A magyar borászat az elmúlt évtizedekben jelentős minőségi fejlődésen ment keresztül, ám a várt exportsikerek elmaradtak.
Koch Csaba borász szerint ennek egyik oka, hogy tévesen azt feltételeztük, a nyugati technológia átvételével automatikusan megnyílnak előttünk a nyugati piacok is. Mint fogalmazott:
Túlzott optimizmus volt bennünk. Azt hittük, ha átvesszük a nyugat-európai technológiát, elérjük azt a minőséget, akkor majd a piacukat is megnyerhetjük. Ez nem így történt.
A magyar borászat egyik legnagyobb kihívása éppen a sokszínűségében rejlik. A huszonkét borvidéken számos fajtából készülő borok ugyan a turistáknak élményt jelentenek, de az exportpiacokon nehezítik az egységes magyar boridentitás kialakítását. Bár a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) megpróbálta meghatározni azokat a fajtákat és stílusokat, amelyekkel egységesen lehetne megjelenni a külföldi piacokon, ez nem hozott áttörést.
Koch szerint a borászatban nincs ideális üzemméret – kis- és nagyüzemek egyaránt lehetnek sikeresek.
A lényeg a célcsoport pontos ismerete és a megfelelő ár-érték arány kialakítása. "A lehető legjobb szőlőt kell termelnünk és belőle a legszebb bort elkészíteni, hatékonyan, versenyképesen és a fogyasztói igényeknek megfelelően, mind árban, mind minőségben" – hangsúlyozta. A szakember rámutatott, hogy a borászat nem lehet öncélú művészet, hanem piacorientált tevékenységnek kell lennie. A magyar szőlő-bor ágazat jövője a magas minőség mellett a hatékony termelésben és olyan borkategóriák megteremtésében rejlik, amelyek megfelelnek a modern fogyasztói igényeknek. Ilyenek lehetnek a rosé borok, az illatos hungarikum fajták, a Bikavér, a Villányi Franc vagy a Tokaji Aszú.
A klímaváltozás különösen nagy kihívást jelent az ágazat számára.
A megnövekedett tavaszi fagyok kockázata, a hőstressz és az új betegségek alapjaiban rengetik meg a hagyományos szőlőtermesztést. Mint a borász elmondta:
A szőlő nehezen tud alkalmazkodni, hiszen az adott fajták genetikai állománya nem változik. Nem tudunk ivaros keresztezéssel gyorsan új fajtákat létrehozni, miközben a zöld mozgalmak sorra tiltják ki a hatékony növényvédő szereket.
A fiatalabb generációk megszólítása is kulcsfontosságú a borászatok számára. Koch Pálma, a Koch Borászat marketingvezetője szerint a Z generáció teljesen más attitűddel fordul a bor felé. Mint elmondta:
Nem biztos, hogy mindenáron rájuk kell erőltetni a bort. De ha meg akarjuk őket szólítani, akkor nem a 14%-os fahordós borokkal kell próbálkoznunk.
A fiatalok az élményt és az egyediséget keresik, ezért a buborékos, illatos, könnyed borok népszerűbbek körükben. A borászatok közösségi médiában való jelenléte, a rendezvényeken való részvétel és az innovatív csomagolások mind a fiatalabb korosztály elérését szolgálják. "Ők nem bort akarnak venni – élményt akarnak. Nekünk pedig meg kell mutatni, hogy a bor az élmény része lehet" – teszi hozzá Pálma. Koch Csaba szerint a jövő kulcsa nem az állami támogatásokban, hanem az önreflexióban rejlik.
Tudnunk kell, kinek a poharába milyen bort töltünk, és mennyit hajlandó érte fizetni. Aki erre nem tud válaszolni, az elvész a piacon.
A versenyképességet gyakran belső tényezők akadályozzák: túlzott adminisztráció, nehézkes szabályozás vagy hatékonytalan termelés. A hosszú távú sikerhez a minőség mellett üzleti gondolkodás, nyitottság és folyamatos tanulás szükséges, valamint fontos szerep hárul az alkalmazkodásra is.
Címlapkép forrása: Portfolio / Hajdú D. András
Tűzveszély miatt hívja vissza a Tesla a népszerű otthoni akkumulátorát
Az eszközök túlmelegedhetnek, kigyulladhatnak.
Zuhan a bitcoin, ez már medvepiac
Elemzők szerint a bitcoin kilátásai továbbra is kedvezőtlenek.
Trump visszakozik és ez akár egy beismerés is lehet
Hamarosan aláír egy vámcsökkentési csomagot.
Európa hibrid támadás alatt: összeült öt NATO-hatalom védelmi minisztere
Berlinben tanácskoztak.
Az általunk ismert állam gyökeresen át fog alakulni - Mi születik abból, hogy az elvásárok és bizalmatlanság egyszerre nőnek?
A 21. század új világrendjében az állam szerepe felértékelődik. Védőpajzs és problémamegoldó szerepet várunk tőle, habár sokszor az állami túlszabályozás köti gúzsba a fejlődést. Mi
Miért emelik a bankok a személyi hiteleknél a maximálisan igényelhető összeget?
Az UniCredit Bank is lépett, november 15-től ott is már 15 millió forint lesz a maximálisan igényelhető kölcsönösszeg az ingatlanfedezet nélküli személyi kölcsönnél. De miért tolják egyre
Igazságos zöldátmenet: India útja a nettó zéró kibocsátás felé
Zöldátállása során India összetett feladatokkal néz szembe: gyorsan fejlődő gazdasága energiaigényét össze kell hangolnia a kibocsátáscsökkentési céljaival, miközben az országra jellemz
Késve küldte be az áfabevallást? Most a NAV is kíváncsi, hogy miért?
A NAV november 13-ai közleménye szerint, november 14-én pénteken levelet küld azoknak az adózóknak, akik 2025-ben késve nyújtották be havi vagy negyedéves áfabevallásukat. A hatóság célja n
A napenergia következő szintje: termelés az űrben
A tengeri szélerőművek sikere után új horizont nyílhat a megújuló energiában: a kutatók szerint az űrből gyűjtött napenergia akár 80 százalékkal is csökkentheti Eur
Az űrprogram, az komoly dolog (feat. Zsiday)
E heti vendégünk Szabó Dávid és Zsiday Viktor. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube, Apple Podcast, Google Pod
Már minden szerencsejáték?
Egyre inkább azt lehet látni, hogy minden alkalmazás, játék, de még a marketing akciók is valamiféle szerencsejáték elemet tartalmaznak. Coffeezilla videója alapján ma ezt a témát szeretné
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Préda: Ami már nem játék
Az online játékiparban akkora pénz van, hogy az már a bűnözői csoportok figyelmét is felkeltette.
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Temessük a magyar kukoricát? Már ott tartunk, hogy importra szorul az ország
Elgondolkodtak a gazdák.

