
Már három évvel ezelőtt azt prognosztizálták a szakemberek, hogy a technika fejlődésével néhány éven belül robbanásszerű globális változás áll be az egészségügyben. Az elmúlt év bizonyította, mekkora lehetőségek rejlenek a technológia egyes vívmányaiban és már az sem törvényszerű, hogy a páciens és az orvos személyesen egyeztessen a panaszokról. A digitalizáció megkönnyíti és hatékonyabbá teszi, a robotika és a mesterséges intelligencia pedig személyre szabottá teszi a jövő egészségügyét. Magyarország bár sokat költött az elmúlt években egészségügyi fejlesztésekre – elég csak az EESZT-re gondolni, illetve a magán szektorban számos technikai újdonság jelent meg -, még számos feladat vár ránk a fejlesztések terén. Egy jól kidolgozott digitális stratégia egyes számítások szerint évi több százmilliárd forint forrást szabadíthatna fel az egészségügyben.
A beteg, mint a gyógyítás aktív résztvevője
A digitalizációra egyébként is nagy szüksége van az egészségügynek, különösen az öregedő társadalmakban, mint amilyen Magyarország is. Nagy a szakember hiány, egyre több a krónikus beteg. Hazánkban a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő adatai szerint 2.652.905 krónikus beteg él, a halálesetek 86%-a ilyen típusú betegségre vezethető vissza, és a 15 évnél idősebb magyarok 59%-a szenved orvos által megállapított tartós betegségben. A daganatos betegekre a NEAK évente 175,6 milliárd forintot, a szív- és érrendszeri kórban szenvedőkre évi 158,9 milliárdot költ.
„Az egészségügyi kapacitások végesek, elkerülhetetlen a betegek involválása, aktívabb szerepvállalása, éppen ezért a jövőben minél jobban be kell vonni a pácienseket a gyógyításba. Az egészségügy átalakulása megkívánja, hogy a betegek aktívabb szerepet vállaljanak saját maguk gyógyításában, ezáltal a beteg-orvos szerepkör nagyobb összemosódása valósulhat meg. Ennek érdekében minél több digitális lehetőséget és információs bázist kell elérhetővé tenni” – tette hozzá Babai László, a Prima Medica Egészséghálózat alapító-igazgatója.

Ma az egészségügyi-, tudományos és szakmai információk, beleértve az orvosokkal kapcsolatos adatokat is mindenki számára hozzáférhetők: ma három betegből kettő először az internethez fordul, ha valamilyen egészségügyi problémával kapcsolatban információhoz szeretne jutni. Sajnos az online térben fellelhető egészségügyi információk nagy része ugyanakkor megbízhatatlan és gyakran félrevezeti a betegeket. A szolgáltatóknak éppen ezért elemi érdekük minél részletesebb információkkal ellátni a betegeket.
“A szakmaiság az orvoslás legfontosabb vezérelve, ezért folyamatosan kutatjuk a legújabb technológiákat és fejlesztéseket. Fontosnak tartom, hogy reflektáljunk az orvosaink igényeire, amikor javasolnak valamilyen egyedi eszközt, anyagot, eljárást, azt mi beszerezzük, kidolgozzuk, elindítjuk. Így indítottuk útjára például az allergénspecifikus immunterápiát Balogh Katalinnal együttműködve, aki később a Magyar Allergológiai és Klinikai Immunológiai Társaság (MAKIT) Immunterápiás Szekciójának alapítója és elnöke is volt. Számos innovációt fel lehetne még sorolni, a legutóbbi fejlesztéseink közé tartozik a hétnapos EKG, az ergospirométer, a kapillármikroszkóp, vagy a multiplex allergia tesztek beszerzése is” – összegezte az innováció jelentőségét Babai László.
AI: a jövő katalizátora
Az egészségügyben tapasztalható változások egyik fő katalizátora a mesterséges intelligencia lesz, ami ma már nem egy távoli, megfoghatatlan jelenség. A vezető startupok új gyógyszerek felfedezéséhez, a betegek távfelügyeletéhez, a betegadatok biztonságos továbbításához és az értékalapú ellátáshoz is használják az AI-t. Az Anyajegyszűrő Központban például már elérhető olyan eszköz, amely a teljes test feltérképezése mellett mesterséges intelligenciával segíti a rosszindulatú anyajegyek felismerését. Műtétek közben már egyre gyakoribb, hogy öntanuló beszédleíró szoftver segíti az orvosokat a dokumentálásban. Világszerte egyre több tanuló algoritmus klinikai tesztelését végzik.
A mesterséges intelligencia várhatóan már a következő néhány évben forradalmasítja az orvostudományt és teljesen átalakítja az egészségügyet.
Attól nem kell félni, hogy elveszi az orvosok megélhetését, de lényegesen megváltoztatja a tevékenységüket. Ugyanakkor ez a terület rendkívül költséges: az adatoknak a tárolása, illetve a technológia működtetéséhez szükséges, speciális szaktudást elsajátító személyzet bérköltsége jelentősen megemeli a kiadások mértékét.
“A mesterséges intelligencia leveheti az ismétlődő, monoton munkák terhét az egészségügyi dolgozók válláról, felgyorsítja a diagnosztikát, ezáltal több idő marad a megfelelő terápia kiválasztására, az empatikus kommunikációra és a koncentrált gyógyító munkára. Emellett szigorúan le kell fektetni a szabályokat, akár az állami-, akár a magán ellátásról beszélünk, hogy mely szereplőnek, mikor, mit és hogyan kell elvégeznie. A szabályozás és az egyértelmű minőségirányítási rendszer tiszta viszonyokat teremtene a hazai egészségügyben” – tette hozzá Babai László.
Címlapkép forrása: Getty Images
Brüsszel belenyúlna a magyarok fűtési és üzemanyag-számláiba: 2027-től jönne az új adó
Több ország ellenkezik.
Francia tábornok figyelmeztet: Oroszország kísértésbe eshet
Folytathatja háborúját Moszkva Európa ellen.
Történelmi bejelentést tett a Mol - Jön az átalakulás!
Rendkívüli közgyűlést hív össze a vállalat, új szerkezetről döntenek hamarosan.
Félelmetes vírus csapott le Európában, a legrosszabbtól tartanak a hatóságok
Növekszik egy újabb világjárvány kockázata.
Így kerülte el a katasztrófát a latin-amerikai gazdaság
Hatalmas amerikai mentőcsomagot kapott.
Fegyverkezik Európa: történelmi szövetség alakult
Új fegyverekkel készülnek a jövő háborújára.
Öngyilkos küldetésre indult a 70 éves férfi a szerb fővárosban
Felgyújtott egy sátrat, majd lőni kezdett
A vizes élőhelyek pusztulása több billió dolláros kárt okozhat
A halászatot, mezőgazdaságot és árvízvédelmet támogató vizes élőhelyek pusztulása súlyos gazdasági károkat okozhat világszerte, derül ki a Vizes élőhelyek egyezmén
Belefulladunk az ingyen puncsos tálba, pedig egyszer le kell jönni róla
Rossz ómen a pénzügyeidre nézve, ha pénzügyminisztered szemében könnyek gyűlnek. Nagyon nehéz ugyanis leszokni a költségvetési alkoholizmusról: kényelmetlen és politikailag öngyilkosság i

Az Otthon Start mellett a CSOK Plusz feltételeibe is belenyúlna a kormány
Egy éjszaka társadalmi egyeztetésre bocsátott jogszabálytervezet alapján a CSOK Plusz két fontos részletébe is belenyúlna a kormány. Nem kell megijedni a változás inkább kedvező a támogatá
Lesotho - az afrikai ország, amely elesett a vámháborúban
Lesotho súlyos gazdasági és humanitárius válságba került az aszály és a textilipar visszaesése miatt.
Három évnyi vagyonteremtés története - A HOLD OVK teljesítménye
Három éve indult a HOLD Online Vagyonkezelés (OVK) szolgáltatása, nagyon szerencsés időpontban. A nyomott kezdeti részvényárak, a magas kötvényhozamok remek környezetet teremtettek az befektet

Innovációs verseny nélkül nagyban lehet gondolkodni
Azaz nagyvállalatoknak pályázat, ahol ha most gyorsan teljesítesz egy feltételt, akkor különös verseny nélkül tudsz maximum 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapni - wow

KIVA 2025 - Mi változott?
A többi adónemhez hasonlóan a kisvállalati adó (KIVA) szabályok is változtak az elmúlt évek során. A KIVA mértéke 2025-ben is 10 százalék, de van egy fontos KIVA-változás is, amit a 2025 ta

Robosztus gazdasági növekedés mellett működhet a 14. havi nyugdíj
A magyar kormány a 14. havi nyugdíj bevezetését is fontolgatja. A kijelentés azonnal beindította a találgatásokat, hiszen egy ilyen lépés nemcsak a nyugdíjasoknak jelentene pluszpénzt, hanem a


Tűzeset Százhalombattán: mit fogunk ebből érezni?
A Mol dolgozik a kapacitások helyreállításán.
Nem az a kérdés, hogy lufi-e az AI-boom, hanem, hogy mikor lesz vége
Milyen jövő vár a mesterséges intelligenciára?
Budapestre jön Trump és Putyin: ennél nagyobb realitása még nem volt a békének
Bár maradtak még kérdőjelek.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod