ukrajna

Nagyobb a baj Ukrajnában, mint azt gondolták

Az ukrán kormány rontotta az idei évre vonatkozó gazdasági előrejelzését: számításai szerint a bruttó hazai termék (GDP) 5,5 százalékkal fog zsugorodni az eddig várt 4,3 százalék helyett - jelentette be Natalja Jareszko ukrán pénzügyminiszter.

Az ukránoknak is adott egy pofont a Fitch - Nem véletlenül

Az IMF-megállapodással párhuzamosan várható, egyre nagyobb esélyű adósság-átütemezésre és az igen rossz gazdasági-pénzügyi helyzetre hivatkozva egy fokozattal "CC"-re vágta Ukrajna hosszú lejáratú devizaadósságra vonatkozó besorolását péntek éjjel a Fitch Ratings. Ahogy beszámoltunk, közben Ausztriától megvonta a legjobb, "AAA" besorolást az intézmény.

Ennyit a közelgő tűzszünetről: újabb 9 ukrán áldozat

Bár a tegnap aláírt újabb minszki megállapodás csak vasárnap hajnaltól lépteti életbe az orosz-ukrán tűzszünetet, de addig is mérsékletre kérték a vezetők a kelet-ukrajnai erőket. Ennek egyelőre szinte nyoma sincs, hiszen az elmúlt 24 órában 9 ukrán katona vesztette életét a harcokban, további 40 pedig megsebesült ukrán közlés szerint.

Magyarország megmentőjének csúnya bukásáról ír a Financial Times

A 2010-ben elkezdett ukrán bevásárlásának csúnya eredménye lehet, hiszen a mostanra több mint 7 milliárd dollárnyi állampapír kitettségen mintegy 3 milliárd dolláros veszteséget szenvedhet el a Michael Hasenstab nevével fémjelzett 69 milliárd dolláros Templeton Global Bond Fund - írja a tegnap este kezdődött kulcsfontosságú minszki csúcstalálkozóra időzített cikkében a Financial Times. A ma reggel véget ért találkozó eredménye egyelőre nem világos, a folyamatosan frissülő hírfolyamunk a témában itt érhető el:

Sorsdöntő éjszaka: 12 órán át tárgyaltak Minszkben

Fontos mérföldkőhöz, egyesek szerint sorsfordító eseményhez ér az orosz-ukrán válság és a Kelet-Ukrajnában zajló harc. Szerda estétől 12 órán keresztül tárgyalt egymással az orosz, az ukrán, a német és a francia vezetés.

Fontosabb részletek

  • Szerdán Minszkbe érkezett Oroszország, Ukrajna, Németország és Franciaország első embere az orosz-ukrán válság rendezése céljából.
  • Talán ez az utolsó esély a békés megoldásra.
  • Előzőleg új megállapodásra nem számítottak diplomáciai források, csak egy közös állásfoglalásra.
  • Ukrajna közben jelezte: kész országos hadiállapot bevezetésére.
  • Barack Obama amerikai elnök pedig közölte: lehetséges az amerikai fegyverszállítás Kijevnek, kudarc esetén.
  • Eredménytelenség esetén Moszkva újabb gazdasági szankciókra számíthat.

Pluszba fordultak az amerikai tőzsdék

Nem indították túl jól a szerdai kereskedést a tengerentúli részvénypiacok. A kereskedés felénél megérkezett a pozitív fordulat, viszont végül ez a lendület sem volt elég: vegyesen zárták a napot az indexek.

Orbán Viktor Ukrajnába utazik

Orbán Viktor pénteken rövid munkalátogatást tesz Ukrajnában - jelentette be Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek szerdán.

Ma eldől Ukrajna sorsa? - Rosszak az előjelek

Ma kerül sorra a fehéroroszországi Minszkben az ún. normandiai négyek, azaz a német, a francia, az orosz és az ukrán államfő, illetve kancellár részvételével a csúcstalálkozó, amely az egyik utolsó lehetőségnek mutatkozik arra, hogy a kelet-ukrajnai válság az enyhülés, ne pedig a totális háború irányába haladjon tovább. Az áttörés esélye minimális, már az is nagy eredmény lenne, ha a szeptemberi fegyverszüneti megállapodás újrakötéséről meg tudnának egyezni a felek. A tegnapi előkészítő találkozó ugyanis elég rosszul sikerült.

Jó és rossz hírek a Raiffeisentől: itt a teljes lista

Nagyobb lett a Raiffeisen Bank International vesztesége 2014-ben, mint amekkorára az elemzők számítottak. Pozitív hír azonban a részvényeseknek, hogy 2017 végére jelentősen megerősíti tőkehelyzetét a bank, és ehhez nem tőkeemelést, hanem a szlovén és lengyel piacokról való kivonulást, valamint az orosz és ukrán kitettség csökkentését választja eszközül. Magyarországon a tevékenység optimalizációját tervezi a bank.

Mit akar Putyin? - A napokban kiderülhet

A csütörtöki kijevi, majd a pénteki moszkvai német kancellári és francia államfői látogatás után vasárnap telefonon folytatódott az orosz-ukrán válság enyhítéséről szóló egyeztetés, de sok konkrétum egyelőre nem ismert a rendezési tervről. Az viszont biztos, hogy a jövő hét első fele rendkívül sűrű lesz legfelső szintű egyeztetésekben, mivel gőzerővel készülnek a nyugati hatalmak a szerdai minszki csúcstalálkozóra. Ezen a német, a francia, az orosz és az ukrán államfő ül egy asztalhoz, hogy a tavaly szeptemberi, már régóta súlyosan megsértett fegyverszüneti megállapodást (minszki megállapodást) "feltámasszák". Nagy kérdés azonban, hogy ez sikerül-e, és sokan az egyik utolsó kísérletnek látják ezt a csúcstalálkozót a békés rendezésre. Ellenkező esetben még kiterjedtebb fegyveres konfliktus jöhet Kelet-Ukrajnában. Számos olyan tényező van azonban, ami rendkívül megnehezíti a minszki megállapodás "feltámasztását".

Szerdán dől el Ukrajna sorsa? - Erről tárgyalnak majd a csúcsvezetők!

Rendkívül sűrűnek ígérkezik a jövő hét első fele az orosz-ukrán válságról folytatott magasszintű egyeztetések tükrében, amelyek felkészítik a nyugati országokat (is) a szerdai minszki csúcstalálkozóra. Ezen a német, a francia, az orosz és az ukrán államfő ül egy asztalhoz, hogy a tavaly szeptemberi, már régóta súlyosan megsértett fegyverszüneti megállapodást (minszki megállapodást) "feltámasszák". Ez lehet az egyik utolsó esély az orosz-ukrán konfliktus csökkentésére, ellenkező esetben például a francia államfő háborúról beszél. Sok olyan problémás tényező van ugyanakkor, amely megnehezíti a minszki megállapodás "feltámasztását", azaz a kelet-ukrajnai területeken harcoló felekre való kötelező hatás elérését.

Szétszakították az ukrán fizetőeszközt

Az ukrán jegybank rendkívüli kamatemelése ellenére súlyos leértékelődést szenvedett el ma a hrivnya. A dollárral szembeni kurzus még a 24-et is elérte, ami 46 százalékos leértékelődést jelent.

Az utolsó esély? - Merkel és Hollande Moszkvába repül

Felgyorsulni látszanak az események az orosz-ukrán válságban, mivel ma John Kerry amerikai külügyminiszter mellett Angela Merkel német kancellár és Francois Holland francia államfő is Kijevbe látogat, holnap pedig a két európai vezető Vlagyimir Putyinnal egyeztet Moszkvában. Úgy tűnik, hogy ez az utolsó esély lehet az orosz-ukrán válság békés rendezésére, mivel az amerikaiak már fegyvert szállítanának a keleti régiók visszaszerzése érdekében. Közben az ukránok elengedték a hrivnyát, amely hatalmas esést szenvedett el ma és úgy tűnik, hogy az amerikai közvetítés hatására küszöbön van egy új IMF-megállapodás Ukrajnának.

Brutális kamatemelés Ukrajnában - Segít az IMF

A jelenlegi 14%-ról holnaptól 19,5%-ra (!) emeli az irányadó refinanszírozási rátáját az ukrán jegybank, hogy előkészítse az áttérést az inflációs célkövetés rendszerére - jelentette be ma reggel az intézmény. A döntés azért született, mert a nagyon alacsonyra süllyedt devizatartalékokból már nem tudják védeni a hrivnyát, amely erre a jelzésre a kamatemelés ellenére is hatalmas eséssel reagált. Közben a jegybank vezetője azt is közölte, hogy megszületett a megállapodás Nemzetközi Valutaalappal egy új hitelcsomagról, igaz ennek részletei egyelőre nem ismertek.

Óriási bukóban van Magyarország megmentője

A tavalyi negyedik negyedévben a Templeton Alapkezelő Global Bond Fund alapjának ukrán kitettsége 29%-os veszteséget könyvelhetett el, az alap piaci értéke 700 millió dollárral esett vissza - írja a Reuters.

Mégsem szállítunk gázt az ukránoknak

A rendszerhasználói igények csökkenése miatt nem szállít földgázt Ukrajnába az FGSZ Földgázszállító Zrt. - közölte a társaság az MTI érdeklődésére kedden.

Óriási vagyont buktak Janukovics emberei

Összesen csaknem kétmilliárd dollárnyi (540 milliárd forintnak megfelelő) összeget fagyasztottak be a megbuktatott és Oroszországba menekült volt ukrán elnök, Viktor Janukovics környezetéhez tartozó embereknek Ukrajnában, európai uniós országokban, illetve Svájcban lévő bankszámláin - közölte kedden Kijevben Vitalij Jarema főügyész.

"Legyen azonnal tűzszünet!"

Franciaország és Lengyelország "azonnali tűzszünetre" szólította fel az Ukrajnában harcoló feleket, valamint arra kérte Oroszországot, hogy hagyjon fel a "szeparatisták bármilyen formájú támogatásával".

Egekben a görög és ukrán hozamok, csődöt jelenthetnek a fehéroroszok (2.)

Bár a görög részvénypiac szépíteni tudott valamelyest a szerdai borzalmas teljesítménye után, de a görög államkötvények piacán igen nagy a részleges államcsőddel kapcsolatos aggodalom, így egekbe emelkedtek a kötvényhozamok. Közben ma délelőtt a fehérorosz elnök bejelentette, hogy az államadósság átütemezését kezdeményezhetik idén, ami ott is borzolja a befektetők idegeit. Ugyanez a helyzet az ukránoknál is, ahol múlt héten jelentették be az átütemezés szándékát és a névérték fele körül fognak az ukrán kötvények árfolyamai.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Vadonatúj autóvásárlási támogatás jöhet Magyarországon
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.