Mészáros elmondta, hogy az elmúlt években a konjunktúra gyengült, ehhez pedig nekik is alkalmazkodniuk kellett. Kiemelte, hogy
ha a belső piac szűkül, akkor külföldön kell megjelenniük, mégha ez nem is könnyű feladat.
Ezt követően elmondta, hogy az elmúlt években Európa, így Magyarroszág is nagyon komoly hátrányba került az Egyesült Államokhoz és Kínához képest is.
Az európai gazdaság lemaradt: sem az autóiparban, sem az űriparban nincs vezető szerepben, és még a felzárkózási pozícióját is elveszítette. A háború és az energiaválság olyan nehéz környezetet teremtett, amilyenre senki sem számított."
- részletezte, majd kiemelte, hogy
a magyar GDP növekedése most minimális. Idén várhatóan 0,5 százalék körül alakul, ugyanakkor jövőre már 2-3,5 százalékos növekedésre lehet számítani.
Utóbbi azonban csak akkor valósulhat meg szerinte, ha az európai gazdaság erősödni tud. A háború azonban még mindig tart, és ez most Mészáros szerint a legnagyobb bizonytalansági tényező.
Szerinte a válságra nem lehet igazán felkészülni, csak arra, hogy stabilak maradjanak. A több lábon állás mindig a stratégiájának része volt:
Mikor láttam, hogy a magyar piac beszűkül, elkezdtük erőteljesebben a külföldi terjeszkedést – azokban az ágazatokban, ahol már erősek voltunk."
Ezt követően a különadókról is beszélt:
A különadók minket is súlyosan érintenek. A Mol után talán a Mészáros Csoportot a legjobban. Több százmilliárd forintot fizetünk be."
Egyúttal elismerte, hogy nem mindegy meddig tart ez a teher.
A közös teherviselés is része a feladatnak. Nem az átlagemberekről beszélek, hanem a magyar nagytőkésekről. Nekünk is van részünk abban, hogy a gazdaság működőképes maradjon. Ha tudunk, segítenünk kell."
- tette hozzá, majd kiemelte, hogy
addig, amíg ez nem veszélyezteti a működést, addig ez elfogadható.
Arra a kérdésre, hogy a kormánynak jobban rá kellett-e volna engednie a válságot a piacra azt válaszolta, hogy a kormánynak nagy szerencséje volt azzal, hogy az elmúlt 15 évben a cégek stabilan, jól működtek, ezáltal pedig komoly tartalékot halmoztak fel, így volt miből átvélszelni az első időszakot.
Kulcsfontosságú most szerinte, hogy a konjuktúra újrainduljon, most pedig már látszanak is biztató jelek. Hangsúlyozta, hogy nem látja, hogy tömeges csődök lennének, de a háború miatt a gazdasági környezet nagyon nehéz. Béke nélkül nincs tartós fellendülés:
Úgy látom, hogy a mostani helyzet mélyebb hatású, mint a pénzügyi válság volt. Akkor lehetett kalkulálni, meddig tart a krízis; most nem tudjuk, mikor lesz vége a háborúnak. Mindenki abban bízik, hogy minél előbb rendeződik, és újra elindul az európai gazdaság."
Címlapkép forrása: MTI Fotó/Máthé Zoltán
Műholdfelvételek bizonyítják: csúnya pofont kaptak az orosz drónerők, levegőbe repült a bázis
Százával veszhettek oda Moszkva kedvenc fegyverei.
Gigantikus korrupciós botrány rázza meg Ukrajnát: az atomerőműveket is érintő bűnszervezetet lepleztek le
Akcióba léptek a speciális nyomozók a sikkasztási ügy miatt.
Zsiday Viktor szerint nem mindenható Orbán Viktor pénzügyi védőpajzsa
Olyan ez, mint egy biztonsági öv vagy légzsák.
Új hitel érkezik a lakásépítésekre: első kézből tudtuk meg a részleteket
Az MFB Társasház Plusz Hitelprogrammal akár 1500 lakás építése is megvalósulhat.
Nagy mínusz jött össze októberben is a költségvetésben
Hatalmas deficit jöhet még az év utolsó két hónapjában.
Közeleg az év vége – Ezek a fontos adózási és üzleti határidők
Már novemberre is esik fontos dátum.
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Jövőre a bankunk megmondja, hogy melyik számlával tudnánk spórolni. De mennyi lehet ez a megtakarítás?
Az MNB elvárásai alapján a bankok jövő év elején (az éves díjkimutatással együtt) tájékoztatni fogják ügyfeleiket arról, hogy van-e számukra kedvezőbb számlacsomag az adott pénzintézet
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Brazília ellentmondásos zöldátmenete
Brazília zöldátmenetét számos paradoxon jellemzi. Villamosenergia-termelésének 90%-a megújuló erőforrásokból származik, ez pedig jelentős előnyt biztosít számára a jelenlegi dekarbonizác
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.
Préda: Ellopták tőlem, ami nem is az enyém
Egy adathalász támadás áldozata meséli el élete egyik legrosszabb döntését.
Újabb autóipari válság közelít: visszatérhet a rettegett chiphiány?
Sötét felhők gyülekeznek Németország fölött.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


