Jelentős győzelmet aratott a legnagyobb német ellenzéki párt, a CDU a tartományi jogú Berlin városában vasárnap rendezett választáson, miközben Olaf Scholz kancellár pártja, az SPD történelmi vereséget szenvedett. Az eredmények ellenére azonban az a legvalószínűbb, hogy marad a német fővárost eddig is irányító hárompárti baloldali koalíció. Milyen következményekkel járhatnak a vasárnapi eredmények Scholzra és a német kormányra nézve?
Mind a három, még működő németországi atomerőmű üzemidejét meghosszabbítják 2023 tavaszáig - döntött hétfőn Olaf Scholz kancellár.
Németország negyedik legnépesebb tartományban, Alsó-Szászországban vasárnap helyi parlamenti választásokat tartottak, amelynek regionális jelentőségén túl az országos politikára is kihatása van. Bár a tartományi választások közel sem fordíthatók le egy az egyben a szövetségi szintre, bizonyos jelenségeket és trendeket mutatnak, például a kormánykoalíció és pártjainak megítélését. A helyi választás nagy vesztese a legkisebb koalíciós partner, a Szabaddemokrata Párt (FDP), amely kiesett a tartományi parlamentből. A pártvezetés a kudarc felelősségét igyekszik az országos koalícióra kenni, reakcióként pedig várhatóan nagyobb beleszólást követel majd magának a kormányban, ami kódolja a feszültséget a másik két koalíciós partnerrel, a szocialistákkal és a zöldekkel. Kormányválság jöhet Európa legerősebb gazdaságában? Talán itt még nem tartunk, az előjelek mindenesetre nem biztatók.
A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) nagy arányú győzelmét jelzik a németországi Alsó-Szászország tartományban vasárnap tartott tartományi (Landtag-) törvényhozási választásról urnazárás után megjelent első adatok, a szavazókörökből kilépők megkérdezésén alapuló felmérések (exit poll).
Az angliai helyhatósági választások péntek délutánig ismertté vált részeredményei szerint több kulcsfontosságú térségben, köztük hagyományosan konzervatív vezetésű londoni kerületekben jelentősen előretört az ellenzék.
A német kormánykoalíció mindhárom pártja, a szociáldemokraták (SPD), a Zöldek és a liberálisok (FDP) is támogatják Frank-Walter Steinmeier német elnök újbóli megválasztását.
Megszavazta a német Zöldek tagságának többsége a szociáldemokratákkal (SPD) és a liberálisokkal (FDP) kötött koalíciós szerződést, így elhárult az utolsó akadály Németország következő szövetségi kormányának megalakítása előtt - jelentették be hétfőn Berlinben.
Keményebb diplomáciai fellépést ígért az általa tekintélyelvűnek minősített rendszerekkel szemben, és nem zárta ki a pekingi téli olimpia bojkottját Németország leendő külügyminisztere egy szerdai interjúban.
Ezekben a percekben zajlik az SPD, az FDP és a Zöldek közös sajtótájékoztatója Berlinben, amelyen a pártok bemutatják Németország új kormányának koalíciós szerződését. A megállapodást hosszú hetek egyeztetése előzte meg, mostanra azonban világossá vált, hogy napokon belül véget ér Angela Merkel és a CDU 16 éven át tartó folyamatos kormányzása. A mostani koalíció azonban nemcsak azért tekinthető történelminek, mert most először vesz részt benne három párt, hanem a szerződés tartalma miatt is, amely radikálisan átformálhatja Európa legerősebb gazdaságát az elkövetkező években.
A szeptemberi szövetségi választáson győztes SPD vezetésével, illetve a Zöldek, valamint az FDP részvételével alakulhat hamarosan kormánykoalíció Németországban. Hosszú hónapok tárgyalása után ma a koalíciós szerződés is bemutatásra kerülhet – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung.
Tombol a koronavírus-járvány Németországban és ez a szeptemberi választások után kormányzásra készülő pártokat is próbára teszi, amelyek időközben igyekeznek kimunkálni egy koalíciós megállapodást. Bár számos pont még tisztázásra vár az eddigiek alapján kijelenthető, hogy a koalíciós szerződés eddigi tervezetei egyszerre irányoznak elő nagy mérföldköveket és bizonytalanságot is a majdani német politika szempontjából. Az SPD, az FDP és a Zöldek minden esetre reménykednek abban, hogy jövő hét végére lezárulnak a tárgyalások, december első felében pedig hivatalba tud lépni az új kormány. Eközben a CDU-ban is sorsdöntő kérdésekre kell választ találnia a tagságnak, miután a 16 év után ellenzékbe kényszerülő párt élére új elnököt kell választani, három éven belül immár harmadik alkalommal.
Megállapodott a kormányalakítás előtt álló három német párt, hogy új koronavírus elleni korlátozásokat hoznak. A szigorítások célja, hogy elkerüljék a teljes lezárást.
Eseménydús időszak a mostani a német nagypolitikában. A héten megalakult az új Bundestag, amelyben immár az SPD rendelkezik a legnagyobb frakcióval. Angela Merkel parlamenti mandátum hiányában már csak a karzatról követte az eseményeket, azonban az új kormány hivatalba lépéséig ügyvezető kancellár marad. Az SPD, az FDP és a Zöldek eközben továbbra is intenzív tárgyalásokat folytatnak egy kormánykoalícióról, amely optimális esetben november végén vagy december elején zárulhat le, de sok még a rendezetlen kérdés. A választáson vereséget szenvedő CDU ezzel párhuzamosan útkeresési fázisban van, többen pedig attól tartanak, hogy a párt eltérhet az eddigi centrista irányvonaltól.
Új fázisba léptek a kormányalakítási kísérletek Németországban, miután mind a választást megnyerő SPD, mind az FDP, mind pedig a Zöldek rábólintottak a hivatalos koalíciós tárgyalások megindítására, amely még inkább növeli egy hárompárti "közlekedési lámpa koalíció" megalakulását, amelyben az SPD-s Olaf Scholz lehet a kancellár. A pártok azonban valójában már hetek óta folytatnak puhatolózó jellegű tárgyalásokat, amelyek eredményei kapcsán már le lehet vonni bizonyos következtetéseket egy majdani kormány irányvonalát illetően.
A piacpárti FDP is zöld utat adott a hivatalos koalíciós tárgyalások megkezdésére, az SPD és a Zöldek pedig már korábban jelezték, hogy nyitottak az egyeztetések folytatására – írja a Reuters.
Az SPD, az FDP és a Zöldek vezetői javasolják, hogy induljanak meg a hivatalos koalíciós tárgyalások egy új kormány felállítása céljából – írja a Reuters.
Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel.
Megállapodott az oroszokkal határos hat tagállam.
Zelenszkij helyett George Clooney-val találkozik.
Az orosz elnök szerint a megbeszéléseknek a harctéri realitásokon kell alapulniuk.
Egyebek mellett erről volt szó a pénteki Checklistben.
Erről és osztrák állampapírokról is szó volt a csütörtöki Checklistben.
Milyen árfolyamra készüljünk idén?