Nagyobb a gyerekvállalási kedv és mégis gyorsabban fogy a magyar, miért?

Tavaly 31 200 fővel csökkent az ország népessége, ez az elmúlt 20 év negyedik legnagyobb mértékű népességvesztését jelenti. Akár kongathatnánk is a vészharangokat, ám jobban elmélyedve a számokban sokkal ellentmondásosabb kép tárul elénk, amiben néhány biztató tendencia is felfedezhető.

A népességfogyás első számú oka természetesen a kevés születendő gyermek, az alacsony gyerekvállalási kedv. Utóbbit a termékenységi rátával (szülésgyakorisággal) szoktuk mérni, vagyis azzal, hogy a szülőképes korú nők átlagosan hány gyereket szülnek. Ez a szám 2016-ban 1,49, ami ugyan messze elmarad a népesség reprodukciójához szükséges 2,1-es értéktől, de már szemmel láthatóan magasabb, mint a pénzügyi válság mélypontján volt (2011: 1,23). Sőt, utoljára 22 éve láttunk ennél nagyobb adatot.

Ha így emelkedik a gyerekvállalási kedv, akkor bizonyára végre több gyerek születik, gondolhatnánk. A számok azonban nem ezt mutatják. A fenti ábrát kiegészítve a születések számával láthatjuk, hogy nem egyformán mozog a két mutató trendje. Míg a termékenységi ráta öt év alatt 20%-kal tudott növekedni, addig az élveszületések száma 6%-kal sem emelkedett, vagyis messziről nézve szinte stagnált.

A jelenség oka, hogy hiába emelkedik a termékenységi ráta, ha a javuló gyerekvállalás egyre kevesebb nőt érint. A szülőképes korú nők száma ugyanis folyamatosan csökken. A magyar népesség korfája alapján ez a tendencia folytatódni fog, a 70-es években született, utolsó "nagy" korosztály elhagyja a szülőképes kort, a belépők száma pedig alig több mint feleakkora.

Vagyis a javuló termékenységi ráta a szülőképes korú nők számával csökkenésével együtt érthetővé teszi, miért nem lassult a népességcsökkenés üteme. Ahhoz azonban, hogy a kifejezetten gyenge számokat megértsük, el kell szakadnunk a demográfiai folyamatoktól.

A természetes szaporodás/fogyás a születések és halálozások egyenlegeként adódó népességváltozást mutatja. A tényleges népességváltozáshoz azonban nem csak ez járul hozzá, hanem a ki- és bevándorlás is. Az alábbi ábrán látható, hogy (1) időnként a kétféle mutató látványosan elszakad egymástól, illetve (2) a 90-es évek elejétől a népességcsökkenést folyamatosan tompította a bevándorlás, valamint (3) az elmúlt 10 évben ez a tompító hatás egyre kisebb lett.

A fentieket a 2016-os évre vonatkoztatva a KSH meg is állapítja: a nemzetközi vándorlásból eredő többlet jelentősen elmaradt az előző évitől, és csak alig tudta mérsékelni a természetes fogyásból adódó népességcsökkenés mértékét. Ennek eredményeként a népesség tényleges fogyása mintegy 31 200 fő volt, ami 6100 fővel, 24%-kal haladta meg a 2015. évit. Mindez úgy történt, hogy Magyarország mindkét relációban kívül maradt a nemzetközi népességmozgástól: kevesebb ember is távozott az országból, mint 2015-ben, de még ennél is jobban csökkent az ide érkezők száma.

Az alábbi táblázat mutatja a demográfia és a nemzetközi vándorlás hozzájárulását a népességváltozáshoz. Mint látható, a rendszerváltozáskor a természetes fogyást szinte teljes egészében pótolni tudta a vándorlás Magyarország számára pozitív egyenlege. 2010-ben már csak fékezni tudta a csökkenő trendet a bevándorlás, 2016-ban viszont már igazából azt sem.

Összességében tehát megállapítható, hogy a szülőképes korú nők számának csökkenése miatt a népességfogyást szinte egyáltalán nem fékezi a termékenységi ráta lassú emelkedése. A szülőképes korú nők létszámcsökkenését a termékenységi ráta további (mostaninál gyorsabb) növekedése vagy a migrációs folyamatok változása ellensúlyozhatja. Utóbbi esetében a kivándorlás csökkenése és/vagy a bevándorlás élénkülése kerülhet szóba.

• Címkék:
• demográfia,
• makrogazdaság,
• népességfogyás