A pesti ingatlanpiac az egyik legnépszerűbb Európában
A CBRE a MIPIM-en publikálta legújabb európai ingatlanbefektetési kutatását. Az "EMEA Invesor Intentions Survey" keretében több mint 400 befektetőt kérdezett meg a tanácsadó cég a 2016-os terveit, várakozásait illetően. Az általános befektetői hangulat továbbra is pozitív és ami emellett még szembe tűnő, az Közép-Európa erős népszerűsége. A megkérdezett európai (EMEA) befektetők 47 százaléka Nyugat-Európát látja a legvonzóbb befektetési célpontnak a világon, 19 százalékuk azonban Közép-Európát jelölte meg.
Végre volt Budapest stand Ahogy múlt héten már megírtuk, hosszú évek kihagyása után újra van saját standja Budapestnek a világ legfontosabb ingatlanpiaci kiállításán, a MIPIM-en. A stand egy hármas együttműködés végeredménye: a Fővárosi Önkormányzat, a HIPA (Hungarian Investment Promotion Agency, Nemzeti Befektetési Ügynökség) és az Ingatlanfejlesztői Kerekasztal (IFK) közösen állítottak ki Cannes-ban a Budapest márkanév alatt.
Városok szintjén is tarol a régió. Bár a legnépszerűbb városok továbbra is a meghatározó nyugat-európai fővárosok (sorrendben: London, Madrid, Párizs, Berlin, Amszterdam), a top 10-be befért Varsó, Budapest és Prága is. Varsó a 6., Budapest a 8., míg Prága a 9. legattraktívabb városnak számít a megkérdezett befektetők szerint. Sőt, az első tízbe ugyan nem fért be, de Bukarest 13. helyezése is azt bizonyítja, hogy Közép-Európa kifejezetten népszerűnek számít idén a nagy befektetők körében.MIPIM A globális ingatlanpiac keresztmetszetének számító MIPIM idén közel 2500 kiállítóval és 89 ország részvételével került megrendezésre. A szokásos cannes-i napsütéshez képest igen borongós időben, de rendületlenül nagy számban gyűltek össze az ingatlanszektor legbefolyásosabb szereplői a cannes-i filfesztiválnak is helyet adó Palais des Festivals-ban, és a pálmafás Croisette-n. Idén közel 24 ezer látogató és 4500 befektető jött el a kiállításra a világ minden tájáról. 2016-ban több mint ezer projekt mutatkozott be Cannes-ban.
Már az IMF is reagált az ukrajnai korrupciós botrányra - Hamarosan megérkezik Kijevbe a küldöttség
Nagyon nagy szükséga van az ukránoknak a valutaalapra.
Trump rátámadott a Demokrata Párt erős emberére a választási körzetek miatt
Kemény csata indul Kalifornia miatt.
Megdöbbentő részletek derültek ki a budapesti tömeges ételmérgezésről: ez okozhatta hatszáz gyerek megbetegedését
Székletből származó baktériumok okozhatták a súlyos fertőzéseket.
Kémfilmbe illő akció: váratlan helyen csaptak le a Hillary Clinton e-mailjeit kiszivárogtató hackerre
Az FBI-tól kapta a fülest a rendőrség.
Heteken belül új kereskedelmi megállapodást köthet Trumppal az EU
Az új uniós terv komoly hatással lehet a magyar gazdaságra is.
Samsung-telefonja van? Akkor erről a veszélyről mindenképpen tudnia kell!
Nagyon komoly sérülékenységet fedeztek fel kiberbiztonsági kutatók.
Olyan állam küldene békefenntartókat Gázába, akivel Izrael nagyon nincs jóban - Garantált a konfliktus?
Jeruzsálem eddig kényesen ügyelt arra, hogy ne jusson be bárki az övezetbe.
Vége a 106 napos sztrájknak: 24%-os béremelést kaptak a dolgozók az amerikai repülőgépgyárnál
Óriási vita végére került pont.
ÁNYK helyett ONYA - új korszak a NAV online nyomtatványának kitöltésében
A NAV által üzemeltetett online nyomtatványkitöltési felületekben a jelentős fejlesztés történt: az általános keretprogramon alapuló Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogram (ÁNYK) hely
Könnyített Otthon Start: minden, ami november 15-től változik a támogatott hitelben
Az Otthon Start program bejelentése óta számos ponton módosult, legutóbb az éjszaka megjelent kormányrendelet változtatott érdemben a támogatott lakáshitel feltételein. Ez alapján 2025. novemb
Mire jó a ragacsosságmutató?
A ragacsosságmutató szerint a hőérzet extrém mértékű lehet alacsonyabb hőmérséklet mellett is, ha magas a páratartalom.
A vagyonadó elviselhetetlen könnyűsége — avagy miért terjed a szegénység gyorsabban, ha meg akarják fékezni
Kiengedjük a tőkét a kalitkából, de zsinór van a lábán és jöhet a finánc? A vagyonadó alapötlete nem tűnik rossznak, de a megvalósítása annál inkább.... The post A vagyonadó elviselhete
A megújuló energiaforrások helyettesítő hatása
A német villamosenergia-piac tapasztalatai szerint a megújuló energiaforrások kibocsátáscsökkentő hatása csak megfelelő piaci szabályozás mellett érvényesül tartósan.
Zsiday Viktor: Ha 10 közgazdászból 10 egyetért, az nagyon veszélyes
A HOLD Alapkezelő szakemberei, Zsiday Viktor és Szőcs Gábor portfóliókezelők is színpadon voltak a Portfolio Professional Investment Day 2025 konferencián, ahol az is kiderült, hogy... The post Z
Top 10 osztalék részvény - 2025. november
November harmadikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Csökkent a Telekom bevétele - Mit várhatunk a papírtól?
Jelentett a cég.
Itt az fog győzni, akinek sikerül később összeomlania – Putyin kudarca rettentheti el a szuperhatalmat a totális háborútól?
A Global Insight új adásában Matura Tamás Kína-szakértővel elemzünk.
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!


