Magyar felemelkedés - Pályát tévesztett a kormány?

‹ 1 2

Ha a fent leírt keretben gondolkozunk, akkor a magyar gazdaság jövőbeli kilátásait illetően egyértelműen a fundamentális, intézményi tényezők szerepére érdemes koncentrálnunk. A magyar gazdaság szerkezete ugyanis nagyon hasonlít a fejlett országokéhoz, modern iparágak, szolgáltató tevékenységek nagy súllyal vannak jelen. Így arra számítani, hogy egy óriási termelékenységi sokk húzza magával a gazdaságot, nemigen lehet.

Ehhez hasonló növekedési tartalék legfeljebb az lehet, hogy a magyar gazdaságban van egy képzetlen, nagyon nehezen foglalkoztatható réteg, amit talán leginkább az olcsó összeszerelő tevékenység újbóli felfuttatásával lehet tömegével bevonni a munkaerőpiacra.

Magyarország azonban nem olyan, mint az évtizedekkel ezelőtti Kína. A fejlettségünk (az egy főre jutó GDP alapján) jóval magasabb, a tradicionális szektorok szerepe a foglalkoztatásban alacsony, egyszerűen nincs tere olyan strukturális átalakulásnak, ami az átlagos termelékenység emelésével tartós növekedési modellt jelentene. Éppen ezért az "újraiparosítás", mint növekedési modell biztosan nem lehet hosszú távú stratégia. Ennek sokkal fontosabb aspektusai lehetnek a szociális, társadalmi kohéziós szempontok.

Ennek fényében üresnek tűnik az a dicsekvés is, miszerint Európának mi mutatjuk a mintát: a fejlettebb országok felé haladva a fenti megfontolások fokozottan érvényesek. Ráadásul még ha hinnénk is egy ilyen stratégia sikerességében, az elmúlt évek gazdaságpolitikája finoman szólva sem egyenletesen szolgálta ezt a célt. Az új munka törvénykönyv ugyan kemény (kritikusabbak szerint kíméletlen) ösztönzőket vezetett be a kínálati oldalon, ám eközben az alacsonyabb jövedelműek körében bekövetkezett adóemelés, a minimálbér emelése, illetve az elvárt béremelés a képzetlenek, alacsonyan képzettek munkaköltséget drágította. Az ezt korrigálni hivatott munkahelyvédelmi akcióterv eredményeit még nem látjuk, de a sok cikkcakk és mellékzönge mellett érthető, ha a munkaerő iránti kereslet nem veri ki a plafont. Továbbá a potenciálisan becsábítható külföldi működőtőke egy része biztosan visszahőkölt a bizonytalan üzleti környezet láttán, ami tovább rontja egy ilyen stratégia esélyeit.

Ezzel át is érünk a számunkra fontosabb intézményi, fundamentális hajtóerőkre. Mint fent említettük, a tapasztalatok szerint a növekedésért hosszú távon a humán tőkébe való befektetés (oktatás, egészségügy), az ezt kihasználni képes intézményi környezet (jogbiztonság, üzleti bizalom, korrupció, társadalmi normák, szabályozói kultúra, hatékony kormányzás), illetve a makrostabilitás felelnek.

Aligha tévedünk sokat, ha azt mondjuk, hogy az elmúlt években a legtöbb tényezőben inkább visszalépés volt tapasztalható. Oktatásra és egészségügyre fájdalmasan keveset, de főleg nem hatékonyan költünk. Az oktatásnak különösen nagy szerepe lenne a képzelten, részben inaktivitásba menekülő társadalmi réteg újratermelődésének megállításáért, ám e területen különösen nagyok a problémák. Az általános iskoláktól a szakiskolákon és felsőoktatáson át az élethosszig való tanulásig mindenhol súlyos gondok érzékelhetők.

Az érzékelt korrupció szintje emelkedett, az állam érdekcsoportok foglyává vált. A jogbiztonság (lásd például a visszamenőleges törvénykezés gyakorlatát, vagy a személyre szabott jogszabályokat), az üzleti környezet kiszámíthatósága szintén romlott, és nem igazán látszik, hogy mindezekért cserébe mit kaptunk.

A gazdaságpolitika ugyan hangsúlyozza, hogy megteremtette a makrostabilitást, de ez is csak megszorításokkal igaz. A költségvetés dicséretesen alacsonyra szorított hiánya csak akkor fenntartható, ha van érdemi növekedés. A költség-haszon elemzés eredményei azonban nem hízelgőek, a potenciális növekedésünk legfeljebb 1 százalék. Ráadásul a makrostabilitás egyelőre csak egy hirtelen jött politikai elkötelezettség eredménye, intézményi megalapozottsága gyenge. A fiskális szabályaink szakmailag csapnivalók, a stabilitást szolgáló intézményi átláthatóság gyenge.

Összességében tehát úgy látszik, hogy nem sikerült olyan heterodox gazdaságpolitikai keretet kialakítani, amelyben a rövidebb távú strukturális hatóerők beindulnak, illetve emellett az intézményi környezet is fejlődjön. Még inkább kellemetlen mindez, ha visszaidézzük, hogy a jelenlegi legjobb tudásunk szerint a fundamentális tényezők lassabban változtathatók, jótékony hatásai sem gyorsan jelentkeznek. Ez alapján pedig nem az az igazán fenyegető számunkra, hogy lesz-e a következő 1-2 évben mondjuk 2 százalékos növekedés, hanem az, hogy hosszabb távon lesz-e olyan időszak, amikor ezt érdemben meghaladó, felzárkózó pályát biztosító gazdasági bővülést láthatunk. Úgy tűnik, mintha a siker kulcsát keresve pont ott kellene elkezdeni ásni, ahová most egyre nagyobb halmot hányunk.

• Címkék:
• tanulmány,
• makrogazdaság,
• madár istván,
• vélemény,
• felzárkózás

• Van-e egyáltalán felzárkózás?.
• Mi ebből a tanulság számunkra?.