
Ami makrogazdasági szinten nagyobb baj, hogy nagyon sok cég elhalasztja a beruházásait, fejlődést célzó projektjeit (lásd toborzás) a bizonytalan gazdasági körülményekre hivatkozva. Tartós élelmiszerek csomagolását gyártó cég például. Akinek szárnyal az üzlete. A pszichikai körülmények hatása a reálgazdasági folyamatokra nyilvánvaló, széleskörű irodalma van.
A kérdés, hogyan lehet pozitív erőt pumpálni a gazdaság szereplőibe, hogy anticiklikusan kezdjenek viselkedni.
Mint például mi a Randstadnál. A vírushelyzet március kezdetétől stratégiánk alappillére a „Safety car”, a biztonsági autó metaforája volt. Melegen tartjuk a motort, a gumikat: nem engedünk el embert, sőt, toborzunk, ha a vírus eltűnik, kiáll előlünk a biztonsági autó, repülőrajtot tudjunk venni. Elől jártunk a „Safely back to work”-ben, hogy tudjuk biztonságosan visszaindítani különböző iparágakat segédlet népszerűsítésével, amit sok ezer cég átvett itthon és világszerte. Megváltozott az értékesítési stratégia is, hiszen a jelölt irányította piac egyszerre átfordult kínálati piaccá. Kollégáim a világ 38 országában hetente több tízezer céget keresnek meg, hogy a felmerülő igényekre lecsapjanak. És láss csodát: miután márciustól elvesztettünk világszerte 150 ezer (!) kölcsönzött munkavállalót, októberre visszanyertük őket, sőt, több országban immár a tavalyi eredmény felett járunk.
A vállalat CEO-ja, Jacques van den Broek pedig viccesen azt szokta mondani, hogy „minél kevesebb TV híradót nézzetek és gazdasági cikket olvassatok :-) !” Különben beledőlünk a kardunkba. Ne értsenek félre: nem a vakló bátorságát javaslom. A bezárt konditerem, étterem tulajdonosának, ha hisz a cége jövőjében is, azt javaslom, hogy „all in”: újítsa fel az üzletet, a pénz még mindig olcsó. Találjon ki 2021-es marketingprogramokat, készüljön a jövőre. Addig is gondolkodjon, hogyan tudja elérni, hogy a környék tőle rendelje az ételt. A konditeremből egy-két kisebb gépét is ki lehet vinni házhoz, cégekhez, törzsvendégeknek...
Vannak persze olyan üzletágak, amik irreverzibilisen megváltoznak. Nincs visszaút.
Ilyen az irodabusiness. Groteszk az, hogy a budapesti irodaingatlanok tulajdonosai voltak azok, akik szinte semmiféle együttérzést nem mutattak a márciusban kialakult nehéz helyzetben, aminek meglesz a böjtje, higgyék el, mihelyt lejárnak a bérleti szerződések. Már most a kihasználatlan irodaterület 8% felé kúszott, ami régen látott magas szám, pedig félmillió négyzetméter még építés alatt van…
Nyomasztóak az üres irodaházak városszerte. Lézengenek az emberek benne, átlagosan körülbelül az alkalmazottak 10%-a van benn. Egyesek azért járnak be, mert a szomszéd lakásfelújítása miatt az ütvefúrótól megőrülnek, máshol a pici gyerek miatt nem lehet dolgozni otthon, megint mások az ingyen kávé és fűtés miatt választják az irodát. Hozzá kell tennem, hogy vigyázzanak a kávéval, mert mivel senki sincs benn az irodában, a napokkal ezelőtt felbontott tej megsavanyodott…
Ha azonban valaki azt gondolja, hogy az üres iroda csak a pandémia rémálma, ki kell ábrándítanom őket. Ez egy preview, egy ízelítő egy Netflix filmből, ami a jövőt hozza elénk. Ha a control freak vezetők arról álmodnak, hogy vissza tudják hozni a 100% irodai jelenlétet, kérem, gondolkozzanak el.
Sokan járunk/jártunk be a főváros vonzáskörzetéből, a külső kerületekből a belvárosba dolgozni. Mennyire hiányzik nekünk a félóra-óra dugóban araszolás, a tömegközlekedés zsúfoltsága? Milyen jó, hogy többet látom a családom, van időnk többet sportolni. Többet tudunk gondolkodni, és igen, valljuk be: többségünk többet és effektívebben dolgozik is.
Egy híres cseh közgazdász szerint a bibliai Mózes és a Covid nagyon hasonló: mindkettő hazavezette a népet. Az ősember az erdőben élt. Mi az irodában. Néha még most is kimegyünk az erdőbe. A jövő az, hogy ugyanúgy fogunk az irodába is járni, mint az erdőbe: néha-néha?
Talán kicsit sűrűbben, de az biztos, hogy az iroda funkcionalitás átalakul. Teljesen értelmetlen fix munkaállomást, parkolót bérelni annak, aki hetente csak kétszer lesz benn. Hogyan tudjuk a csapatmunkát, az innovációt erősíteni az irodai munkában? Hogyan tudjuk az összetartozást, a networkot felépíteni, erősíteni akkor, amikor benn vagyunk? Hazánk egyik legnagyobb, kétezer főt alkalmazó munkaadójának ügyvezetője szerint az iroda kávézóvá alakul, ahol a csapatok egyeztetnek, ötletelnek, értekeznek. A jövő hamarabb ideért, mint gondoltuk volna. Ne pesszimistán nézzük azt, hanem keressük a lehetőséget benne. És akkor nyertesen kerülünk ki ebből a slamasztikából is.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre.
Elindult a Portfolio Vélemény rovata, az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.
Címlapkép: Getty Images
Merénylet érte a fiatal konzervatívok vezetőjét: nyaklövés után kórházban halt meg
Trump jelentette be.
Zelenszkij sürgős figyelmeztetést adott ki, légpajzs kell Európa felett
Oroszország teszteli a határokat.
Merénylet Amerikában: rálőttek Trump szövetségesére
Az USA egyik legprominensebb Trump-párti aktivistájáról van szó.
Itt az újabb válaszcsapás Izraeltől, kulcsfontosságú épületekre csaptak le
A jemeni fővárost vették célba.
Váratlan fordulat: Mexikó is beszáll a kereskedelmi háborúba Kína ellen
50 százalékra emelik a tételt.
A kötvénypiac csendes forradalma
Sokan temették már a kötvénypiacot az utóbbi évek során, azonban a jelenlegi hozamszintek mellett épp most kínálkozhat kivételes lehetőség a hosszú távban gondolkodó befektetőknek. A mosta
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh



Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.