telekom

2010. július 12. 15:44 | Portfolio

Új felsővezető a Telekomnál

A Magyar Telekom bejelentette, hogy a társaság igazgatósága a mai napon 2010. szeptember 1-jei hatállyal kinevezte Keszég Attilát a cég értékesítési és szolgáltatási vezérigazgatóhelyettesévé.

2010. július 07. 08:08 | Portfolio

Kábeltársaságot vesz a Magyar Telekom

A Magyar Telekom bejelentette, hogy megállapodást írt alá a Modultechnika Kft. 100%-os üzletrészének megvásárlásáról. A vételár hozzávetőleg 1,5 milliárd forint feltételezve, hogy a tranzakció zárásakor a társaságnak nem lesz készpénz- és hitelállománya.

2010. július 05. 08:42 | Gereben Ágnes

Jön az orosz Google és Microsoft?

A világ legnagyobb internet hálózata, a google két feltalálójának és milliárdos tulajdonosának egyike, az Oroszországból 1979-ben, alig hat évesen elszármazott Szergej Brin nemrég így jellemezte szülőhazáját:"hófödte Nigéria, amelyet cowboyok irányítanak".

"A felelőtlenségből és kalandvágyból hazájukban maradt" oroszok közül is sokan így látják. Ez az oka annak, hogy a részben vallási gyökerű, részben a két évszázados birodalmi múltból fakadó felsőbbrendűség tudata mellett a hatalmas ország polgáraiban, sőt elitjében is működik a nyugati világgal szembeni kisebbrendűség érzése. A szovjet korszakot szinte kezdettől - még a hidegháború félelmetes erejű szembenállása közepette is -- végigkísérte az Amerikai Egyesült Államok iránt egyszerre irigységből és meghaladni vágyásból szövődő, ellentmondásos felfogása. Nyikita Hruscsov pártfőtitkárként 1959-ben azzal fenyegette (szerinte bizonyára inkább kecsegtette) Eisenhower amerikai elnököt, hogy az ő unokái már a kommunizmus feltétlen hívei lesznek. Mint tudjuk, nem egészen így történt. Sőt, egyáltalán nem, amit mi sem érzékeltet jobban, mint hogy "Nyikita cár" unokái már nagyjából húsz éve amerikai állampolgárok. Pedig a Hruscsov-korszakban hivatalos politika lett "az utolérni és meghaladni Amerikát" jelszó.

2010. július 02. 12:18 | Portfolio

Közel 30 milliárd forintos MakTel osztalék

A Magyar Telekom bejelentette, hogy leányvállalata, a MakTel közgyűlést tartott, melyen a 2009. üzleti év után 6,47 milliárd macedón dénár (2010. július 1-ei 4,59 HUF/MKD árfolyamon számolva mintegy 29,7 milliárd forint) összegű osztalék kifizetéséről határozott.

2010. június 25. 05:10 | Portfolio

Brutális tempóban terjed az ingyentelefon!

Rohamtempóban nő az internetes hangátvitel (VoIP) népszerűsége, a Skype vezérigazgatója a héten egy Taipeiben tartott sajtótájékoztatón azt nyilatkozta, a cél, hogy a jövőben valamennyi internetre csatlakoztatható eszközön elérhető legyen a cég szoftvere.

2010. június 23. 12:20 | Portfolio

Elhagyja a Telekom az amerikai tőzsdét

A Magyar Telekom úgy döntött, hogy megszünteti a Társaság amerikai letéti jegyeinek (ADR-ek) New York-i tőzsdei (NYSE) jegyzését. Az Igazgatóság jóváhagyta a döntést a mai ülésén.

2010. június 22. 21:00 | Portfolio

A britek is vegzálják a Google-t

Több másik ország után a brit hatóságok is vizsgálatnak vetik alá a Google-t, amely az utcákat fotózó autóival egyúttal a környező internetes hálózatokról is adatokat gyűjtött. A vállalat a hibát ugyan elismeri, de vitatja, hogy jogszabályokat sértett volna.

2010. június 21. 20:09 | Portfolio

Máris belekezd a Deutsche Telekom az LTE hálózat építésébe

A szupergyors internet terjedése elkezdődött, a Deutsche Telekom megkezdi az LTE (Long Term Evolution) technológiára épülő mobilhálózatának kiépítését. Mint ismeretes, ez az a megoldás, amellyel a Budapest XI. kerületében zajló teszteken nemrég elérték a 100 Mbps-os mobilinternetes letöltési sebességet.

2010. június 21. 14:06 | Portfolio

Újra 5% felett az Erste az econetben

Az econet bejelentette, hogy az Erste Befektetési Zrt. újra 5% feletti tulajdonosként jelent meg a cégben.

2010. június 18. 12:32 | Portfolio

Díjat kapott a Magyar Telekom

A Global Telecoms Business nemzetközi távközlési szaklap ez évi innovációs díját nyerte el a Magyar Telekom által üzembe helyezett szolgáltatáslétesítési és automatizálási platform. A rendszer felgyorsítja és olcsóbbá teszi az új szolgáltatások bevezetését és csökkenti az üzemeltetési költségeket is.

2010. június 17. 08:30 | Portfolio

Pert nyert a Telekom

A Fővárosi Bíróság, mint első fokú bíróság 2010. június 16-án kihirdetett ítéletében elutasította a Magyar Telekom két kisrészvényesének keresetét a 2009. június 29-i közgyűlési határozatok hatályon kívül helyezéséről.

2010. június 15. 13:10 | Portfolio

Távozik az NHH elnöke is

Rozgonyi Krisztina, az NHH Tanácsának elnöke a mai napon írásban felajánlotta a lemondását a miniszterelnöknek. A lemondást Orbán Viktor elfogadta.

2010. június 15. 10:45 | Portfolio

Újabb GTS tranzakció: megveszik az Interware-t (3.)

A GTS Central Europe (GTS), a GTS-Datanet anyavállalata bejelentette, hogy felvásárolja az Interware Zrt-t, a hazai adatközponti szolgáltatások piacának egyik jelentős szereplőjét. Az ügylet a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyásától függ, és várhatóan 2010. harmadik negyedévének végéig zárul majd le. A felek a megállapodás pénzügyi részleteit nem hozták nyilvánosságra.

2010. június 09. 11:10 | Gereben Ágnes

Elképesztő folyamatok az orosz távközlésben

Az energetika mellett az orosz gazdaság szereplői a távközlést tekintik a legnagyobb üzletnek. Ebből a szférából azonban csak nagyon ritkán érkeznek hírek: többnyire készülő, majd rejtélyes okokból - feltehetőleg politikai jóváhagyás hiányában - meghiúsuló fúziókról.

2010. június 08. 11:26 | Portfolio

Nagyon megütötték a Telekomot

Igen heves eladói nyomás bontakozott ma ki a Magyar Telekom piacán. Az árfolyam már 6%-os zuhanást mutat, a papírok forgalma 922 millió forintos. Konkrét hír nem látott napvilágot, és a nap első felében az állampapírpiacról is megnyugtató híreket kaptunk. Persze olyan tényezők sem látszanak, amitől hasítania kellene a részvényeknek.

2010. június 01. 13:30 | Portfolio

Varga Mihály máris távozott

Alig több mint egy év után máris távozik a Magyar Telekomtól Varga Mihály, a vállalat csoport kommunikációs igazgatója. A kiadott közlemény szerint lejárt a szerződése és a cégnél folyó szervezeti átalakítások miatt nem hosszabbították meg.

2010. június 01. 09:31 | Portfolio

Szépen nőhet a Huawei Magyarország bevétele

Sikeres termelési és logisztikai tesztüzem esetén a távközlési eszközöket gyártó kínai Huawei jövőre 2.5 milliárd dollár, 2012-ben pedig már 3.5 milliárd dollár bevételre számít magyarországi tevékenységéből, szemben az idei 1.5 milliárd dollárral.

Charlie és Bruno

Merre mozdulhat az arany ára?

Az arany árfolyamát azonban nem csupán a monetáris politika alakítja. A világpolitikai kockázatok, az ellátási láncok geopolitikai átrendeződése és az inflációs bizonytalanság mind hozzáj

Holdblog

Mi a baj dollárral?

Cudar év van eddig a dollár mögött: a világ első számú devizája nagyon gyengült Donald Trump protekcionalista politikája mellett. De mi várhat még a zöldhasúra,... The post Mi a baj dollárr