Deviza

2012. április 11. 17:35 | Portfolio

Nap végén már nem bántották a forintot

A keddi után a szerdai kereskedésben is intenzív forintgyengülés bontakozott ki, amelynek során az euróval szemben csaknem 300-as szintig jutott az árfolyam. Mivel napközben fokozatosan javult a tegnap még igen borongós nemzetközi befektetői hangulat, ez segített abban, hogy a forint visszaerősödjön a bő kéthavi mélypontról.

Fontosabb részletek

  • A globális gazdasági növekedési, illetve a spanyol és olasz államadósság miatti aggodalmak okozták az utóbbi napokban a kockázatkerülõ üzemmódot világszerte
  • Többhavi csúcs közelében járnak a spanyol és olasz kötvényhozamok, kifulladóban az EKB 3 éves hitele által okozott hangulatjavító hatás
  • Egyelõre nincs érdemi haladás a magyar kormány és az EU/IMF között a hivatalos hiteltárgyalások megkezdésében
  • A negatív hangulati periódusok "szokás szerint" megviselik a magyar eszközárakat
  • Másfél havi csúcson járt a magyar csõdkockázati mutató, 9% körül ingadoznak az 5-10 éves államkötvény hozamaink

2012. április 11. 10:27 | Portfolio

Árt a forintnak az IMF körüli huzavona

Tegnap lendületet vett a forint gyengülése az euroval, a cseh koronával és a román lejjel szemben is. Az EUR/HUF 299,40, a RON/HUF 68,30, míg a CZK/HUF ismét meghódította a 12 feletti szintet - utóbbi két devizapárban két és fél havi mélypontra jutott a forint - írja devizapiaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa.

2012. április 10. 17:15 | Portfolio

300 közelében az euró!

Délután újabb gyengülési hullám érte el a forint piacát, melynek következtében az euróval szemben 299 körülig ugrott az árfolyam. Ez január 25. óta a leggyengébb forintot jelenti. Az állampapír hozamaink és az országkockázati felárunk is emelkedik. A nyugtatónak szánt kormányzati üzenetekre a jelek szerint nem reagál a piac.

Fontosabb részletek

  • Egyre nagyobb nyomás alatt vannak a legnagyobb eurózóna periféria országok
  • A bizalmatlanságot jelzi, hogy többhavi csúcson a 10 éves spanyol és olasz kötvényhozam
  • Közben a magyar 5 éves CDS-felár másfél havi csúcsra kúszott
  • Egyelõre nem nyugtatják a piacot a biztos EU/IMF-megállapodást ígérõ kormányzati jelzések
  • A forintalapú hosszabb kötvényhozamok újra 9% körül/felett járnak

2012. április 10. 13:44 | Portfolio

Másfél havi csúcson a magyar csődkockázat (2.)

Az általánosan negatív nemzetközi pénz- és tőkepiaci hangulatban ma másfél hónapos csúcsra emelkedett a magyar állam esetleges csődje elleni biztosítás éves díja. Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány felőli piacnyugtató üzenetek sorának egyelőre nem sikerült elérnie, hogy kivonjuk magunkat a kedvezőtlen hangulati periódusok negatív hatásai alól.

2012. április 10. 12:27 | Portfolio

Ideges a piac: többhavi csúcson az olasz és spanyol hozamok

Egyre magasabbra emelkednek a legnagyobb eurózóna periféria országok hosszú futamidejű államkötvény hozamai, miközben a menedéknek tekintett német papírok hozama tovább süllyedt. Mindez jól jelzi azt a fokozódó kötvénypiaci stresszt, amely az utóbbi két-három hétben ismét jellemzővé vált az eurózóna periféria országok körében és nyomás alatt tartja a fejlett részvénypiacokat, illetve az eurót is. Mindez amellett következett be, hogy az Európai Központi Bank december közepe óta két részletben összesen több mint 1000 milliárd eurót pumpált fedezet ellenében a pénzügyi rendszerbe. Ennek feszültségcsökkentő hatása mostanra jelentősen csökkent.

2012. április 10. 11:47 | Portfolio

Ma is terv felett adott el kincstárjegyet az ÁKK

A múlt keddihez hasonlóan ma is megemelte a meghirdetetthez képest az elfogadott mennyiséget a 3 hónapos diszkontkincstárjegy aukcióján az Államadósság Kezelő Központ amellett is, hogy most gyengébb volt a vételi érdeklődés.

2012. április 10. 10:47 | Portfolio

Erős támasznak bizonyul a 295-ös szint

A hétfői kereskedés alatt még, kisebb forgalom mellett 297,40-ig gyengült a forint, de a nap végére már 295,50-re korrigált az árfolyam. Ma reggel is ugyanott járunk, ahol péntek délelőtt, erős támasznak bizonyul a 295-ös szint - írja devizapiaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa.

2012. április 09. 16:14 | Portfolio

Egyhavi mélyponton töltötte a húsvéthétfőt a forint

Reggel mérsékelt gyengülést mutatott a forint a vezető devizákkal szemben amellett is, hogy az amerikai határidős részvényindexek talpra álltak a pénteki amerikai munkaerőpiaci adatokat követő hanyatlás után. Az euróval szemben egyhavi mélypontra süllyedt az illikvid kereskedésben a forint.

2012. április 08. 13:22 | Portfolio

Rossz hír az eurónak: drasztikusan lassult a tartalékok bővülése

Drasztikusan lassult mind a feltörekvő piaci, mind a globális jegybanki tartalékok növekedési üteme a tavalyi negyedik negyedévben - derül ki a Nemzetközi Valutaalap minap közzétett adataiból. Ez a Morgan Stanley elemzői szerint egyértelműen rossz hír az eurónak, hiszen annak erejét az elmúlt években rendszerint az is táplálta, hogy a nagy feltörekvő jegybankok a gyorsan növekvő devizatartalékaikon belül a dollár kárára az euró irányába súlyoztak át.

2012. április 06. 15:14 | Portfolio

Meglökték a forintot is az elkeserítő amerikai adatokra

Egészen délután fél 3-ig csend és nyugalom honolt a forint piacán, aztán érkeztek az amerikai munkanélküliségi adatok. A vártnál rosszabb számok rövid idő alatt 296-ig repítették a forint euróval szembeni árfolyamát.

2012. április 06. 10:25 | Portfolio

Nagy a különbség a kormány és az IMF kommunikációja között

Az IMF-megállapodás körüli bizonytalanság az egyik tényező, ami gyengén tartja a forintot, míg a másik faktor, a kibontakozó spanyol válság - írja devizapiaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa.

2012. április 06. 09:05 | Portfolio

Jó erőben a dollár, stabil a forint

Tegnap délután óta oldalazás látszik a legfontosabb devizakeresztekben, illetve az amerikai határidős részvényindexekben a húsvét miatti alacsonyabb kereskedési aktivitás és amiatt, hogy ma már számos piac zárva tart nagypéntek ünnepe miatt. Az oldalazás mindezek miatt a forint árfolyamára is igaz. Délután két fontos amerikai makroadat érkezik, amelyekre a legtöbb piaci szereplő a nyitva tartástól függően csak hétfőn, vagy kedden tud majd reagálni.

2012. április 05. 17:34 | Portfolio

Egyhavi mélypontra lökték a forintot a dollárral szemben

Délelőtt ismét az aggodalom jelei mutatkoztak a nemzetközi pénz- és tőkepiacokon elsõsorban a spanyol adósságválság miatt. A vezetõ nyugat-európai részvényindexek újból pirosba borultak, ez pedig ma sem kedvezett a forintnak. Az euróval szembeni jegyzések átmenetileg 297-ig emelkedtek. Közben a piac megtámadta a svájci jegybank által bevezetett árfolyamküszöböt.

Fontosabb részletek

  • A spanyol adósság mérete sokkal nagyobb annál, hogy egy görög-ír-portugál mintára összerakott 3 éves hitelcsomaggal "könnyedén" megsegítsék az országot
  • Az eurózóna tûzfalát csak kommunikációs szinten erõsítették meg a március végi pénzügyi csúcson (500 mrd EUR maradt a tényleges hitelkeret az ESM és EFSF kombinációjaként is)
  • A vezetõ európai részvényindexek jelentõsen estek az elmúlt napokban, az eurózóna periféria kötvényhozamai több hetes, illetve hónapos csúcsra emelkedtek, a CDS-felárak újra növekednek
  • Ez a negatív külsõ környezet egyelõre csak korlátozottan éreztette hatását a forint piacán, de az alulteljesítés így is megmutatkozik a régiós devizákkal összevetve
  • Az állampapír hozamok emelkednek, amiben az EU/IMF-megállapodás körüli tartós bizonytalanság is szerepet játszik

2012. április 05. 15:25 | Portfolio

Még 8 milliárdnyi kötvényt adott el délután az ÁKK

A délelőtti aukciókon kialakult igencsak visszafogott vételi érdeklődés és magas hozamszintek láttán is meghirdetett délutánra nem-kompetitív tendereket az Államadósság Kezelő Központ, igaz csak az 5 és a 10 éves kötvény kapcsán (a 3 évesből délelőtt csak terv alatt tudott értékesíteni).

2012. április 05. 14:40 | Portfolio

Mit lép a támadás hatására a svájci jegybank?

Azzal, hogy ma a piac tesztelni kezdte a svácji jegybank elkötelezettségét az euróval szembeni 1,20-as árfolyamküszöb megvédésével kapcsolatban, számos kérdés felvetődik. Az egyik legkézenfekvőbb kérdés az, hogy milyen érvek húzódnak meg az árfolyamküszöb megvédése mögött. Az is fontos kérdés, hogy ha képes is lesz erre, akkor az milyen "áron" történik, azaz milyen kockázatokat vállal magára a jegybank. Az alábbiakban ezt - a magyar frankalapú devizahitelesek szempontjából is izgalmas - kérdést járjuk körbe.

2012. április 05. 13:24 | Portfolio

Megtámadták a svájci jegybankot - Mi áll a háttérben? (3.)

Csütörtök délelőtt hirtelen erősödésnek indult a svájci frank, melynek következtében az euróval szembeni árfolyam átmenetileg az 1,20-as szint alá süllyedt. Ez az első alkalom, hogy ilyen bekövetkezett azóta, hogy a svájci jegybank tavaly szeptember 6-án kihirdetette a küszöböt. A piaci fejlemény hatására a jegybank rögtön védekezésbe lépett. Az alábbiakban bemutatjuk a piaci mozgás lehetséges hatását és azokat az érveket, amelyek az árfolyamküszöb fenntartása mellett és ellen szólhatnak.

2012. április 05. 11:48 | Portfolio

Magas hozamok mellett is terv felett adtunk el kötvényeket (2.)

Az Államadósság Kezelő Központ által mára 43 milliárd forintos kerettel meghirdetett 3 államkötvény aukcióra összesen 74,9 milliárd forintnyi vételi ajánlat érkezett, amely mellett is összesen 45 milliárd forintnyi, azaz kissé terv feletti értékesítést hajtott végre az intézmény. Az aukciós átlaghozamok a tegnapi másodpiaci referenciahozamokhoz képest 7-10 bázisponttal, a két héttel ezelőtti aukciós átlaghozamokhoz képest 8-19 bázisponttal emelkedtek.

2012. április 05. 10:23 | Portfolio

Először az unió feltételeit kell teljesítenünk

Rétvári Bence államtitkár szerint az EU-s kérdésekben közelednek az álláspontok, ami pozitív hír, de nem akkora kaliberű információ, hogy erre a forint erősödjön - írja devizapiaci kommentárjában Karsai Péter, a Commerzbank treasury sales munkatársa, aki arra is rámutat, hogy először az unió kondícióit kell teljesítenünk, hogy utána az IMF-el egyeztethessünk.

2012. április 04. 17:22 | Portfolio

Most nem bántják a forintot - Mi az oka?

Az elmúlt egy napban a jelentõs nemzetközi befektetõi hangulatromlás ellenére is délig viszonylag stabil volt a forint az euróval szemben, aztán mérsékelt gyengülést szenvedett el. A piacok egyre inkább idegesek a spanyolok romló gazdasági kilátásai és a magas adóssághegy miatt, ez egész Európára rányomja a bélyegét.

Fontosabb részletek

  • Az amerikai jegybank tovább hűtötte az újabb monetáris élénkítésre vonatkozó várakozásokat, ez már eleve rontotta a befeketői hangulatot
  • A piac egyre jobban aggódik a spanyol adósság jelentős emelkedése és a recessziós kilátások kombinációja miatt
  • Ez ma jelentős hangulatromlást okozott Európa-szerte, ami rányomta a bélyegét az amerikai piacokra is
  • Az Európai Bizottság ma végül nem jelezte, hogy hogyan dönt a magyar kötelezettségszegési eljárások ügyében
  • Egy esetleges pozitív kimenetellel kapcsolatos várakozás (nem viszi bíróságra az ügyeket) egyelőre megakadályozhatja a nagyobb forintgyengülést
  • Ma nem a magyar (illetve a régiós) piac volt fókuszban

2012. április 04. 11:49 | Portfolio

11 milliárd forintnyi kötvényt vett ma vissza az ÁKK

A szokásos kettő helyett mára csak egy, idén októberben lejáró (2012/C) államkötvény kapcsán hirdetett meg visszavásárlási aukciót az Államadósság Kezelő Központ, amelynek keretében az elsődleges forgalmazók 14 milliárd forintnyit ajánlottak fel, az adósságkezelő pedig 11 milliárd forintnyit fogadott el.