Tőkevonzó képességünk az extraprofit adók és a globális minimumadó ördögi körében

Ugyan az extraprofit adók elnevezés enyhén szólva eufemisztikus – hiszen jellemzően nem a profitra vetik ki ezeket, és azt sem lehet állítani, hogy az elmúlt időkben kiugróan profitábilis lett volna az összes ágazat, melyekben fizetni kell ezeket, de a különadó mint jelenség egyáltalán nem számít újdonságnak a magyar adórendszerben. Már a 2008-as globális pénzügyi válságot is különadók bevezetésével kezelte hazánk, lehet tehát ennek a megoldásnak létjogosultsága most is.

Számos előnyük között említhetjük, hogy a klasszikus adónemekhez képest gyorsabban lehet őket bevezetni, nem ütköznek olyan erős EU-harmonizációs kontrollba, mint például az áfa esetében az irányelvi szabályozás, pontosan meg lehet célozni kiválasztott ágazatokat. Tehát a hagyományos adónemekhez képest mindenképpen „kényelmes” alternatívát jelentenek a kormányzat számára. Ugyanakkor a gyors bevezetés vissza is üthet: a befektetők szemében kiszámíthatatlanná teszi a magyar adórendszert, a plusz terhelés visszafoghatja a beruházási kedvet az érintett ágazatokban, amely végső soron a gazdaság lassulásához vezethet.

Azzal, hogy a terhek nem egyenletesen oszlanak el az egész gazdaságon, a különadók – ha okosan használják őket – a gazdaság irányításának eszközévé válhatnak. Persze csak akkor, ha jól felfogott társadalmi és gazdasági érdekek állnak a célzott adók hátterében. Érdemes tehát szemügyre venni, hogy kik maradtak ki az extra adókból! Feltűnő, hogy elsősorban a termelővállalatok és a kisebb, hazai vállalkozások – legyenek azok termelők vagy szolgáltatók – a „kedvezményezettek”. A kimaradó ágazatokra jellemző az is, hogy sok embert foglalkoztatnak. Tehát a termelés és a kkv-k mellett az intézkedések a munkahelyek megóvását is eredményezhetik, azzal, ha általuk elkerülhető a munka adóterheinek növelése. (Ez alól talán csak a kiskereskedelmi különadó érintettjei jelentenek kivételt.) Érthető és méltánylandó tehát, ha ezekre a vállalkozásokra kisebb terhet akarnak róni, kérdés azonban, hogy valóban sikerül-e teljesen kivonni őket az intézkedések hatásai alól. Félő, hogy a következmények nem állnak meg a kiválasztott iparágaknál, és csak reménykedni lehet benne, hogy az ütés erejét tompítja a közvetettség, mire eléri a többi ágazatot, a fogyasztót.

A különadók létjogosultságát alátámasztja az is, hogy Magyarország tőkeimportőr állam, és nem szeretnénk tőkevonzó képességünket csökkenteni azzal, hogy a személyi vagy tőkejövedelmeket adóztatjuk. Így vagy a fogyasztást, vagy csak bizonyos kiválasztott területeket adóztatunk inkább. Épp ezért a magyar adórendszer legnagyobb bevételi forrását az általános forgalmi adó jelenti, és bár a második helyen a munkával kapcsolatos, a harmadikon pedig a társasági adókból befolyt bevételek állnak, de ha a különadókból befolyt összeget együttesen vizsgáljuk, akkor már 2013-ban meghaladták a társasági adóból származó bevételek mértékét. Ez a tendencia most várhatóan tovább erősödik, mert két éven keresztül 800 milliárd forintot remélnek beszedni csak az extraprofit adókból.

A különadóknak akkor is van értelme, ha ezeken keresztül szabályozzák az úgynevezett gazdasági externáliákat: mint például az egészségre veszélyes fogyasztást (népegészségügyi termékadó, dohányipari, gyógyszeripari különadók) vagy a környezeti károkat (környezetvédelmi termékdíj, energiahordozókat érintő extraprofit adók). Nemzetközi példákat találhatunk a pénzügyi-, banki-, befektetési és biztosítási szektorok adóztatására is, amely hazánkban is a különadóterhelés nagy részét adja. Valamint az energiaárak masszív növekedése hatására az Európai Unió jelenleg is az energiacégeket érintő extraprofitadó bevezetésén munkálkodik.

Az érintett vállalkozások számára azonban a különadók és az extraprofitadók több szempontból nehézséget jelentenek, hiszen ezeket a klasszikus adókon felül kell megfizetni. Ráadásul a vállalatcsoportok nemzetközi adózásában is speciális a helyzetük, hiszen sem a kétoldalú adóegyezmények, sem az államközi EU-s vagy OECD-s adómegállapodások nem terjednek ki rájuk. A többlet adóteher és adminisztráció mellett az érintetteknek a gyorsan változó adókörnyezet, az ideiglenesként induló többlet adóterhek meghosszabbítása és újra bevezetése – különösen év közben – is nehézségeket okoz. Ez a kiszámíthatatlanság hatással van a különadókkal / extraprofit adókkal sújtott szektorok versenyképességére és foglalkoztatására is.

Ezen a ponton érdemes szemügyre venni hazánk viszonyát a globális minimumadóhoz, melyhez való egységes uniós csatlakozást Magyarország júliusban megvétózta. Az indoklás szerint azért, hogy megvédjük az uniós vállalkozásokat az Egyesült Államokban működőkkel szembeni versenyhátránytól, másrészt, hogy e miatt a Magyarországon működő nemzetközi vállalkozások adóterhei ne növekedjenek jelentősen. Kérdés azonban, hogy az extraprofitadók bevezetésének idején nincs-e ebben az érvelésben némi ellentmondás? Hiszen miközben elvileg nem akarjuk a vállalkozások adóterheit növelni a globális minimumadó miatt, bevezetünk egy jelentős extra adócsomagot. És ezt az ellentmondást csak részben oldja fel a korábban már említett jellegzetesség: hogy a különadók csak bizonyos szektorokat, és nem a kulcsfontosságú termelő, nagyfoglalkoztató ágazatokat érintik, míg a globális minimumadó minden nemzetközi nagyvállalatra és azok hazai leányvállalataira érvényes lenne szektortól függetlenül.

A globális minimumadóról szóló eddigi egyeztetések során a magyar félnek sikerült elérnie, hogy hazánkban fennmaradhasson az általános 9%-os társasági adókulcs, és a különbséget lefedő új adót vagy másik adókulcsot csak a multinacionális vállalatokra kelljen majd kivetni. Vagyis a globális minimumadó bevezetése mellett is megvédhetők a hazai vállalkozások és a kkv-k.

Ráadásul, ha minden a korábbi egyeztetések szerint alakulna, akkor a társasági adó mellett a globális minimumadóval szemben figyelembe lehetne venni a helyi iparűzési adót is, vagyis gyakorlatilag a vállalkozások többsége elérné, vagy megközelítené a 15%-os effektív adóterhelést. A magyar adórendszer ugyanis nemzetközi viszonylatban, minden adónemet figyelembe véve, még mindig a magas adóztatású országok közé tartozik.

Érdekes azonban a különadók és a globális minimum adó viszonya! A különadókkal kedvezményezett szektorokat vonunk ki a plusz adóterhelés alól, és ezek szemében megőrizzük tőkevonzó képességünket. Akiket azonban mégis érintenek a különadók, nem vehetnék figyelembe a globális minimumadóban, vagyis, ha mégis megvalósulna ez az elképzelés, ezeket a vállalkozásokat kétszeresen sújtaná a többletterhelés.

És hosszú távon elkerülhetetlennek látszik, hogy kimaradjunk a globális minimumadóból, mert ez esetben a vállalatcsoportok anyacégeinek országai szednék be ezt. Vagyis a vállalatok számára ugyanaz lenne a helyzet – akár bevezetjük, akár nem – csak mi mondanánk le erről a bevételről. Egyébként éppen az volt a másik nagy eredmény, amit a tárgyalások során elértünk, hogy a leányvállalatok országai is beszedhetik azt a globális minimumadót, amit korábban társasági adóban nem vetettek ki.

A globális különadó késleltetésének ugyan vannak kézzelfogható előnyei is, hiszen ezzel elodázzuk az adó- és az óriási plusz adminisztrációs terhelést is. Ugyanis – ha nem is kellene mindenkinek fizetnie, de – évenként újra kellene számolni a tényleges adóterhelést a hazai és a nemzetközi vállalatcsoport szintjén egyaránt, a fizetendő különbözetet a beruházások, a veszteségek, az adókedvezmények, a tárgyi eszközök és az alkalmazottak számának figyelembevételével.

Ráadásul a globális minimum adó bevezetése után az országok a tőkevonzási versenyben (ebből a szempontból) „egyenlőbb esélyekkel” indulnának, ami számunkra azt jelentené, hogy elveszítjük a mostani relatív előnyünket. Ezért bár valószínűleg mi se fogunk kimaradni belőle, de taktikus lehet időhúzásra játszunk. Persze kérdéses, hogy a növekvő gazdasági és politikai nyomás mellett meddig lehet és meddig érdemes ezt fenntartani. Amikor nem tudjuk tovább halogatni, át kell majd gondolni a különadók harmonizációját és rendszerbe illesztését, hogy ezeket a terheket is figyelembe lehessen venni a globális minimumadóban.

Reméljük azonban, hogy a haladék alatt a globális minimumadó rendszerének másik pillére is megerősödik. Ez a digitális nagyvállaltokat érintené, és azt biztosítaná, hogy bevételeik egy része, a rutinprofitjukat meghaladó úgynevezett extraprofitjuk után azokban az országokban adózzanak, ahol ez keletkezett. Ez ugyanis mindenképpen fog nekünk is kedvezni! Addig azonban, míg a globális adónak ez az oszlopa nem épül elég gyors ütemben, érthető, hogy egy várható kedvezményezett, kevésbé lelkes a másik pillér őt korlátozó intézkedései iránt.

Ugyanakkor – bár érveink racionálisak a globális minimumadóval szemben – hazánk ellenállása az amerikai-magyar kettős adóztatási egyezmény felmondásához vezetett. Szerencsére a felmondó levél június 30-a után érkezett, így jövőre még érvényesek a jelenlegi szabályok, és a következő – ám egyre szűkülő – másfél év időt adhat egy mindkét fél számára előnyös új megállapodás kidolgozására.

Érdemes azonban egy gondolatkísérlet erejéig megvizsgálni, hogy mi történne, ha mégse születne meg egy új egyezmény? Eddig a befektetések hozama után magánszemélyek esetében 15% forrásadót kellett fizetni Amerikában, és mivel itthon ellenőrzött tőkepiaci ügyletnek számítottak, mentesültek a szociális hozzájárulási adó alól. Ha nem lenne egyezményünk, és így légüres térben találnánk magunkat, akkor 30% forrásadót vetnének ki Amerikában, és itthon további szja és szociális hozzájárulási adó rakódna rá. Magyar intézményi befektetők esetében az adókülönbözet még magasabb, a korábbi 5%-os egyezményes kulcs helyett 30%-os amerikai forrásadóztatás léphetne be. Ez mindenképpen a gyorsan mozgó tőke átcsoportosításához vezet.

Az Amerikából Magyarországra irányuló befektetésekre azonban sokkal súlyosabb következményekkel járhat mindez. Az egyezmény hiánya, valamint az ebből adódó bizonytalanság, elsősorban az amerikai befektetőket tarthatja vissza attól, hogy idehozzák a pénzüket. Vagyis végső soron tőkevonzó képességünkből veszítünk, amivel bezárul a kör.

Ezért lenne szükség az egész rendszert, annak egymásnak sokszor ellentmondó hatásait komplexen vizsgálni, és összefésülni, harmonizálni azt. Erre érdemes hosszabb időt szánni, és komoly hatáselemzést végezni, mert hiába a sok kedvezmény, a kivételek, ha a kiszámíthatatlanság, az átláthatatlanság visszafogja a befektetőket.

Jancsa-Pék Judit

partner

LeitnerLeitner

Címlapkép forrása: Getty Images