra hasonlít: egyetlen szektor ilyen... Th
Kelet-Közép Európa jövőjét a rendelkezésre álló erőforrások és képességek, röviden a potenciál határozza meg. A kérdés, hogy a potenciált mennyiben tudjuk felhasználni a régió polgá
2023 nyarán lépett hatályba a 2023. évi XXV. törvény, - a panasztörvény - amely a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentéséről szól. A bejelentővéd
Szeptember másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőz
Miközben a hidrogénmeghajtás fontos eszköze lehet a közlekedés kizöldítésének, arról lényegesen kevesebb szó esik, hogy a hidrogén az ipar dekarbonizációjában is sz
Közel két évvel ezelőtt, az árfolyam kitörése előtt pár hónappal azt írtam elemzésemben, hogy az aranyárfolyam radikális emelkedése szinte garantált, akár háromszorozhat is a sárga... Th
Portfolio Checklist: mikor lesz Paks II-es áram a konnektorunkban?
Újra hasít az AI-sztori.
Aduász lehet a búza itthon, a fajtaválasztáson és a technológián azonban nagyon sok múlik.