Elemzés

Nyereségessé fogyott a CIG Pannónia

Történetének első nyereséges negyedévéről számolt be kedden reggel közzétett gyorsjelentésében a CIG Pannónia. Az életbiztosító profitábilissá válása paradox módon éppen a korábban reméltnél alacsonyabb növekedési ütemnek, az értékesítés visszaesésének köszönhető. Az új szerzések és díjbevételek elmaradtak a várttól, az alacsony költségszint és a befektetési környezet azonban pozitívan járult hozzá a kedvező eredményhez.

A gyorsjelentés fő pontjai:

- MSZSZ szerint 7,4 milliárd forintos bruttó díjbevétel a negyedik negyedévben, ami a várttól 1%-kal, az egy évvel korábbitól 14%-kal elmarad
- Szintén MSZSZ szerint 421 millió forintos, a vártat 59%-kal meghaladó adózás utáni eredmény, ami IFRS szerint 313 millió forint
- A befektetési eredmény, az igazgatási költségek és a szerzési költségek szintje szintén jobban alakult a vártnál, igaz, utóbbi a várttól jelentősen elmaradó új értékesítés következménye is.

A biztosító nyereségről beszámoló (várható) gyorsjelentésére az árfolyam már hétfőn jelentős emelkedéssel reagált.

Örömhírt kapott az OTP Matolcsyéktól

Kedvezményeket kapnának a magyarországi bankok, amennyiben növelnék hitelezési aktivitásukat, nyilatkozta Pleschinger Gyula, adó- és pénzügyekért felelős államtitkár. A hír egyértelműen pozitív a magyarországi bankok, így az OTP szempontjából is. Az alábbiakban arra kerestük a választ, hogy mekkora pozitív hatással lenne az OTP fair értékére a bankadó csökkenése.

Még nem emésztette meg a piac Matolcsyt

Nagy valószínűséget ad a piac annak, hogy Matolcsy György lesz az új jegybankelnök, de mégis azt gondolja, hogy ez a lépés a forint gyengülésével, illetve a kötvényhozamok emelkedésével jár majd - derül ki a Portfolio.hu által készített felmérésből.

Hatból egy lakossági hitel bedőlt Magyarországon

A lakossági hiteleknek éppen a kétharmada nem volt kisebb vagy nagyobb fizetési késedelemben 2012 végén - mutatják az MNB pénteken közzétett adatai. A nem teljesítő hitelek aránya az átmeneti nyári csökkenés után ismét 16,3%-ra emelkedett. Az árfolyamgát konstrukció bevezetése ellenére romlott a devizahitelek minősége. A romlást azonban a jelek szerint kevésbé a hitelbedőlések számának emelkedése, inkább az átértékelődési hatás és a banki portfóliótisztítás lassúsága okozta a negyedik negyedévben.

Magyarország ismét lemaradt a szélenergia rekordévéről

Tavaly rekordmennyiségű új szélerőmű állt üzembe Európában, azonban az Európai Szélenergia Szövetség(EWEA) arra számít, hogy az elmúlt években tapasztalt szabályozói bizonytalanságokból fakadóan 2013-ban és 2014-ben ismét visszaesik az újonnan üzembe állított szélturbinák száma. 2012-ben Magyarország egyike volt azon öt tagországnak, amely egyetlen szélerőművet sem állított termelésbe.

Így kerülhet le végre Magyarország a szégyenpadról

Hatalmas várakozás előzi meg az Európai Bizottság pár hónap múlva esedékes állásfoglalását a Magyarország ellen folyó túlzott deficit eljárás kapcsán. Nem kisebb a tét ugyanis, mint hogy Magyarország végre lekerül-e arról az uniós szégyenpadról, ahol a legrégebb óta, a "kezdetektől fogva" tartózkodik. Cikkünkben azt mutatjuk be, hogy a más országokkal szemben folytatott eljárások mikor és milyen körülmények között zárultak le. Több érdekes példára is bukkantunk, amelyek akár Magyarország számára is figyelemre méltóak lehetnek. Nem lehet ugyanis készpénznek venni, hogy már májusban megszületik a pozitív döntés.

Kevés a nyersanyag - Szinte mindenki függő Európában

A 2008 és 2011 között közel 6%-kal csökkent az Európai Unió energiafogyasztása, miközben a külső energiafüggése stabilan 54% körül alakult. A tagállamok között találunk olyat is, amelyik nettó energiaexportőr, és van több olyan ország is, amelyek szinte teljes egészében másoktól függnek saját energiaellátásuk terén.

Padlón az E.On és az RWE - Mi történt a német szolgáltatókkal?

Az európai válság, a szabályozói környezetben bekövetkező negatív tendenciák kihívásokkal teli működési környezetet eredményeztek az európai energiaszolgáltatóknak. A szektor két meghatározó képviselője, az E.On és az RWE is észrevehetően szenved, ez pedig a vállalatok eredményében illetve a részvények árfolyamában is mély sebeket ejtett, így a papírok már a mindenkori mélypontjuk közelébe estek.

Gigantikus magyar hitelfelvétel - Mik a következmények?

Minden idők második legnagyobb egynapi piaci forrásbevonását hajtotta végre tegnap a magyar állam, hiszen két kötvénysorozattal 3,25 milliárd dollárnyi (2,5 milliárd eurónyi) forrást szerzett. Ezzel az adósságkezelő több mint felét teljesítette az egész évre tervezett devizaalapú forrásbevonásának és az is elképzelhető, hogy a jövő tavaszi választásokig már nem is jelenik meg újra a nemzetközi tőkepiacokon. A tegnapi gigantikus hitelfelvétel a GDP-arányos bruttó államadósságot több mint 3 százalékponttal újra kissé 80% fölé emeli és közben az államadósság devizaaránya is megugrik. Hangsúlyozni kell azonban, hogy ezek csak átmeneti változások, hiszen ez a devizaadósság még idén "kipörög" a rendszerből a törlesztések miatt. Bár a tegnapi igen erős vételi érdeklődés szorított valamelyest a kötvények kamatain, látni kell, hogy mind a két évvel ezelőtti magyar, mind az idei térségi kibocsátásoknál drágább volt a mostani forrásbevonás. Fontos azonban hozzátenni: a tegnapi kibocsátások enyhítik a kényszert, hogy az adósságkezelő a forintalapú állampapírpiacról szerezzen be forrásokat, így az adósságfinanszírozási összkép nem tűnik rossznak.

Átrendeződik a világ autópiaca

A 2012-es év végére 5,9 százalékkal növekedett a globális autóértékesítés volumene az előző év azonos időszakához képest. A nemzetközi trendek tekintetében egyértelműen a növekedés volt a domináns, egyetlen régió lógott ki a sorból, az európai térség, ami évek óta visszaesést mutat. Az értékesítés tekintetében Kína volt a vezető tavaly, de kezdi behozni lemaradását Észak-Amerika, aki 2009-ben vesztette el a világ legnagyobb autópiacának címét. Az ázsiai régió pedig a legnagyobb arányú növekedést elkönyvelő térség címével büszkélkedhetett 2012-ben, a kisebb területeknek sincs okuk a szégyenkezésre, az eurázsiai piacok autó eladásai lassan a 2008-as válság előtti szinteken tartózkodnak, míg az afrikai és amerikai értékesítések is folyamatos növekedést mutatnak. A globális autóértékesítési adatokat a Renault állította össze.

Egyre nagyobb a baj a franciáknál

Sorra gyülekeznek a felhők Francois Hollande, francia elnök feje fölött. A növekedés valószínűleg alacsonyabb lesz a vártnál, ami két dolgot jelenthet Hollande számára: vagy a hiánycél elmulasztását, vagy egy újabb, rendkívüli költségvetés elfogadását. A friss GDP-adatokat csütörtökön teszi közzé a francia statisztikai hivatal, az Európai Bizottság prognózisai pedig jövő héten látnak napvilágot.

Felaprózás jöhet a Richternél - Jó ez a részvényeknek?

A Richter gyorsjelentést követő tájékoztatóján elhangzott, hogy az igazgatóság vizsgálja egy esetleges részvényfelaprózás (tizedelés) lehetőségét, ennek nyomán utánajártunk, hogy némely külföldi és hazai vállalatoknál, melyek korábban hasonló lépésre szánták el magukat, milyen hatás volt megfigyelhető a részvényárfolyamban és a tőzsdei forgalomban. A felaprózás és a részvényár között az általunk végzett vizsgálatok alapján nem volt kimutatható egyértelmű kapcsolat, bár hangsúlyozzuk, hogy vizsgálódásaink a rövid távú hatásokra koncentrálódtak, vannak tanulmányok, melyek hosszabb távon pozitív kapcsolatot mutattak ki a felaprózás és a részvényárfolyam között. Meglátásunk szerint az ilyen típusú tranzakciónál fontos az időzítés: ott, ahol a felaprózásokat kedvező piaci hangulat közepette hajtották végre, nagyobb eséllyel váltották be a hozzájuk fűzött reményeket (rövid távon).

Meggyőző gyorsjelentés az Egistől

Kellemes meglepetéssel szolgált az Egis tegnap zárás után érkező gyorsjelentése, a vállalat a főbb eredménysorokon az elemzői várakozásoknál kedvezőbb számokat közölt, nettó profitban a felülteljesítés közel 30%-os volt. A jó teljesítmény elsősorban az export jelentősebb növekedésének és az értékesítés kedvező szerkezeti változásának volt köszönhető, ami ellensúlyozni tudta a devizaárfolyamok negyedévben mutatott kedvezőtlen elmozdulásának hatását.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- euróban 22%-kal nőtt az exportértékesítés, a húzóerő a FÁK és a KKE-régió volt;
- a magyar piacon tovább zuhan a bevétel;
- a működési költségek 8%-kal emelkedtek;
- a pénzügyi sor támogatólag hatott;
- a részesedési eredmény ezúttal nem húzta le jelentősen az eredményeket;
- a negyedéves adózott eredmény rekordszintre ugrott, a 12 havi gördülő profit tovább emelkedett;
- a nettó készpénzállomány részvényenként mintegy 5 450 forint, ami a tegnapi záróár 30%-a.

Véleményünk szerint a mai kereskedésben pozitív árfolyam reakció várható az Egis részvényeinél, az emelkedést a vártnál jobb eredményszámok mellett a papírok kedvező értékeltsége is támogathatja. A délelőtt 10-kor kezdődő elemzői tájékoztatóra persze érdemes lesz figyelni a befektetőknek.

Apple: itt a vége a növekedési sztorinak?

Az Apple árfolyama komoly korrekción esett át az elmúlt hónapokban, aminek eredményeként a részvények értékeltsége a 2000-es évek eleje óta nem látott szintre zuhant. Az alacsony árazás felkeltheti a befektetők érdeklődését, de nem ez az egyetlen tényező, amiért érdemes lehet most Apple-részvényeket venni. A társaság tavaly elkezdett osztalékot fizetni hatalmasra hízó készpénzállományából, az árfolyam esésével pedig már osztalékhozam alapján is vonzóak a papírok. Az Apple olyan erős készpénztermelő képességgel működik, hogy az osztalékfizetés szinte nyomot sem hagyott a készpénzállományon, ezért az elemzők arra számítanak, hogy osztalékemelés következik az elkövetkezendő években, ami további jó hír az osztalékra vadászó befektetőknek. Még ha a robbanásszerű profitnövekedés korszaka lassan véget is ér a cégnél, az osztalékfizetésben még lehet potenciál.

Ki menti meg a bankokat, ha kell? (Interjú)

Megnyugtató ma az európai bankok tőke- és likviditási helyzete, az eszközminőséggel kapcsolatos aggodalmak azonban fennmaradtak - nyilatkozta Budapesten járva Farkas Ádám, a londoni központú Európai Bankfelügyeleti Hatóság (EBA) főigazgatója. Jelenleg előkészítés alatt áll az európai bankunió első nagy lépésének, az egységes bankfelügyeletnek a felállítása, amelyet két másik lépcső: a bankszanálási mechanizmus kialakítása és esetlegesen a betétbiztosítási rendszerek reformja követ majd. Magyarországnak még van ideje arra, hogy eldöntse, miként vesz részt a bankunióban, a nagyobb bankok azonban nem "pihenhetnek", rájuk idén is összeurópai stresszteszt vár.

A vízszolgáltatást sem kerüli el a rezsivágás: mit bír ki a rendszer?

Jelentősen drágult a vízközmű-szolgáltatás díja az elmúlt tíz év során, azonban a szolgáltatás színvonala, a kiépített hálózat is érdemben növekedett a rendszerváltás óta eltelt időszakban, olvasható ki a KSH adataiból. Milyen vízközmű-rendszert ér a díjcsökkentés?

Hihetetlen, ami a lakások árával történik - Megrázó adatok

Leszámítva azokat, akiknek még nem volt lakása és az elmúlt években léptek a lakáspiacra (első lakásvásárlók), valamint azokat, akik komoly megtakarításokkal rendelkeztek (befektetők), magyar családok százezreinek rémálom az, ami a hazai lakáspiacon és azon belül is a lakásárakkal kapcsolatban az elmúlt néhány évben tapasztalható. A NAV és a KSH adatainak segítségével megvizsgáltuk az elmúlt négy év legfontosabb lakáspiaci adatainak változásait. Döbbenetes visszaesések és néhány meglepő adat is terítékre kerül.

Zuhanórepülésben a cégértékesítési piac - Mi állítja meg?

A nagy tranzakciók elmaradása komoly esést okozott a magyar cégértékesítési piacon, 2012-ben a tranzakciók értéke 80 százalékkal zuhant, igaz a 2011-es bázist nagyban befolyásolta az állami MOL pakett vásárlás. A CMS és a DealWatch által közzétett elemzés szerint a kiszámíthatatlan gazdasági és politikai környezettel magyarázható az alacsony aktivitás, trendfordulóra pedig csak akkor számíthatunk, ha az ország fundamentumai ezt lehetővé teszik. Az elemzők optimistán tekintenek 2013-ra, a bizalom kedvező csillagállás esetén visszatérhet, és a régiós befektetők térképére is visszakerülhet az ország. Azzal viszont tisztában kell lennie a potenciális vásárlóknak, hogy az állami vásárlások folytatódni fognak.

Itt az első gyorsjelentés: felemás számok a Richtertől

Ma hajnalban tette közzé a tavalyi negyedik negyedévre vonatkozó gyorsjelentését a Richter, mely a legtöbb soron alulmúlta az elemzői várakozásokat. A nettó profit azonban kiugró növekedést mutatott, ami az általunk készített elemzői konszenzusban szereplő értéket is jócskán felülmúlta.

A gyorsjelentés főbb pontjai:

- A belföldi árbevétel tovább esik;
- Mérsékelt forgalomnövekedés a FÁK-régióban, Oroszországban a magas bázis miatt stagnálás mutatkozott;
- Lengyelország kimagaslóan teljesített 30% feletti forgalomnövekedéssel;
- USA-értékesítések változatlanul nyomás alatt állnak;
- A kedvezőtlen devizaárfolyam változások, valamint az emelkedő értékesítési és K+F költségek miatt az üzemi eredmény 9%-kal esett vissza;
- A pénzügyi soron komoly javulás mutatkozott a bázisidőszakhoz képest;
- A nettó profit több mint 50%-kal emelkedett, az egész éves egy részvényre jutó nyereség felülmúlta az elemzői várakozásokat;
- A nettó pénzállomány egy részvényre vetítve 3 400 forint körül van, ami a tegnapi záróár 9%-a.

A várakozásoktól üzemi eredmény soron elmaradó gyorsjelentés láttán negatív árfolyam reakción sem csodálkoznánk a mai kereskedésben, bár fontos kiemelni, hogy az összképen változtathat a társaság mai, gyorsjelentést követő tájékoztatója, melyen szó eshet az idei évi bevételi tervekről is. A Richter részvények a jelenlegi szinteken értékeltség szempontjából vonzónak tekinthetők, ami támaszként szolgálhat, ráadásul hosszú távon továbbra is kedvező befektetési sztori kínálkozik a papíroknál, az originális kutatásokban meglátásunk szerint jelentős eredménynövekedési potenciál rejlik.

Gőzerővel fejleszt az Apple: Készül az új sikertermék?

A technológia szektor nagy innovátora, az Apple csak az elmúlt negyedévben több mint 1 milliárd dollárt költött kutatás-fejlesztésre. Bár a cégnek kétségkívül van miből kigazdálkodnia ezt, mégis első ránézésre soknak tűnik. Spekulációkra ad okot, hogy minek a fejlesztésére költhet a vállalat ennyit: esetleg egy újabb sikertermékre, talán egy Apple TV-re, amire már régóta várnak a befektetők? Ha azonban körbenézünk a technológia szektorban, akkor azt láthatjuk, hogy ez az 1 milliárd dollár egyáltalán nem kimagasló, sőt, bevételarányosan kifejezetten alacsonynak számít az Apple kutatásra és fejlesztésre fordított összege.

FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Bejelentették Brüsszelben: megkerülik Magyarországot, teljesen leválik az orosz olajról és gázról az EU!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.