Cikk mentése
Megosztás
Kétrészes írásom első részében a hazai euróbevezetés szakmai, közgazdasági megfontolásait vettem számba, a válság során felhalmozott új tapasztalatok áttekintésével. A második részben országpéldákon keresztül vonom le a tanulságokat, illetve az euróhoz fűződő (szerintem) optimális viszonyt vázolom fel.
Sorozatunkban szívesen helyt adunk más véleményeknek, elemzéseknek is.
Gyors áttekintés.
Az első rész fő megállapítása, hogy az árfolyam-változtatás (tehát az önálló deviza) lehetősége számos esetben nagyon hasznos eszköz lehet egy ország számára. Az erről való lemondás költségekkel járhat, így az euróbevezetésről szóló döntés első számú feladata ezeknek a költségeknek a számbavétele, illetve a költségek minimalizálási lehetőségeinek feltérképezése. Az elméleti megfontolások és a tapasztalatok alapján az alábbi kép bontakozik ki: - Egy valutaövezet sikeres működéséhez szükségesek a fiskális transzferek. Ez vagy hatékonyan működtetett közös költségvetés vagy folyamatosan rendelkezésre álló hazai fiskális kapacitások igényét veti fel. Mivel az előbbi megvalósulására kevés az esély, megfelelő (a gazdasági ciklussal összhangban lévő) hazai költségvetési mozgástér szükséges. Ez természetesen nem a 3%-os maastrichti deficitszabály betartását jelenti, hanem ennél sokkal fegyelmezettebb, nagyobb mozgásteret, rugalmasságot biztosító költségvetési politikát.
- A (valutaövezetben nem létező) önálló árfolyampolitikára jóval kevesebb szükség lehet, ha a gazdasági szerkezet heterogén, diverzifikált, illetve hasonlít a többi övezetbeli országéra, melyekkel a gazdasági kapcsolatok intenzívek.
- A gazdaságpolitika további feladata, hogy őrködjön az üzleti ciklusok szinkronizáltságán. Ennek a feladatnak a főbb elemei a harmonizált költségvetési és jövedelempolitika, illetve a hitelciklusok figyelemmel követése. Utóbbihoz elengedhetetlen a hatékony makroprudenciális felügyeleti tevékenység.
- Rögzített árfolyamrendszerben (az euró végül is az) a reálárfolyam felértékelődése a háttérben a bérek és az árak változásán keresztül megtörténhet. Ezért elengedhetetlen a bér és a termelékenység közötti összhang biztosítása, ideális esetben intézményi eszközökkel (lásd pl. bérmegállapodások, rugalmasságot növelő egyéb eszközök).
Mennyire lehet sikeresen teljesíteni ezeket az elvárásokat? Akiknek nem sikerült, milyen károkat szenvedtek el? Melyek azok a feltételek, amelyek különösen kritikusak az uniós országok számára?
Ezekre a kérdésekre akkor tudjuk megsejteni a választ, ha megnézzük, hogyan hatott az eurót (vagy ahhoz rögzített devizát) használó országok gazdaságára a modern történelem egyik legnagyobb sokkja, a 2007-ben kitört világgazdasági válság.
