Az USA kiszorítja az olajkartellt a piacról

Az észak-amerikai kitermelés 2014-ben napi 1 millió hordóval bővülhet, Brazíliában és Kazahsztánban szintén a termelés növekedésével kalkulálnak, míg az azeri, az északi-tengeri és dél-szudáni mezők bővülése esetleges termeléskieséseket fedezhet. A jelenlegi magas olajár mellett tovább nőhet az amerikai, a kanadai, a brazil és az orosz olajkitermelés volumene.
A keresleti oldalt Kína (a világ második legnagyobb fogyasztója) olajigényének növekedése határozhatja meg, napi 385 ezer hordóval 10,3 millióra nőhet az ázsiai ország olajfelhasználás. Több mint 300 ezer hordóval növekedhet az ázsiai nem-OECD tagországok kereslete, a Közel-keleten pedig 225 ezer hordóval nőhet az olaj iráni igény. Az OECD országokban az olajkereslet idei 0,8 százalékos visszaesését követően jövőre már lassabb ütemű, 0,4 százalékos csökkenés jöhet.
Az európai típusú Brent, de főként az észak-amerikai WTI olajfajta árfolyama jelentősen emelkedett az elmúlt pár napban, így a napokban jelentősen megnőtt egy korrekció esélye, melyet a mai IEA jelentés is támogathat. Történhet mindez annak ellenére, hogy a kereslet 20 év nem látott ütemben bővülhet a következő évben, a nem-OPEC országok kínálatának bővülése viszont bőven fedezheti az igények növekedését.


Miközben Trump békíteni próbál, az orosz hadsereg szabályosan szétbombázta Ukrajnát
Masszív támadást indított Putyin.
Erős számokat közölt az UniCredit, de esik az árfolyam
Visszafogottabbá vált az M&A-tranzkciókat illetően a bank.
Kettészakadt a világ: Európa magára vonta a világ haragját
A karbonárazási rendszer megkerülhetetlen, de pusztító ellenállást hozott.
Régiós sikertörténet: így vált Magyarország a közép-kelet-európai árampiac egyik motorjává
A jövőkép is jól néz ki.
Amerikaiak helyett egymásra találtak az európai hírszerzők: CIA-szerű uniós szupertitkosszolgálat jöhet
Trump miatt a bizalomvesztés közelebb hozta egymáshoz az Európai Unió kémeit.
A brit gazdaság legnagyobb kiberkatasztrófája bénította le a Jaguar Land Rovert, a kár tetemes
Mentőövet dobtak a bajba jutott cégnek.
Egymilliárd dollár naponta: hiába a vámháború, özönlik az áru Kínából Amerikába
Megkerülhetetlen az ázsiai ország a globális ellátási láncokban.
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i

KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a
Forradalom a konnektorban
Megint mi vagyunk a Nyugat és a Balkán kereszteződése. Nyugatról érkezve nálunk vannak az első lila foltok, keletről haladva itt vannak az első kékek. Egyszeri... The post Forradalom a konnektor


Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
