Fürjes Balázs: kétfajta rozsdaövezet lesz az új lakásoknál - Kiderült, mikor indulhatnak az építkezések
Ingatlan

Fürjes Balázs: kétfajta rozsdaövezet lesz az új lakásoknál - Kiderült, mikor indulhatnak az építkezések

Portfolio
Várhatóan még ebben a hónapban megszületik a törvény, ami alapján legkésőbb szeptemberig kijelölik az 5 százalékos lakásáfájú övezetek első ütemét - mondta el az ÉVOSZ elnökségi ülésén Fürjes Balázs, a Miniszterelnökség Budapestért és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkára. Az ülésen az építőipar képviselői több területen is visszaeső megrendelésállományról számoltak be, különösen az önkormányzati költések kapcsán - írja a Magyarépítők.hu.

A kormány új rozsdaövezeti lakásáfa programjáról, a szakképzési törvény végrehajtásáról és az iparág helyzetéről is beszéltek a szakértők az Építőipari Vállalkozások Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) legutóbbi kiterjesztett elnökségi ülésén.

Koji László, az ÉVOSZ elnöke a rozsdaövezeti intézkedéscsomag kapcsán kiemelte, hogy a szervezet szerint a program fontos, rendkívül időszerű és nagyon sürgető. Az építőipari kapacitás rendelkezésre áll, a 2020-as évet is a tavalyi lendülettel kezdte az ágazat, azonban aggodalmát fejezte ki, hogy a jogerős építési engedélyek 35 százalékkal alacsonyabbak a tavalyi számhoz képest, illetve azzal kapcsolatban is, hogy az új rozsdaövezeti akcióprogram projektjeinek szerződéseit alá tudják-e írni 2020-ban.

Fürjes Balázs is előadója lesz a szeptember 10-i Lakás Konferencia 2020-nak, ahol a rozsdaövezetekről is részletesen beszélnek majd a szakértők. Helyszín: New York Palace

Kétfajta rozsdaövezet lesz

Fürjes Balázs elmondta, hogy az építőipari cégek sebességétől függ, hogy mikor kötnek szerződéseket az új keretben, a kormány ennél jóval hamarabb megteremti ennek a lehetőségeit. A tervek szerint kétfajta rozsdaövezetet határoznak meg:

Egyrészt az azonnali rozsdaövezeteket, ahol nevüknek megfelelően az előkészített projektek rögtön elindulhatnak, másfelől pedig a közép- és hosszú távú rozsdaövezeti akcióterületeket, ahol fizikai, illetve jogi előkészítés szükséges a munka megkezdéséhez.

Az országgyűlés várhatóan a hónap végéig elfogadja azokat a törvénymódosításokat, melyeknek köszönhetően a kormány – az önkormányzatokkal egyeztetve – ki tudja jelölni az első azonnali akcióterületeket legkésőbb szeptemberre, százhektáros nagyságrendben. Az első projektekre rögtön utána megköthetik a szerződéseket, így már idén több száz, de akár ezer lakás építése is elindulhat rajtuk.

Gyorsított engedélyezés az érintett területeken

A rozsdaövezeti lakásáfaprogramban a kijelölt területeken épült lakások vásárlásának áfája lesz öt százalékos, a bérbeadása pedig áfamentes marad. Emellett ezeken a területeken a fejlesztések – nem csak a lakásépítések, hanem kereskedelmi célúak is - gyorsított, egyszerűsített, a nemzetgazdaságilag kiemelt jelentőségű beruházásokra hasonlító, kedvező engedélyezés szerint valósulhatnak meg. A közép- és hosszútávú rozsdaövezeti akcióterületekkel együtt több mint 1000 hektárt érint majd a program második fázisa, ami várhatóan évekig fog még tartani.

A járvány építőipari hatásai

Keszthelyi Tibor, a Főmterv Zrt. elnök-vezérigazgatója szerint az elmúlt három hónap során a digitalizációban jelentős előrelépést tettek a piaci szereplők, még ha korábban ez egy lassabb folyamat is volt, illetve egyes tárgyalási folyamatok is felgyorsultak.

A mélyépítői megrendelésállományokról elmondta, hogy a vasúti tervezések kikerültek a piacra, illetve az útépítési tervezések már korábban tervezett módon alacsonyabbak voltak 2020 első félévében, mint egy évvel korábban. A mélyépítésben elsősorban a KEHOP-programban finanszírozott beruházások (vízépítés, szennyvíz-, illetve ivóvízfejlesztések) jelentős lelassulását említette, de ez nem feltétlenüla járvánnyal van összefüggésben.

Töltsük újra együtt a hazai ingatlanpiacot élettel, üzlettel, tapasztalattal a Property Market RELOADED konferencián. Időpont: szeptember 10., helyszín: New York Palace

Varga Antal, a Duna Aszfalt Kft. ügyvezetője az idei év június 20-i adatainak összegeit hasonlította össze a 2019-es adatokkal, ami alapján az útépítés csak 35 százalékon áll, a vízépítés csupán 5 százalékon – kifejezetten alacsonyan; a vasútépítés viszont 55 százalékon – ez az ágazat előzi meg egyedül a tavalyi évhez viszonyítva önmagát. A hulladékgazdálkodás adatai 25 százaléknál tartanak. Mindezzel együtt a jelenleg meglevő teljesítésekben nincsenek jelentős fennakadások se a mélyépítésben, se a magasépítésben és az állami projektek is jó hatással vannak a kivitelezőkre - tette hozzá.

A szerelő-alágazatot képviselve Bujdosó Sándor, a VIV Zrt. elnök-vezérigazgatója többek között arról számolt be, a nagyobb cégek jól bírják a helyzetet és az év végéig várhatóan még van munkájuk is, eddig van szükség arra, hogy újabb beruházások érkezzenek be.

A magánmegrendelők állították le a fejlesztéseiket, ami azt eredményezte, hogy kisebb cégek maradtak munkák nélkül. Emellett emlékeztetett, hogy miután 2019-ben befejeződött több nagyberuházás, olyan helyzetben kerültek vállalkozások munkakereső pozícióba, amikor nem volt feltétlen kereslet. Ez részben ahhoz vezetett, hogy meggondolták a munkabéreket, de a kisebb szereplőknél jellemző a feketepiaci alkalmazás hátrányai is előtérbe kerültek, mert az onnan eljövő munkások ugyanazt a bérigényt támasztanák jövedékekkel együtt is.

Hiányoznak az önkormányzati beruházások

A magasépítés ágazatát meghatározó cégek vezetői általában hasonló tapasztalatokról számoltak be, kiemelve az önkormányzati megrendelések leállását és ennek hiányát a piacon, illetve ennek beindulása híján a jövőben várható problémákat. A kormányzati beruházások továbbra is zajlanak, viszont a kereskedelmi szektorban meglehetősen kiszámíthatatlan viselkedéssel találkoztak több alkalommal is a résztvevők.

Címlapkép forrása: Getty Images

A cikk megjelenését a Budapest Fejlesztési Központ támogatta.

Holdblog

Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza

"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

2025. december 3.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet