Jelenleg a kedvezményes, 5 százalékos lakásáfát kell alkalmazni az új ingatlanoknál a bruttó vételárak megállapítása során, sőt, a Családi Otthonteremtési Kedvezmény felvétele esetén az idei évtől az áfa is visszaigényelhető. A 2016-os áfacsökkentésnél tapasztalt kínálati berobbanás ugyanakkor egyelőre várat magára, a fejlesztők vélhetően a pandémia miatt nem indítottak tömegével új projekteket. Az idei év elején négy, legalább 100 lakásos társasház projektben kezdődött meg az új lakások értékesítése.
Az új építésű lakások átlagos négyzetméterára 972 ezer forint volt 2021 elején Budapesten, ami azt jelenti, hogy egy év alatt közel 3 százalékos drágulás volt érzékelhető a piacon.Persze kérdés, hogy bírni fogja-e a tempót a hazai építőipar: elemzők szerint az áfacsökkentés hatására 2021-től dúskálni fognak a megrendelésekben az építőipari cégek, ráadásul elindult a kormány lakásfelújítási programja is, ami szintén az építőipari vállalkozásoknak ad munkát. Egyelőre csak bízni lehet abban, hogy lesz elég kivitelező a megnövekedett igények kiszolgálására.
Ugyanakkor egyes becslések szerint az ingatlanberuházási kedv és az eddig elindult építések akár több mint 100 ezer új lakóingatlant is jelenhetnek országszerte a következő 5-6 évben.
Az persze még kérdéses, hogy hogyan befolyásolja az árakat hosszútávon az 5%-os forgalmi adó, de a lakossági várakozásokból az szűrhető le, hogy optimisták a vevők, és egyértelmű csökkenést várnak – tudtuk meg a hitelintézettől. Ezt az optimizmust jelzi az is, hogy a fővárosban 2020. december és 2021. február között több, mint 1600 új építésű lakást adtak el a fejlesztők, ami körülbelül megegyezik a 2019 őszi értékesítési számokkal.
Összehasonlításképp, 2020-ban, amikor a lakások egy részét még 27 százalékos áfával lehetett értékesíteni, összesen 3500 új építésű ingatlant vásároltak meg Budapesten, így az idei első negyedév biztatóan indult a fejlesztők számára.
A kedvezményes lakásáfa visszavezetésével a kínálati oldalról eltűnt a legnagyobb kockázati tényező.2021-től tehát sok új projektre számít a piac. A pénzintézetek is egyértelműen érzékelik a megnövekedett érdeklődést. Az OTP Bank a Portfolio-t arról tájékoztatta, hogy online, vagy bankfiókban sok az érdeklődő ügyfél, akik keresik az 5%-os áfával megvásárolható ingatlanokat – és természetesen a szintén nemrég indult lakásfelújítási támogatást is -, és sokan igénylik a szakmai tanácsadást ahhoz, hogy eligazodjanak a részletekben, ezért veszik igénybe banki szakértők segítségét is.
De milyen hatással lesz az áfacsökkentés? Szavazz!
A cikk megjelenését az OTP Bank támogatta.
Címlapkép: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Elismerte az ukrán főparancsnok: igazak a frontról érkező hírek – Jelentősen romlott a helyzet
Hatalmas offenzívába kezdtek az oroszok Zaporizzsjában.
Kimondta a neves pénzember: jön az AI-forradalom – Így készíti fel gyerekeit az új világra
Ezek remek tanácsok lehetnek - főleg pályakezdőknek.
Hétszeresére ugrott a Graphisoft Park profitja - Mutatjuk, mi áll a háttérben
Megemelte várakozásait a menedzsment.
Sokkoló videó jött az orosz hadseregről: totális leépülés látszik - Ezt már Moszkva sem hagyta szó nélkül
Megjött a magyarázat a Mad Max hangulatát idéző konvojra.
Fegyveres ámokfutót tombolt Pesten – Három autót rabolt el, egy idős ember is veszélybe került
Vélhetően valamilyen szer hatása alatt állt.
100 000 forint ingyen? Black Friday és személyi kölcsön: Íme a CIB bomba ajánlata
2025 novemberében bomba ajánlattal érkezett a CIB Bank: 100 000 forint jóváírást kaphatnak azok, akik november 30-ig Előrelépő Személyi Kölcsönt igényelnek, és megfelelnek a promóció felt
Trump és a Big Pharma - HOLD Minutes
A HOLD Minutes e heti részében Ifkovics Ábrahám részvényelemző beszél: A YouTube-on vagy a HOLD Facebook-posztjánál mondd el a véleményed, hogy tetszik-e a Minutes, és... The post Trump és a
Dolgozói részvényprogram: valódi tulajdonrészt a fizetés mellé?
A tehetségek megtartása ma már nem csak a fizetés mértékéről szól. A versenyképes bérezés és a béren kívüli juttatások mellett egyre több vállalat alkalmaz dolgozói részvényprogr
El a kezekkel a személyes adatoktól! - 10 pontban a tiszás "adat-ügyről"
Az elmúlt héten több körben is óriási hullámokat vert a Tisza applikációját érintő "adat-ügy". Kezdődött az adatok "kiszivárgásáról" szóló hírekkel, illetve az arról indult vitá
Kína markában a kritikus nyersanyagok
Lezárult az amerikai-kínai kereskedelmi tárgyalások első felvonása, de az eredmény valós kiértékeléséről vajmi kevés szó esik. Pedig igazán figyelemreméltó, hogy a Trump által főellens
Balásy Zsolt: Több tiszteletet a vállalkozóknak, Károly!
"Ha nagy vagyont látsz, nézd meg alaposan, és fizetetlen munkát, verejtéket és vért fogsz találni" - ha a pontos szavak nem is, de e szellemiség... The post Balásy Zsolt: Több tiszteletet a v
Federal Agricultural Mortgage Corporation (AGM) - elemzés
Még az októberi Top10-es listámon szerepelt, de akkor nem néztem meg, azóta viszont rápillantottam a grafikonjára, és megtetszett. Egy gyors elemzést megér.CégismertetőA Wikipediáról másolom
Indul a Demján Sándor 1+1 Program 2. üteme
A hazai kkv-k beruházásait célzó Demján Sándor 1+1 Program új szakasza elindult. A 2. ütem kifejezetten vidéki vállalkozások eszközfejlesztéseit támogatja vissza nem térítendő forrással,
Tőzsdei túlélőtúra: Hogyan kerüld el a leggyakoribb kezdő hibákat?
A tőzsdei vagyonépítés során kulcsfontosságú az alapos kutatás és a kockázatok megértése, valamint a hosszú távú célok kitűzése és kitartó befektetési stratégia követése.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
A tőzsde világában a lelkesedés könnyen drága hibákhoz vezethet – előadásunk abban segít, hogy kezdőként is megértsd a legfontosabb alapelveket, felismerd a kockázatokat, és elkerüld, hogy egy hét alatt elolvadjon a megtakarításod
Miért áraszt el minket az illegális dohány?
A JTI Hungary Zrt. szakértőivel beszélgettünk.
Mit értek el pontosan Orbánék Trumpnál? Elemzőket kérdeztünk a részletekről
Megjelent a Portfolio Checklist hétfői adása.
Mikor érdemes betárazni a magyar csúcsrészvényekből? Jelentett az OTP és a Mol
Sok mindent elárulnak a negyedéves adatok.

