Az elmúlt év az élelmiszerdrágulásról szólt, amelynek a mezőgazdaság szintjén egyik legfontosabb motorja az inputköltségek emelkedése volt. Tény, hogy jelentősen drágult az energia, a műtrágya, és számos más tényező. Ezen a téren milyen várakozásaink lehetnek az idei évre vonatkozóan? Merre mozdulhat a műtrágya, a növényvédőszerek és a többi inputanyag ára? Van esély most enyhülésre?
A mezőgazdaságban és élelmiszeriparban is erősen meghatározó lesz a költségszintekben, hogy miként alakulnak az árak az energiahordozók piacán.
A magyar mezőgazdasági termelésben a szántóföldi növénytermesztés meghatározó súlya miatt a gázolaj adja az energiafelhasználás 70 százalékát.
Az Európai Unió Oroszországot sújtó büntetőintézkedései közül február elején életbe lépett csomag értelmében a tagországok nem importálhatnak finomított orosz kőolajtermékeket. Magyarország ugyan jelentős függősége miatt mentességet kapott ezalól, az uniós piacokon azonban lehetnek turbulenciák a szankciók nyomán, elsősorban az árakban.
Jelenleg ugyanakkor csökkennek a világpiaci árak, ez megkönnyebbülésre adhat okot.
Ugyanez igaz a műtrágyapiacra, amelyen a gázárak határozzák meg a különböző termékek árát. Ezen piacon szintén nyugodtabb állapotok láthatók jelenleg, az irányadó holland gáztőzsdén csaknem egy hónapja 50-60 euró között mozognak a jegyzések, elsősorban az enyhe időjárás és a gáztárolók magas töltöttségi szintje miatt. Azonban kérdés, hogy milyen mennyiségű műtrágyakészlet áll rendelkezésre majd az EU-ban, hiszen a korábbi hónapokban, amikor a gáz jóval drágább volt a mostaninál, leálltak a gyárak, nem gyártottak. Hazai viszonylatban elmondható, hogy a tavalyi aszályos év miatti alacsonyabb jövedelmezőség és a csökkenő terményárak talán arra sarkallják a termelőket, hogy csökkentsék a műtrágyafelhasználást, így alacsonyabb is lehet a kijuttatás.
Az egyéb inputanyagok tekintetében szintén láttunk jelentős áremelkedést, de ez közel sem volt olyan mértékű, mint az energiahordozók esetében. A növényvédőszerek, gyomirtók, gombaölők árának emelkedését kompenzálja, hogy a termények ára a jelenlegi, tonnánkénti százezer forint körüli szinten is kétszerese a korábbi években megszokott árszintnek. Tehát például a búza ára 2020 eleje óta a duplájára nőtt, míg a növényvédő- és egyéb szerek ára hozzávetőleg 20-40 százalékkal emelkedett ebben az időszakban.
A költségek növekedését elvben mindig követi az átadási, majd pedig a fogyasztói árak emelkedése, ám a gyakorlatban nem mindig tudják a szereplők maradéktalanul érvényesíteniük az erre vonatkozó igényeiket. Sikerült az eddigiekben termelőknek és a feldolgozóknak az eddigi költségnövekedést átvinniük a termelői, illetve átadási árakba, vagy ebben még vannak nem várt tartalékok?
Sok év után 2022-ben azt láthattuk, hogy egyszerre és nagyjából azonos mértékben emelt árat a teljes élelmiszer-termékpálya: a mezőgazdasági termelői kör, az élelmiszeripar és – ami fogyasztóként minden bizonnyal a legfájdalmasabb – a kiskereskedelem is.
Vagyis a bolti árak emelkedésében csaknem teljes mértékben tükröződött a 2021-ben kezdődött árutőzsdei boom.
Az, hogy a piaci szereplők közül ki, mikor és milyen mértékben tud áremelést érvényesíteni, nagyban függ az adott alágazat berendezkedésétől. Meghatározó az árviszonyok alakulásában például a szereplők száma.
Az állati termékpályákon tavaly jutottak el oda, hogy a vágóállatok, majd a termékek árában érvényesíteni tudták a takarmányárakban előzőleg végbement drasztikus emelkedést. A növényi termékek esetében ez már korábban megtörtént, ezt láthattuk például a lisztnél, amelyből a BL55-ös fogyasztói ára már a hatósági ár bevezetése előtt 30-40 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál.
Ennek ismeretében meddig emelkedhetnek az egyes élelmiszerek fogyasztói árai? Ha a fundamentális okokból indulunk ki, akkor elértük már a tetejét?
Egyelőre úgy látjuk, hogy várhatóan március környékén tetőznek az árak.
Persze már olvashatjuk, hogy egyes tejtermékek ára jelentősen, akár 20 százalékkal csökken, de még ez az ár – a vaj esetében például 9600 forint kilónként – is többszöröse a korábbinak. Elképzelhető, hogy bizonyos termékek ára piaci folyamatok miatt csökken valamelyest, de általánosságban véve az élelmiszerárak márciusi tetőzésére számítunk.
A hatósági árak kivezetése nyomán áremelkedés várható az adott termékeknél, hacsak a kivezetés időpontjáig nem következik be drasztikus csökkenés egy-egy kategória esetében. De erre rendkívül kevés az esély.
Egy időre hozzá kell szoknunk ahhoz, hogy az élelmiszer-vásárlás a korábbinál nagyobb anyagi teher, és a 10 ezer forintos bevásárlás most már inkább 14-15 ezer ugyanarra a kosárra vonatkozóan.
A reálbérek emelkedése előbb-utóbb azonban utolérheti ezt, és hosszabb távon az élelmiszerköltés terhe a korábbi szintre mérséklődik.
Amennyiben idén nem lesz a tavalyihoz fogható rendkívüli aszály, nem súlyosbodik tovább az orosz-ukrán konfliktus, kitart az inputárak stabilizálódása, úgy azt gondolom, 2024-re jutunk el oda, hogy ismét kisebb teher lehet a bevásárlás.
Megszoktuk, hogy viszonylag olcsón jutunk jó minőségű élelmiszerhez, és szinte meg sem éreztük az árak emelkedését.
Az 1500-1600 forintos csirkemellsonka előállításához a mostani töredékéért vették az energiát a vágóhidak. A malmok a liszt őrléséhez féláron szerezték be a búzát és az energiát. A sütödék forintban mért villamosenergia-felhasználása pedig fele, harmada volt a mostaninak.
Tény, hogy a magyar élelmiszeripar általánosságban véve nem tartozik Európa élvonalába, de a fejlesztéseket illetően vannak erősen felfelé mutató pozitív tendenciák. Határozott véleményem, hogy az elmúlt évek és a közeljövő beruházásai tükröződni fognak a javuló hatékonyságban, abban, hogy olcsóbb, kiváló minőségű és magyar alapanyagból készülő élelmiszerek lesznek kaphatók hazánkban.
Mindamellett azok a költségnövekmények, amelyek a magyar élelmiszeripart érték az elmúlt években, az európai versenytársakat sem kerülték el.
Ezt nem lehet kivédeni, a vállalkozások üzletmenetének fenntartása érdekében volt szükség az áremelésekre.
Kérdés persze, hogy pontosan milyen hatással jár az élelmiszer-ársapka a hazai termékpályákra, és egyre inkább az is, hogy mi várható a kivezetésük után. Mikorra reális egyáltalán az árstop megszüntetése?
A hatályos rendelet szerint az élelmiszer-árstop április 30-ig van érvényben. A kereskedelmi kamara és a szakmaközi szervezetek is sürgetik a kivezetését. A hatósági árakat egy éve vezették be, ez hosszú idő. Kezdetben úgy nézett ki, mintha tartós akciós időszak elé néznénk a boltokban az érintett termékekre vonatkozóan, ma már viszont azt látjuk, hogy a becsülhető piaci áruk jóval magasabb a 2021 októberinél, amelyet alapul vettek az árak maximálásakor.
Véleményem szerint a kivezetés reális lehetőség tavasszal, amikor talán már csökkenni fog az inflációs nyomás. A hatósági árak megszüntetése után várhatóan megugrik a szóban forgó termékek ára, ahogy az az üzemanyag esetében is történt.
Hacsak nem szakaszosan vezetik ki az árstopot. Mint mondtam, jelenleg csak becsléseink vannak arra vonatkozóan, hogy piaci áron mennyibe kerülnének az árstop alá vont élelmiszerek.
Az alapanyag- és élelmiszeripari átadási árakból, továbbá a kiskereskedelem elérhető beszerzési áraiból arra lehet következtetni, hogy a rendelet hatálya alatt lévő termékek ára hozzávetőleg 50-60 százalékkal magasabb 2021 októberéhez képest.
De hangsúlyozni kell, hogy ez a jelenlegi állapot, a hatósági árak kivezetéséig a termékek piaci ára akár csökkenhet is, így az áremelkedés kisebb is lehet.
Jelenleg az árérzékeny fogyasztók és az erősödő forint is kedvezhet annak, hogy a külföldi termékek nagyobb arányban jelenjenek meg a piacon. Egy ilyen helyzetben teret hódíthatnak az importélelmiszerek?
Az import élelmiszerek kérdése újra és újra felmerül. Legyen szó a feldolgozott vagy nem feldolgozott élelmiszerek jelentette dömpingről, az importáru nem csak és kizárólag amiatt érkezik be olyan alacsony áron, mert alacsonyabb önköltségen állítják elő a származási országban. Van hatékonyságbeli előnyük, de a kereskedelempolitikában is vannak különbségek. Amikor az Európai Unión belül, „ugyanazon” szabályok szerint előállított élelmiszerről beszélünk, akkor jó, ha tudjuk, a versenytársak zsebében sem lapul ott a bölcsek köve, egyszerűen úgy döntenek, hogy túlkínálat esetén nem csökkentik a kibocsátást, nem tárolják be a készletet – aminek ugye költsége van –, hanem inkább önköltségen vagy az alatt értékesítik.
Ezzel a magyar élelmiszeripar nem tud versenyezni, eltekintve néhány nagyvállalattól.
Összehasonlításképpen: Lengyelországban minden bizonnyal van olyan baromfis cég, amely önmagában olyan kibocsátást produkál, mint a teljes magyar szektor.
Azonban fenntarthatósági szempontból nem szerencsés az, hogy sok száz, ezer kilométert utazó termékekkel töltsük fel a polcokat. Itthon is vannak versenyképes élelmiszeripari szereplők, de a beszállítói kritériumoknak – ami főként a homogén, versenyképes, időben rendelkezésre álló, nagy mennyiségű árualapot jelenti –, csak kevesen tudnak megfelelni, így előfordul sajnos, hogy például a saját márkás tendereken nem a magyar beszállítók nyernek.
Azt is látni kell, hogy kis ország vagyunk, kis lélekszámmal. A kibocsátás volumenében nem fogunk felnőni a lengyel vagy a német élelmiszeripar szintjére, de nem is kell. Nekünk a hazai piac önellátásának biztosításán felül versenyképes, minőségi árualappal kell keresni az exportpiacainkat.
Emellett, bármilyen nehéz döntésnek tűnik is, stratégiai szinten ki kell jelölni termékpályákat, amelyekre igazán fókuszálnunk kell. Ehhez meg kell vizsgálni azt, hogy melyeken vannak jó eredményeink, piacaink. Mindenekelőtt azonban azt kell figyelembe vennünk, hogy mely alágazatok végtermékei illeszkednek a jövő fogyasztási trendjeibe.
A napokban a miniszterelnök is beszélt az ágazatról az évértékelőjében, ahol a termelő mezőgazdaság helyett a feldolgozásra helyezte a hangsúlyt. Orbán Viktor az élelmiszeripar feltámasztásáról és az ágazat "nemzeti bajnokainak" világpiacon történő szerepléséről is beszélt. Mi kellene ennek a programnak a megvalósulásához?
Az elmúlt évek két nagy horderejű eseménye, a koronavírus-világjárvány és az orosz-ukrán háború alapvető hatással volt az élelmiszer-ellátás biztonságára, márpedig az élelmiszer-ellátás napjainkban stratégiai kérdés. Mindkettő egyfajta élelmiszer-pánikhoz vezetett és hozzájárult az infláció gyorsulásához, rámutatott a gyengeségeinkre. Ezek azonban kivédhetők.
Elkerülhetjük az újabb ütéseket, ha hosszú távú stratégiát alkotunk és meghatározzuk, hogy milyen szerepre törekszünk az európai élelmiszerpiacon.
Meggyőződésem, hogy termékpályákban kell gondolkoznunk, mert ez a 21. századi élelmiszer-gazdaság alapja. Magyarországnak a termelésben, az alapanyagok előállításában kiváló adottságai vannak.
De ellenállóbbá kell tenni az élelmiszer-gazdaságunkat, növelni a hatékonyságot, csökkenteni a függőségeinket, hogy fel se merülhessen a kérdés: lesz-e elég élelmiszer és milyen áron.
A múltban nem fordítottunk erre megfelelő figyelmet, ezért most mindenképp meg kell tennünk, élnünk kell a lehetőséggel. Mi, a Magyar Bankholdingnál partnerek vagyunk ebben banki finanszírozói és szakértői oldalról. Készen állunk egy élelmiszeripari stratégia megalkotására, és hozzájárulni ahhoz, hogy valóban legyenek ebben az ágazatban nemzeti bajnokaink, akik képesek helytállni a világpiacokon, ahogy azt a miniszterelnök mondta a beszédében.
Fotó: TakarékBank
