Nincs több idő – Lépéskényszerbe került a hazai villamosenergia-elosztó hálózat

Milyen kihívások előtt áll ma a hazai villamosenergia-hálózat? Milyen stratégiai irányokat érdemes kijelölni az infrastruktúra- és szolgáltatásfejlesztések esetében?

Az elmúlt néhány év eseményei gyökeresen megváltoztatták a világ, így természetesen Magyarország energiapolitikáját is. Három fő cél határozza meg a folyamatokat, amelyek megvalósítása ráadásul néhol ütközik is egymással.

Az első ezek közül a Párizsi Klímaegyezmény elfogadása, amelyben számos ország, így hazánk is vállalja, hogy a gazdaságát 2050-re klímasemlegessé teszi. Erre az óriási, kis túlzással élve civilizációs léptékű változásra alig több mint 25 éve maradt az egyezményt elfogadó országoknak.

Az energiaátmenet átfogó és mindenre kiterjedő energetikai fejlesztéseket igényel, amely hatalmas összegekbe kerül.

A második az ipari termelés felfuttatása Európában. Magyarország ezen a területen még túl is teljesít, mert nemcsak a nyugat-európai működőtőkét vonzza be, hanem az ázsiait is, hatalmas dél-koreai, kínai gyárfejlesztések indultak meg az elmúlt években. A keletkező villamosenergia-igény óriási, amihez a kapacitást és az infrastruktúrát is hozzá kell igazítani. A harmadik pedig az orosz–ukrán háború miatt előtérbe kerülő energiabiztonság kérdése, az energiafüggetlenség biztosítása.

Jól látszik, hogy a felsorolt tényezők egyenként is épp elég kihívást jelentenének az európai országok számára, együtt pedig elképesztő organizációt és hatalmas forrásokat igényelnek. Egyedül abból a szempontból szerencsés a helyzet, hogy most már nem lehet tovább halogatni a határozott energiastratégiai fókuszpontok meghatározását, és muszáj komplex szemlélettel az integrált fejlesztéseket végrehajtani.

A célok ráadásul néhol ütköznek egymással.

Az energiabiztonság megteremtése például csak a nagy környezetterheléssel működő szénerőművek felpörgetésével lehetséges rövid távon, de a megújuló energia tárolásához elengedhetetlen akkumulátorok gyártása is rendkívül energiaintenzív folyamat, amit jelen pillanatban nehéz tiszta energiával fedezni.

Az elmúlt években a hazai villamosenergia-elosztó hálózatot szinte az összes szomszédos ország energiahálózatával összekötötték, amely az energiabiztonság megteremtése szempontjából volt komoly előrelépés. A háború zárójelbe teszi most ezeket a fejlesztéseket, és az energiaszuverenitás miatt inkább minden ország a saját ellátására összpontosít?

Az európai villamosenergia-hálózatok összekötése nagy eredmény, amely nemcsak az energiabiztonság szempontjából fontos, de a rugalmas villamosenergia-árazás miatt versenyképesebbé is teszi a gazdasági szereplőket. Ma egy üzleti ügyfélként, ha szeretnék, skandináv áramot is vehetek, ha az olcsóbb, vagy, hogy megfeleljek bizonyos zöld céloknak, garantáltan megújuló forrásból származó áramot is vásárolhatok. A fejlesztések folyamatosak, EU-s finanszírozás segítségével jelenleg is zajlik a Danube InGrid projekt, amely a magyar és szlovák hálózatok integrációját teszi még szorosabbá.

Új vezetékes összeköttetések, alállomások épülnek, amelyekhez a Siemens is számos berendezést szállít.

A nemzeti energiahálózatok összekapcsolása lehetővé teszi, hogy minél hatékonyabban működjön a teljes európai hálózat, valamint azt is segíti, hogy a termelési és felhasználási egyenlőtlenségeket könnyebben ki lehessen egyensúlyozni.

Bár konkrét energiahiánytól nem kell félni Európában, de az jól látható tendencia, hogy – párhuzamosan az energiaátmenettel és az elektromobilitás térnyerésével – egyre nagyobb igény lesz a villamosenergiára. Hogyan és honnan fogja tudni kielégíteni Magyarország a dinamikusan növekedő igényeket?

Ez nagyon összetett téma. Ennek megoldására született meg 2019-ben az ország energiastratégiája, azonban az elmúlt 3 évben olyan mértékben változtak a körülmények, amelyek a stratégia újragondolását, „ráncfelvarrását” igényelnék. Az, hogy villamosenergia terén, az ország milyen irányba haladjon, és az elfogadott célok eléréséhez milyen operatív, fejlesztési feladatokat kellene végrehajtani, még részleteiben nem ismert.

Azt gondolom, hogy e fejlesztési projektek során érdemes nagyobb teret biztosítani a mérnököknek már a kezdeti szakaszban is, bevonni olyan nemzetközi cégeket, amelyek a világ több pontján hatalmas energetikai projektekben aktívan részt vesznek, van rálátásuk az elérhető technológiákra, és alkalmazni is tudják azokat.

A tavalyi év vége a háztartási napelemes kiserőművek hálózati becsatlakozásának tilalmáról, illetve a szaldóelszámolás beszüntetésétől volt hangos. Bár a jogalkotó időközben valamelyest lazított a szigorításon, jól látható, hogy a villamosenergia-hálózat egyelőre nem tud megküzdeni a megújuló energiaforrások betáplálásával. Milyen technológiai probléma áll a háttérben, és miért nem történtek meg időben a kellő fejlesztések?

Az országos villamosenergia-hálózat elsődleges feladata, hogy mindig annyi energiát biztosítson a rendszerben, mint amekkorát éppen a fogyasztók igényelnek. A probléma az, hogy a napelemek által termelt növekvő mennyiségű villamosenergia fenntartható betáplálása és a hálózat szabályozása technológiai és infrastrukturális kihívásokba ütközött. Konkrétan, a háztartási kiserőművek esetében a lakókörzeti transzformátorállomások fizikailag nem képesek a folyamatosan növekvő számú hálózatba történő visszatermeléseket kezelni.

Itt gyorsan megjegyzem, hogy már a háztartási kiserőművek becsatlakozási tilalma előtt az ipari méretű napelemparkok csatlakozását is korlátozták. A beruházások ezért értelemszerűen le is lassultak.

És itt jön képbe annak a víziónak, a stratégia újragondolásának szükségessége, amit korábban említettem. Magyarországon jelenleg 4 gigawatt napenergia-termelési kapacitás van kiépítve, ez 2030-ig elérheti a 12–13 gigawattot. Az eredeti cél az volt, hogy 2030-ig 6, 2040-ig pedig 12 gigawattot érjünk el. Sajnos az említett becsatlakozási nehézségek miatt a beruházások nagyon lelassultak, amelyek hátráltatják a célok elérését.

Mi lenne az első lépés ahhoz, hogy minél több háztartási kiserőmű be tudjon csatlakozni a rendszerbe, és országos szinten is ki tudjuk használni a bennük rejlő potenciált?

Ma az egyetlen mód arra, hogy a villamosenergia-hálózat üzemeltetője információt kapjon arról, hol kellene kapacitást, illetve hálózatot fejleszteni, az az energiakereskedőhöz bejelentett hibaesemények számának monitorozása.

Így az első lépés a minél pontosabb, valós idejű monitorozás megvalósítása lenne a legtöbb panaszt generáló trafókörzeteknél, vagyis a kisfeszültségű hálózat „okosítása” valós idejű mérésekkel.

A villanyszerelő és a villamosmérnök is kifejezetten hiányszakmának számít. Az ekkora léptékű fejlesztések hogyan valósíthatók meg a megfelelő humánerőforrás nélkül?

Valóban munkaerőhiány van ezen szakmákban is, ismerek olyan ipari szereplőt Magyarországon, amely 300-400 villamosmérnököt azonnal fel tudna venni. Ma azt látjuk, hogy a villamosenergia-szolgáltatók a meglévő szűkös munkaerőállományukat mind a karbantartásra, mind hálózatbővítési projektekre kell, hogy allokálják,

de túl kicsi a kapacitás arra, hogy a fejlesztések és a karbantartás egyszerre, párhuzamosan fussanak.

A probléma feloldása az okosmegoldásokban rejlik. A karbantartás során a villanyszerelő az okosmérőt rövid idő alatt fel tudja szerelni egy transzformátorra. Így a ma elérhető technikával képesek vagyunk rövid idő alatt a legtöbb panasszal rendelkező elosztóberendezéseket monitorozni, és ez alapján finomhangolásokat vagy égető helyi kapacitásbővítéseket végezni. Mindemellett az egyre több beérkező mérési információból, amit akár a mesterséges intelligencia segítségével továbbelemzünk, sokkal tervezhetőbbé válnak a karbantartások.

A tervezhetőség pedig sokkal nagyobb hatékonyságot eredményez, amellyel a villamos szakemberek kapacitásait is sokkal jobban ki lehetne használni.

Rengeteg időt lehet megspórolni hálózatbővítési projektekben azzal a szemléletváltással is, ha készre szerelt berendezésekben gondolkodunk a fejlesztések során. Rendelkezésre állnak úgynevezett E-house megoldások, amelyek olyan speciális konténerek, amit kifejezetten az adott energiaelosztási-technológiai igényre alakítanak ki. Ezek gyártócsarnokban készre szerelve, tesztelve készülnek el, így a telepítésük, beüzemelésük a helyszínen jóval kisebb időráfordítást vesz igénybe.

Ezzel a projekt 20–50 százalékos időtartamát meg lehet takarítani.

Egyértelmű, hogy a villamosenergia-hálózat fejlesztése rendkívül forrásigényes. Kinek kell, kellene megfinanszírozni ezeket a költségeket?

Egyrészt – a remények szerint – rendelkezésre fognak állni EU-s források az újjáépítési alapból, amelyek többek között pont az energiaátmenettel járó fejlesztések költségeit fedeznék.

Ezek lehívása egyelőre nem történt meg, de minél gyorsabban szükség lenne rájuk, mert a források 2026 év végéig használhatók csak fel.

Másrészt át kell tekinteni, hogy a fogyasztókat, a szolgáltatókat és az energiaellátás más szereplőit hogyan lehet anyagilag is érdekeltté tenni a fejlesztésekben. Ma egy családi háznál, ha napelemet és ehhez szükséges energiatárolót telepítenek, akkor 10–15 millió forintot nagyon hamar el lehet költeni, a megtérülés időtávja pedig kérdéses. Abban már sokkal nagyobb potenciál lenne, ha az energiatárolókat települési szinten (de akár nagyobb irodaházak, ipari létesítmények, bevásárlóközpontok is) alakítanának ki, és energiaközösségbe szerveznének ellátási körzeteket, amelyek rugalmasan kezelhetik a napelemek által megtermelt energiát. Számos aggregátor cég léphetne be ebbe az új ökoszisztémába, mely hozzájárulna az infrastruktúra fejlesztéséhez.

Címlapkép és fotók: Portfolio - Stiller Ákos

A cikk megjelenését a Siemens Zrt. támogatta.