
Veszélyt rejteget a próbanap
Bevett gyakorlat, hogy a leendő foglalkoztatók egy-egy munkakör betöltése előtt ún. próbainterjúval / próbanappal kívánnak megbizonyosodni arról, hogy a munkakör betöltésére jelentkezők valóban rendelkeznek-e a tőlük elvárt gyakorlati tapasztalattal, alkalmasak-e az adott munkakör betöltésére. Az ehhez hasonló, még a konkrét szerződés megkötését megelőző gyakorlatok megkönnyítik a betanítási folyamatot is, egyszersmind rugalmas lehetőséget biztosítanak mindkét fél számára annak eldöntéséhez, valóban „egymást keresik-e”.
Az adóhatóság ugyanakkor előszeretettel hivatkozik arra, hogy a próbainterjú, próbanap intézményét a magyar jog nem ismeri. Álláspontja szerint, ha valakit „próbajelleggel” foglalkoztatunk, az illetőt már akkor is legalább az egyszerűsített foglalkoztatás szabályai szerint be kell jelentenünk (hacsak már az adóhatóság vizsgálódása során nem tudjuk megfelelően bizonyítani, hogy az illető nem munkaviszonyban, hanem – például – megbízási jogviszonyban működik közre a tevékenységünkben). Az adóhatóság szerint ez még akkor is így van, ha a leendő munkavállaló csak pár óra erejéig, kifejezetten az interjú részeként végez nálunk részfeladatokat, mindezt ráadásul bármilyen ellentételezés nélkül – ami eleve kizárja, hogy a költségvetést és így a feketegazdaság elleni küzdelmet bármilyen csorba érje.
Az egyszerűsített foglalkoztatás sem kivétel
A fentihez hasonló, alkalmi jellegű munkavégzések könnyebb és rugalmasabb adminisztrálására hozta létre a jogalkotó az egyszerűsített foglalkoztatás intézményét. Az adminisztratív könnyítés ellenére ugyanakkor a jogszabály az ilyen típusú foglalkoztatásnál szigorú határidőt szab a bejelentés megtételére (a munkavégzés megkezdése előtt meg kell tenni a bejelentést, amely akár telefonon keresztül is teljesíthető). Ha ezt bármilyen okból elmulasztjuk akár csak egy ember vonatkozásában is, és az adóhatóság ezt egy ellenőrzés keretében észleli, az ugyanolyan, mintha egy teljes értékű munkavállalónkat felejtettük volna el bejelenteni. Nincsen tehát helye semmilyen mérlegelésnek, a szankciók automatikusan járnak.
A munkavállalókká átminősített vállalkozók
Az adóhatóság egyik jogosítványa, hogy a jogviszonyokat azok tényleges tartalma alapján értékelje, és így szükség esetén át is minősítheti azokat, ilyen esetben pedig az adózási következményeket is az átminősített jogviszonynak megfelelően állapítja meg. Így könnyen adódhat olyan eset, hogy a cégünk papírforma szerint vállalkozási vagy megbízási jogviszonyban áll valakivel, akinek a munkavégzését az adóhatóság utólag valamiért mégis munkaviszonnyá minősíti át. Az eltérő adóterhek szerinti megállapítások mellett ilyenkor az adóhatóság akár azt is felróhatja nekünk, hogy a tartalom szerint munkaviszonyban foglalkoztatott személyeket nem jelentettük be.
Így még akkor is megnyílik az út az adóhatóság szankciói előtt, ha mi magunk a tőlünk elvárható körültekintés ellenére értékeltük úgy, hogy – vállalkozási vagy megbízási jogviszonyról lévén szó – a cégünknek nincs bejelentési kötelezettsége.
Eleshetünk a támogatásoktól, kieshetünk a KIVA-ból
És hogy miért is ennyire fontos a szabályoknak való tökéletes megfelelés? Azért, mert a rajtakapott munkavállalókkal szembeni szankciók elrettentőek, sokszor aránytalanok és azok sokszor nagyon súlyos pénzügyi következményekhez vezethetnek.
A mulasztókkal szembeni legalapvetőbb szankció a legfeljebb 2 millió forintig terjedő mulasztási bírság, amelynek kiszabásától az adóhatóság ilyen esetekben nem tekinthet el, tehát valamekkora összegű mulasztási bírsággal biztosan számolni kell. Az adóhatóság az eset összes körülménye alapján elvileg csökkentheti a bírság mértékét, ám ez a ritkábbik eset. A bírságot az adóhatóság ráadásul minden egyes bejelenteni elmulasztott munkavállaló után kiszabja, így annak végső összege – az érintett munkavállalók számától függően – még mérsékléssel együtt is a törvényi maximum többszörösére rúghat.
A mulasztási bírság mellett az adóhatóság 12 nyitvatartási napra elrendelheti az érintett üzlethelyiség (vagy egyéb telephely) lezárását is. Három éven belüli ismételt mulasztás esetén az üzletlezárás alkalmazása kötelező, tehát annak kiszabását az adóhatóság nem mellőzheti. Ráadásul ilyenkor az üzletlezárás tartama is jelentősen megnő; a szankció második elrendelésénél 30, minden további elrendelés esetén pedig már 60 nyitvatartási napra.
Automatikus szankció az is, hogy az adóhatóság a bejelentési kötelezettségét elmulasztó vállalkozás adatait két évre közzéteszi az egyik „feketelistáján”, a be nem jelentett foglalkoztatottat foglalkoztató adózók közzétételi listáján. A reputációs károkon kívül ez az intézkedés azt is maga után vonja, hogy a vállalkozás elveszíti addigi megbízható adózói minősítését, és automatikusan kockázatos adózónak fog minősülni. Ez – számos egyéb hátrány mellett – azt is maga után vonja, hogy az érintett vállalkozás jellemzően elesik a különböző pályázatokon és közbeszerzéseken való részvétel lehetőségétől, valamint a banki kölcsönfelvétel is jelentősen megnehezül. Ráadásul, ha ez nem lenne elég, az adott vállalkozás felkerül még egy feketelistára is, a rendezett munkaügyi kapcsolatok követelményének nem megfelelő adózók listájára, amely miatt további komoly jogi és üzleti hátrányokkal kénytelen szembenézni (például azért, mert számtalan pályázati lehetőségből automatikusan kizárják vagy a korábban elnyert pályázati összeg visszafizetendővé válik).
Fontos azt is tudni, hogy a bírságot kiszabó határozat jogerőre emelkedésével a vállalkozás automatikusan elveszíti a kisvállalati adóalanyiságát is, amelyet két évig nem is állíthat vissza. Nagy érvágás lehet ez azoknak, akiknek a kiva sokkal kedvezőbb adózást jelentett a társasági adóhoz képest.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
18 év után először tüdőpestisbe halt bele egy arizonai lakos
A "fekete halál" ma már rendkívül ritka betegség.
Ejtették a vádat az orvos ellen, aki sóoldatot adott be a Covid-oltások helyett
Megsemmisítette a vakcinákat.
"Arcátlan és tiszteletlen": így jellemezte a vámfenyegetést az EP kereskedelmi bizottságának vezetője
Azonnali lépéseket sürget.
Trump váratlan bevándorlási fordulata: mégis kellenek az emberek Amerikának?
Donald Trump meglepő kijelentést tett a Fox Newsnak adott interjújában!
Milliókat érő Pokémon kártyák tűntek el – a tolvaj pontosan tudta, mit akar
113 ezer dollár volt az értékük.
ESG szabályozás 2025: fontos változások és lehetőségek a magyar vállalatoknak
Az elmúlt hetekben több fontos változás is történt az ESG nemzetközi és magyarországi háza táján. Blogbejegyzésünkben a legfontosabb módosításokat és tudnivalókat gyűjtöttük össze 20
Szegény, de szexi...
Kicsit kapitalista, kicsit szocialista; kicsit nyugati, kicsit keleti; kicsit drága, kicsit olcsó: ez Berlin Zentuccio szemüvegén át. A HOLDBLOG állandó világutazó szerzője a német fővárosról
Top 10 osztalék részvény - 2025. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Mi a baj a statisztikáról szóló törvény új, anonimizálásra vonatkozó definíciójával?
A Magyarország versenyképességének javítása érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2025. évi LXVII. törvény* több ponton is módosította a hivatalos statisztikáról szóló
Hulladékhő újragondolva: így fűtik Finnországban az otthonokat
Az adatközpontok működése hatalmas mennyiségű hőt termel, amely a legtöbb helyen kárba vész. A pazarlást felismerve Finnország a számítógépes feldolgozólétesítmé
Balásy Zsolt (és a HOLD) új kollégát keres
Az After Hoursben is elhangzott, a LinkedIn-en is fent van: junior elemző kollégákat keres a HOLD. Ritkán hirdetünk meg elemzői állást nyilvánosan, szóval kérünk minden... The post Balásy Zsol
Spórolj energiát, kapj pénzt - új lehetőség a vállalkozásoknak!
A KEHOP Plusz-4.1.6-25 kódszámú hitelkonstrukció célja, hogy kedvezményes, kamatmentes kölcsön révén segítse a mikro-, kis- és középvállalkozásokat, valamint a víziközmű szolgáltatókat
Nyaralás helyett elemzőt keresünk Zsidayval
Zsiday Viktorral junior elemzőket keresünk, ahelyett, hogy nyaralnánk. Jó szórakozást! Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, You


Ismét pofon vágta Európát a kínai autóipar
A Xiaomi autója árnyékot vethet a Porsche modelljeire is.
Hogy érinti a magyar gazdákat, ha Ukrajna tényleg csatlakozik az Európai Unióhoz?
A szomszéd felvételét nagy viták övezik.
Mégis hogy mehetett csődbe egy nagy utazási iroda?
Ennyire erős a verseny?
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Warren Buffett helyett én: Kezdők útmutatója a befektetéshez
Fedezd fel a befektetés világát úgy, ahogy még sosem! Ez a webinárium egyszerűen és érthetően mutatja be az alapelveket, amelyekre még a legnagyobb befektetők, mint Warren Buffett is esküsznek.