Rögtön az élelmiszeripar hazai csúcstalálkozójának másnapján, azzal azonos helyszínen az ország vezető agrárszakemberei az ágazat jövőjét legmarkánsabban alakító folyamatokról és témákról értekeznek a Portfolio Agrofuture 2025-ön.
Noha az ökogazdálkodás idehaza egyelőre gyerekcipőben jár, tagadhatatlan, hogy felfutóban van, nem utolsósorban az ösztönző támogatások miatt. Az igazi szintlépést azonban az jelentené, ha a bioalapanyagok a közétkeztetésbe is utat találnának. Hogy erre mennyi az esély, szintén szóba kerül a Portfolio Agrofuture 2025 nyitó szekciójában, amely Roszík Péter, a Biokontroll Hungária Kft. ügyvezetőjének előadásával indul.
A KAP ST beruházások finanszírozására szolgáló innovatív megoldásokról Takáts Zsolt, a Raiffeisen Bank ügyvezető igazgatója tart tájékoztatást, míg Salamonné Ebele Eszter, a Magyar Államkincstár osztályvezetője az ökológiai gazdálkodási és az agrár-környezetgazdálkodási pályázati-támogatási lehetőségeket mutatja be.
A szekció végén pedig vezető szakértők részvételével dedikált kerekasztal-beszélgetésen vizsgáljuk meg a sikeres ökológiai gazdálkodás magyarországi perspektíváit.
A beszélgetés résztvevői:
- Drexler Dóra, ügyvezető, Ökológiai Mezőgazdasági Kutatóintézet
- Pais István, ügyvezető, Huminisz Kft.
- Roszík Péter, ügyvezető, Biokontroll Hungária Kft.
- Salamonné Ebele Eszter, osztályvezető, Magyar Államkincstár
- Szólláth Tibor Zoltán, Hajdú Bihar megyei elnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
- Moderátor: Bognár István, szenior üzletfejlesztési menedzser, MBH Bank
A második szekció a regeneratív talajművelés és a mesterséges intelligencia szerepét járja körbe a mezőgazdaságban.
Előbb Molnár Krisztián, a Poliext Kft. agrármérnöke a high-tech öntözési megoldásokról tart előadást, majd két panelbeszélgetésben kerülnek terítékre a regeneratív talajművelésben bevált gyakorlatok, valamint a digitalizációban rejlő lehetőségek.
Az első beszélgetés résztvevői:
- Bene Zoltán, cégvezető, Karintia Kft.
- Csontos Attila, ügyvezető igazgató, Júlia-Malom Kft.
- Demeter Zoltán, agrárüzletág vezető, K&H Csoport
- Márton Dalma, mikrobiológus, Bio-Nat Kft.
- Moderátor: Balázs Viktor, alelnök, Nemzeti Agrárgazdasági Kamara
A szekció záró paneljében a technológiai forradalom lesz a középpontban, aminek kapcsán a szakértők minden bizonnyal kitérnek az oktatási aspektusokra is. Immár ugyanis minden végzős agrármérnök tisztában lesz a digitalizáció alapjaival: a digitális ismeretek ma már nem külön tantárgyként, hanem az alapképzés szerves részeként jelennek meg a felsőoktatásban.
Az eszmecserét Varga Péter Miklós, a Cibus Hungaricus Alapítvány főtitkára moderálja, a kérdésekre pedig Bedekovits Csaba, a KRAMP Hungary Kft. kereskedelmi igazgatója, Derdák Gábor, a Győr-Moson-Sopron megyei Fiatal Gazda Gazdakör elnöke, Nagy János, a Debreceni Egyetem professor emeritusa, valamint Szabó István, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Műszaki Intézet igazgatója válaszol.
Az ebédszünet után az inputanyagok és fenntarthatóság témakörét vizsgáljuk, tekintettel arra, hogy a fenntarthatóság az innováció mellett az agrárium utolsó mentsvára.
- A fenntarthatósággal összefüggésben miként változnak a vetőmagokkal, a növényvédő szerekkel és a műtrágyákkal szembeni követelmények?
- Melyek az inputanyaggyártók környezetvédelmi és fenntarthatósági célokat szolgáló főbb termékfejlesztési irányai?
- A hagyományos megoldások helyett milyen alternatív termékeket és technológiákat használhatnak fel a gazdálkodók az inputanyag-gazdálkodásban?
Ilyen és ehhez hasonló kérdések lesznek reflektorfényben a kapcsolódó kerekasztalban, amelyet Kakuszi-Széles Adrienn, a Debreceni Egyetem egyetemi tanára moderál az alábbi szakemberek részvételével:
- Csengődi Péter, értékesítési vezető, Corteva Agriscience
- Patyi Roland, ügyvezető, Altoterra Kft.
- Szalkai Gábor, közkapcsolati és fenntarthatósági vezető, Bayer Hungaria
- Takács Attila, ügyvezető, Hechta Kft.

Az állatjólét, állategészségügy és takarmányozás külön szekciót érdemel, nemutolsósorban a járványhelyzet, valamint a készülődő állatjóléti uniós szabályozás okán. A moderátori szerepkörben Fórián Zoltán, az Agrár Kompetencia Központ Erste Bank Zrt. vezető agrárszakértője jelenik meg.
Miközben a kormányzat a járványhelyzet által sújtott állattartóknak nyújtana célzott pénzügyi segítséget, a ragadós száj-és körömfájás elleni harcban szerzett tapasztalatokat is feltétlenül érdemes összegezni, amire Nemes Imre, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal elnöke vállalkozik. Csorbai Attila, a Baromfi Termék Tanács elnöke ugyanakkor az EFSA állatjóléti ajánlásáról szóló magyar vizsgálatot mutatja be.
A szekció végén maradunk még az állatjólétnél, a vonatkozó uniós reformterveket a következő szakemberek vitatják meg kerekasztal keretében:
- Búza László, kereskedelmi igazgató, Topigs Norsvin Central Europe
- Csorbai Attila, elnök, Baromfi Termék Tanács
- Jánosa Tibor, Anitech üzletág igazgató, AlphaVet Zrt.
- Nemes Imre, elnök, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal
Zöld energiával a hatékonyságért
Hogyan csökkenthetik, illetve optimalizálhatják energiafelhasználásukat az agrárgazdasági vállalkozások? – erre a kérdésre keresi a választ az esemény záró etapja Schrempf Norbert, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem tanszékvezetőjének moderálásával.
A téma annál is inkább aktuális, mivel megnyíltak a 440 milliárd forintos keretösszegű Jedlik Ányos Program pályázati forrásai, ahol többek között biometán és biogáz termelő kapacitások kiépítésére, bővítésére is lehet pénzt igényelni.
És miközben Magyarország Európa élére ugrott a napenergia termelés arányában, az agrárium szereplői még inkább hozzájárulhatnak ehhez a teljesítményhez. Baksa Bettina ennek apropóján arról beszél, hogy szervezete, az UBM Csoport hogyan támogatja az ágazat fenntarthatóságát napelem fronton.
A napra panelbeszélgetéssel tesszük fel a koronát, ahol meghívott vendégeink a zöld energiák költségcsökkentő hatásairól értekeznek részletesen.
A beszélgetés résztvevői:
- Baksa Bettina, ESG- fenntarthatósági felelős, UBM Csoport
- Ifj. Rácz József, szakértő, MAGOSZ
- Sarusi-Molnár Andrea, ügyvezető igazgató, Altherm Kft.
- Vigh Miklós, üzletfejlesztési menedzser, PV Napenergia Kft.
Ne maradjon le erről a kiemelkedő szakmai eseményről! Regisztráljon most az AgroFuture 2025 konferenciára, és legyen részese a fenntartható magyar agrárium jövője alakításának! Ha teheti, kösse össze a látogatást az egy nappal korábban, azonos helyszínen sorra kerülő, az élelmiszeripar nagyágyúit felvonultató Portfolio Agrofood 2025-tel, és használja ki a kedvezményes kombinált jegy előnyeit!
Címlapkép forrása: Portfolio
Most jött a bejelentés: komoly döntést hozott az ukrán kormány a kárpátaljai magyarok ügyében
Ukrajna már konkrét lépéseket is tett.
Megbénult az orosz és ukrán búzaexport, emelkedett az európai búza ára hétfőn
Az orosz–ukrán háború lezárását célzó amerikai békeközvetítés nem hozott áttörést.
Összeütközött egymással két szupermodern orosz Szu-35-ös vadászgép
Egyelőre elég zavaros, mi történt.
Elsivatagosodás fenyegeti Magyarországot - Gyökeres fordulat következik
Intézkedik a kormány.
Már a műholdakról is látszik a drámai változás: elképesztő dolog történt a magyar erdőkkel
Szerda estig még marad a napos, száraz, kánikulai idő.
Átlagosan 2,3 millió forintot tartanak a magyarok készpénzben és bankszámlán, lekötés nélkül.
Az MNB előzetes adatai alapján mintegy 21 960,6 milliárd forintra tehető a háztartások készpénzben és látra szóló betétben tartott vagyona. Ez azt jelenti, hogy átlagosan minden magyarra tö
Mi lesz a forinttal? Hallgasd meg a véleményünk!
Mennyi minden változhat egy év alatt. Tavaly ilyenkor az volt a nagy kérdés, hogy mi lesz a törékeny forinttal, most viszont már az, hogy milyen... The post Mi lesz a forinttal? Hallgasd meg a véle
A kínaiak már nem tudják hová tenni a pénzüket, Peking szeretné, ha gyerekekre költenék
Kína egyik problémája, hogy túl sokat termel, de még talán ennél is nagyobb, hogy túl keveset költ. A nemzeti jövedelem 42 százalékát félreteszik, és ennek... The post A kínaiak már nem tu
Új építésű lakások 5%-os áfakulcsa
Az új lakóingatlanok értékesítésére alkalmazható 5 százalékos áfakulcs 2026. december 31-éig alkalmazandó. Akinek az építési engedélye az év végéig véglegessé válik, és az egy
Galbraith Keynes-olvasata
A keynesi közgazdaságtan egyik alapvetése, hogy ha az árak nem tudnak alkalmazkodni, akkor a kibocsátás alkalmazkodik. Különösen fontos a nominális bérek lefelé merevsége. Ha a kereslet vissza
Kihal vagy csak átalakul az értelmiség?
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult meg, a digitalizáció adott neki komoly lendületet. Mi lép a süllyedő Atlantisz helyére:
The Marzetti Company - elemzés
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránézek.CégismertetőA The Marzetti Company (MZTI) 1896-ban alakult, székhelye az amerikai Ohio állam
Nem a méret a lényeg (feat. Zsiday)
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube,&
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához, tanácsadó szolgáltatásunk bemutatása.
Ez már a szélsőjobb áttörése? Ismét az AfD-től hangos Európa
Sosem látott eredményt ért el a párt.
Mi lesz, ha az MNB tényleg befejezi a kamatcsökkentést?
Maradhat a kamat 5,5 százalékon.
Tisza-kormány: a piac bizalma még kitart, de ősszel jön az igazi teszt
A költségvetési pálya és az eurótervek hitelessége döntő lehet.








































