Deviza

Nehéz helyzetben az ECB

A mai napon ülésezik az ECB monetáris politikai tanácsa, ahol többek között döntés születik az irányadó kamatok szintjéről is. Piaci várakozások szerint nem várható változás az irányadó kamatszintben (4.5%-os refinanszírozási ráta) annak ellenére sem, hogy a gazdasági növekedés szinte az egész euró-zónában számottevően lassul. A kamatcsökkentés előtt álló legnagyobb akadály az emelkedő infláció, a májusi adatok szerint a fogyasztói árak növekedése 3.4%-ot tett ki a valutaunióban.

Megtörtént az 1 mrd euró értékű devizakötvény kibocsátás

Sikeresen zárult Magyarország 1 milliárd euró értékű eurokötvény kibocsátása– tudósított a Reuters a Deutsche Bank és a Schroder Salomon Smith Barney, mint a kibocsátás főszervezőinek bejelentésére hivatkozva. A kötvények futamideje 10 év, az árazásra még a mai napon kerül sor. Befektetői körök szerint a kötvények hozama 30 bp-tal haladhatja meg az Euribort, az euró bankközi kamatlábat.

Wolf: a sáv széléig erősödhet a forint

Elképzelhető, hogy a forint az intervenciós sáv erős széléig erősödjön – nyilatkozta az MTI-nek Wolf László, az OTP Bank Rt. vezérigazgató-helyettese. Ez hatásait tekintve gyakorlatilag megegyezik azzal, mintha a forintot 12%-kal felértékelték volna. A vezető megítélése szerint a pénzpiacon az áruforgalommal kapcsolatos azonnali devizaműveletek száma és volumene csökkenni fog, míg a tőkeműveletekhez kapcsolódó aktivitás emelkedik majd.

Gyengült a jen a recessziós veszélyre

Harmadik napja gyengül a jen a dollárral szemben. A legutóbbi árfolyamesés mögött az áll, hogy a legfontosabb gazdasági mutatókból összeállított indexet a felülvizsgálat során lefelé korrigálták, ami tovább erősíti azokat a feltételezéseket, hogy a japán gazdaság recesszióba süllyedhet.

FED: 50 bp kamatvágás a nyár végéig

Május vége óta tovább erősödtek a kamatcsökkentési várakozások az USA-ban. A CBOT Fed Fund Futures jegyzések a nyár végéig további 50 bp kamatcsökkentést jeleznek előre.

Erős hozamesés a hét egészében, -10.55%-ig erődött a forint

Közepes forgalommal zárta a hetet az állampapírok másodlagos piaca. A referenciahozamok különböző irányban, kis mértékkel változtak. Jellemzően a hosszabb papírok hozama esett (2-7 bp), míg a rövid szakasz stabil maradt.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bármikor beleroppanhat Oroszország a háborúba, ha a Nyugat enged a riválisának
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.