Az ingatlanbefektetők is felkaphatják a fejüket, ha ez a városrész megújul
Egyik ilyen az a 9 hektáros telek, ahova a Gránit Pólus tervezi új városrészének felépítését. A 2017 végén bejelentett Central Park projekt egy vegyes hasznosítású beruházás, ahol lakások mellett irodák, üzlethelyiségek és szálloda is helyet kaphat, miközben a fejlesztés során a zöld területek arányára is odafigyelnek.

Végül a WING 700 lakásból álló fejlesztését kell megemlíteni, amit a Lehel tér közelében valósítanak meg. A Szabolcs utca 15-25. szám alatt lévő lakóparkban a legnagyobb számban 40-50 négyzetméteres lakásokat terveznek, ezek többsége dél-keleti tájolású, illetve dél-nyugati, nyugati tájolású belső kertes lakás. Minden lakáshoz tartozik terasz, a mélygarázsban biztosított a parkoló és emeleti tárolók is rendelkezésre állnak.
Egy korábbi cikkünkben már végignéztük a fővárosban zajló legnagyobb fejlesztéseket, ahol nemcsak egy-egy épület, hanem egy egész városnegyed újulhat meg. Az alábbi térképen részletesebben is megtekinthetők a helyszínek.
Képes háborút kirobbantani egyetlen vízerőmű? - Hamarosan kiderül
Átadták Afrika legnagyobb gátját, Egyiptom kiakadt.
Elsötétült az Elvira, az Emma vette át a helyét
Bezárta a MÁV a régi menetrendes weboldalt.
Mélyebb a német autóipar válsága, mint eddig gondoltuk, és ez még csak a kezdet
Munkahelyek tízezrei forognak kockán.
Közel 20 milliárd dolláros AI-megállapodás, máris elszállt egy részvény árfolyama
Nagy üzlet született.
Nyélbe ütötték a hatalmas bizniszt: átveszi az olajpénzeket a pénzügyi óriás
A dolgozók nyugdíjára tették félre.
A "hedonisztikus fenntarthatóság" és az innovatív urbanizmus szimbiózisa
A koppenhágai CopenHill egyszerre modern erőmű, városi park és közösségi tér, amely 2021-ben elnyerte az Év Épülete díjat.
GINOP Plusz 2.1.1-24: A visszatérő K+F pályázat nagy fordulatai
Minden idők egyik legnagyobb innovációs pályázati kerete nyílt meg: több mint 106 milliárd forint várja azokat a cégeket, akik mernek nagyot álmodni.

Zsiday Viktor: Az adósságpálya könnyen fenntarthatatlanná válhat
Eddig az volt a szokás, hogy háborúk idején adósodtak el az országok, most újdonság, hogy békeidőben növekszik az adósság a fejlett országokban - mondta a... The post Zsiday Viktor: Az adóss

Jövőre a fizetés kisebb részét teheti ki egy hitel törlesztőrészlete: Hány embert érinthet ez a változás?
A jegybank 2026. január elsejétől módosítja a jövedelem terhelhetőségére vonatkozó szabályokat. Ez határozza meg azt, hogy a havi fizetésnek legfeljebb mekkora részét lehet hiteltörlesztés
Rejtett transzferár kockázatok
A magyar transzferár szabályozás keretében végzett NAV ellenőrzések során leggyakrabban az árképzés és az alkalmazott módszertan kerül előtérbe. Ugyanakkor egyre nagyobb figyelmet kap az is

Olcsók a magyar részvények? - Interjú az Év Portfóliómenedzserével
A Donald Trump által okozott zűrzavar miatt most kevesebb figyelem irányul a klímavédelemre, de a zöldenergia-szektor már piaci alapon, támogatások nélkül robog előre. Egy sikeres... The post O

Azok a marhák...
Érzek némi bűntudatot a tegnapi dupla Angus-burger után. Még jó, hogy volt mellette sült krumpli is, legalább lefelé tolta az átlagos, kajánkénti szennyezésemet. Ám a... The post Azok a marh

Macy's Inc - kereskedés
Tavaly októberben vásároltam, nem is keveset, mert akkor azt hittem, hogy a korrekciónak vége, és már egy felfelé tartó impulzusba ülök bele pár hétre. Hát nem, az a korrekció idén április


Állami tulajdonból a 4iG-hoz kerül a Rába
Bővül a cég védelmi portfóliója.
Olyan csúcsokat támad a forint, amit kevesen hittek – Mi történik?
A Közgazdász-vándorgyűlésen elhangzottak a magyar devizát is megmozgatták.
A Labubu babák a tőzsdén is tarolnak
Amikor az eredetit gyártja Kína, a másolatot a világ.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért a tőzsdei befektetést válasszam az állampapír helyett?
Online előadásunkon megvizsgáljuk a két befektetési formát, megtárgyaljuk az előnyeiket és a hátrányaikat, sorra vesszük mikor mibe érdemes fektetni.